Ha létezne olyan szó, hogy whiskeyző, nyomban odaajándékoznánk a Szervita térnél kialakított Jack Daniel’s Pop Up Bárnak, ami egy hete, a márka 150. évfordulója alkalmából nyílt. Rögtön utána pedig hozzácsapnánk a koktélbár minősítést is. Azon túl ugyanis, hogy whisky-különlegességeket lehet itt kóstolni on the rocks, mennyei koktélokat is kevernek. Azonban vigyázat: ahogy a nevében is benne van, a bár csak pop up jelleggel működik: január közepéig jöhetnek, akik szeretik a minőségi whiskyt és azok is, akik csak most ismerkednének vele.

Nehéz úgy elsétálni a Szervita téren, hogy ne tűnjön fel a méretes Jack Daniel’s és Welcome to Lynchburg felirat. Helytálló az észrevétel: mindez nemrég került oda, és elöljáróban annyit elárulunk, hogy nem is marad ott túl sokáig.

A Jack Daniel’s whiskey születésének 150. évfordulója alkalmából Budapest egy pop up bár kialakításával kapcsolódott be a nemzetközi ünneplésbe, vagyis csak időszakosan, január közepéig, de addig tömény formában működik majd ez a whiskeyző/koktélozó/kiállító tér.

Kívülről elég feltűnő jelenség a bár, és enteriőrjében sincs ez másként. Ha a hordóból készült asztalok mellett ülve egy pillanatra netán megfeledkeznénk róla, hol vagyunk, a Jack Daniel’s feliratok, képek és még egy szobor is emlékeztetnek rá. De legfőképpen azokra a bizonyos fekete-fehér logós üvegekre érdemes figyelni, amelyek a bárpult mögött sorakoznak, innen választhatunk, melyikből kérünk ízelítőt kristálypohárban, jéggel szervírozva. A teljes Jack Daniel’s család megtalálható a kínálatban, sőt, még több is: olyan különleges, egyébként nehezen beszerezhető változatok is vannak itt, mint a Gold No.27 vagy a limitált 150. évfordulós üveg.De nem csak on the rocks lehet itt whiskeyt kortyolgatni, egy 15 szereplős koktéllista málnás, gyömbérsörös ízesítéseket lebegtet a vendégek előtt. Mi nagyon kíváncsiak lettünk, hogyan működik Mr. Daniel itala a málnapürével, így elsőként ilyet kóstoltunk. Az öblös pohárban érkező, rózsaszín mix szuperül el volt találva: krémes, mérsékelten édes ízek domináltak a tömény alkohol helyett. Ez a változat a bármenedzser, Varga Gergő saját alkotása, akárcsak a madártejes és kávélikőrös verzió. Gergő egyébként többszörösen díjnyertes mixer, ami sok mindent megmagyaráz az italokat kóstolva. Van itt tehát szakértelem és minőségi alapanyagok, az árak pedig szerencsére nincsenek a csillagok közelében: a koktélok például 1650 Ft-tól kaphatóak.A belső tér elmenne egy kisebb múzeumnak is, és cél is, hogy bemutassák a Tennessee-ből származó whiskey történetét és készítésének módját. Ehhez olyan szemléltető eszközöket hívtak segítségül, mint a kultikus, égetett tölgyfahordó, de megillatolhatjuk például a híres párlatot érlelés előtt és után is. A legizgalmasabb állomás azonban mégiscsak maga Tennessee: 2 db VR-szemüveg segítségével „elutazhatunk” a lynchburgi üzembe, ahol 360 fokban nézhetünk körül.

Nem vagyunk nagy whiskey szakértők, de nekünk elég volt, hogy Gergő, a hely megálmodója Fehér János és a bár kreatív kivitelezője Pap Csaba az. Rábíztuk magunkat a tanácsaikra, és a kóstolási folyamat végére arra jutottunk, hogy whiskeyből, jó alapanyagokból és kreativitásból olyan ízletes italokat lehet kreálni, amiből a nem whiskeyn edzettek is gond nélkül repetáznának.

UPDATE: A hely január közepe óta nem működik.