A belvárosi urbanisztikai sétákon kicsit túllépve sikerült az elmúlt időkben eljutni például a Kőbányai Víztározóba vagy a Nagybani Piac banánérlelőjébe is, hogy csak pár extrémebb példát említsünk. A Beyond Budapest csapata egy novemberi hétvégén Óbudára kalauzolta az érdeklődőket, hogy a munkásoknak épített lakótelepet, az ezekhez tartozó kis kerteket, a gázgyár trafóházát, a kátránytornyokat és a víztornyot is megtekintsék, melyek ma már funkció nélkül simulnak bele a környezetbe.
A Sújtás utcáról bekanyarodván a zártabb világba, egészen különös környezet fogad minket: jobbkéz felől sportpályák, balkézről Művelődési Ház, és egy Idősek Klubja. Akár egy kis község, már csak a templomtornyot keressük, helyette viszont távolabb a karakteres gázgyári épületeket láthatjuk. A zártabb közösségnek tűnő telep még ma is kicsit szeparáltan működik, fekvéséből fakadóan is. Nem egyszerű itt lakáshoz jutni - sokak egykori dolgozók, vagy következő generációk. Egy U alakú téren nagyon rendezett, többnyire földszintes sárgaszín házak sorakoznak, zöld zsalugáterekkel. Van némi Wekerle és Kós Károly érzésünk, ahogy ezáltal Erdély építészete is eszünkbe jut. Az 1911-14-es években létesült telep Almási Balogh Lóránd tervei szerint valósult meg.Három kategóriában találunk itt házakat, és érdekességük, hogy zöld zsalugátereik között aligha van két egyforma. Őszi látogatásunk igazán hangulatos volt, hiszen a platánfák óriási lehullott levelei szinte egybeolvadtak a házakkal. A gázgyári dolgozók megbecsülését jelezte ez az életforma: takaros házak, komfort, a gáz ingyenes szolgáltatása és valódi közösségi élet piknikekkel, bálokkal. Belegondoltunk, hogy mennyire szuper lehetett itt gyerekként - míg a szülők az üzemeltetés által biztosított virágokat ültették cserepekbe, addig a gyerekek akár egyedül, gyalogszerrel is hazamehettek az óvodából, ami az U alak szívében található. Természetesen működött itt fodrászüzlet, hentes, közért és további szolgáltatók is.
Túravezetőnk egy kicsit a Szilícium-völgyi világcégekhez hasonlította ezt az adok-kapok helyzetet: a munkást megbecsülték, biztosították a remek életkörülményeket - cserébe gyakorlatilag bármikor tettre készen voltak, a gyár közvetlen közelében. Nem hiába a Google, vagy a Facebook HQ minden igényt kielégítő környezete és ingyenes szolgáltatása – a munkás tovább marad, hatékonyabb a termelés.
Egyes lakásokhoz kis kertek is tartoznak, ezeket is megtekintettük – ha valaki baromfinevelésre adta a fejét, vagy leveszöldségeket gondozott, a lehetőség adott volt.
Jó érzés a telepen sétálni – valamiért nyugalmat és békét áraszt.Kis sétával, a kertek mellett jutottunk el a fő attrakcióihoz, a gázgyár még megmaradt épületeihez. A Dunához egészen közel, a mai Graphisoft Parkig nyúlva találjuk a területet, ahol sajnos sok épület és kemence már sosem tekinthető meg, de 1984-es bezárását követően azért még néhány kulcsfontosságú épületet meghagytak. A gáztermelés bonyolult folyamatát is meghallgathatjuk a sétán, sőt, Weiss Albert, a kor legelismertebb svájci gázgyárosa és Schön Győző mérnök közös fejlesztésű, gyakorlatilag kicsit futurisztikusnak tűnő újrahasznosítási folyamataiba is bevezettek minket. Mennyi koksz keletkezett például melléktermékként, és ezt hogyan tudták továbbhasznosítani a gáz mellett, ami a főváros ellátását is biztosította.Egykor 78-120 kemence működött a területen, ma ezekből sajnos már egyetlen egy sincs meg. Ahova viszont beléphettünk, az a trafóház, ahol testközelből figyelhettük, sőt akár fel is mászhattunk a négyhengeres dízelmotorra. A monstrum több mint 30 éve áll, s nem forgatja a fogaskerekét, ám még így is tekintélyt parancsol és a teremben terjengő gépolajszag és az ablakokból beszűrődő fény valahogy az ipari forradalmat juttatja eszünkbe, még akkor is, ha a gyár jóval ezután élte fénykorát. Érdekes látványt keltettek a csaknem 20 kilós szerszámok is: fogók, csavarkulcsok. Nem beszélve a modernebb vezérlőről, amit kedvünkre fogdoshattunk: egészen boldog mozdulatok ezek, valami éteri jóérzés egy-egy relét átpöckölni.Utunkat a tornyok bejárásával folytattuk. Ezek kátránytornyok, illetve egy víztorony, ám már régen üresen állnak. A jó hír az, hogy egészen rendhagyó módon rehabilitálták őket, ez szinte már nem is állagmegőrzés, hanem valóságos megújulás. A kátránytornyok termei valóságos katedrálisnak tűnnek, elképesztő méretekkel és formákkal.
Sok elképzelés született már a gyár tornyainak és területének újratervezésére. Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója például kultúrparkot álmodott ide, ám a talaj alsóbb rétegeinek ciántartalma miatt nehézkes lenne a terület újbóli feltöltése. Pedig igazán sok lehetőség rejlik a területben.Az utolsó passzus a Tisztviselőtelepen ért véget, ahol egy Duna-parti sarokingatlan házához sétálunk: itt élt a gázgyár tulajdonosa, aki a belvárost hajóval, a gyárat akár gyalog is meg tudta közelíteni.
Jelenleg építkezések zajlanak a környéken: egyrészt lakóparkokon, másrészt egy Rubik Ernővel kapcsolatos tudásközponton dolgoznak. A gázgyári tornyok pedig a távolban várják, hogy valaki "felfedezze őket" és akár a most divatos indusztriális hullámon elindulva dicső napjaikhoz hasonlóan ismét a köz javára váljanak.
