A BRKLYN visszatér a budapesti éjszakai életbe, de emellett új dobással is készül, ez pedig nem más, mint Krausz Gábor személye. Krausz már sok fronton bizonyította, hogy fantáziadús, stílusos és merész séf. Több mint két éve a ZONA-s lehetőség miatt hagyta ott Angliát, mi pedig szerettük a francia hallevesét és az ördöghal vindaloo-ját. A Lánchíd utca után viszont a Bazilika mellé szegődött, méghozzá a Bestiába, ahol konkrét signature fogások kötődnek nevéhez, konyhafőnöki munkájához. Nem túlzás azt mondani, hogy sokan a mac&cheese-ért, később az ököruszályos velős csontért vagy a maracujás pohárkrémjéért ültek sokat a Bestia faasztalai körül.
Akik annyira nem figyelik aktívan a budapesti séfek életét, talán az egyre népszerűbb "gasztro-tehetségkutató" kapcsán ismerték meg Gábort a képernyőről. Az egyik kereskedelmi csatorna húzóműsorának zsűrijében ő képviseli a fiatalabb generációt. Tehát most elég sok figyelem összpontosul a séfre, aki a televíziós kötelezettségei mellett nem a pihenést választotta, hanem az alkotást, méghozzá az újranyíló BRKLYN-ban.
"Ez az eddigi legkisebb konyhám, hiszen gyakorlatilag kétszemélyes. Nyilván teljesen más technológia áll rendelkezésünkre, mint egy nagyobb étteremben, de ebből fogjuk kihozni a maximumot. Az alapanyagok nem kérdés, hogy a kategórián belüli legjobbak lesznek és árakban sem szeretnénk nagyon elszállni." - mesélte nekünk Krausz.
Hogy milyen jellegű konyhára számíthatunk a Kazinczy utca legmodernebb épületében, arra konkrét, egyértelmű választ kaptunk: "Keveredni fog az amerikai keleti-parti ízlés Tel-Aviv-i benyomásokkal, de próbálunk belevinni egy kis Berlint is. Vagányan, lazán, semmiképp sem túl feszesen. Lesz lehetőség a folyamatos megújulásra is, hiszen 1-2 havonta hangolunk majd a menün. A közönségkedvencek maradnak, de idény szerint jönnek majd az újdonságok is. Szűk, de velős menüt állítottunk össze elsőre, és attól sem kell tartani, hogy kis adagokat adunk."
Ősz végétől terveznek egy "after work" etapot is a keddtől szombatig nyitva tartó helyen. Ez annyit tesz majd, hogy munka után a délutáni órákban, vacsora előtt néhány "comfort food"-ot kínálnak majd mind helyben fogyasztásra, mind elvitelre. "Ezek között lesznek olyan nagy kedvencek, mint például extrább szendvicsek bagelbe rendezve, garnélás taco, vagy éppen a kedvencem, a megkerülhetetlen mac&cheese."
A terv szerint egész évadban pénteken és szombaton lesznek a bulik, főleg R'n'B és hiphop, valamint slágeresebb partyzenék vonalán mozogva. Mancza Norbert szem előtt tartja, hogy fontos a megújulás szezonról szezonra, így bizonyos, hogy számíthatunk még nagyobb dobásokra is. Összeállítottak egy komolyabb gin tonic lapot is és a First Craft Beer söreivel is találkozhatunk náluk. Kollaborálnak a BP Shop-pal, és jó lesz odafigyelnünk a BRKLYN Krausz Gábor vezette konyhájára. Várhatóan pár héten belül nyit a BRKLYN és hamarosan mi is megkóstoljuk és megírjuk a tapasztaltakat.