Lovak által húzott vonatokat használtak már korábban is, de az első, tömegközlekedési céllal indított lóvasút 1866. augusztus 1-jén indult el a fővárosban, Újpest és a mai Kálvin tér között, hatodikként Európában. Korábban a tehetősebbek saját lovaskocsival, míg mások a mai taxik elődjének is tekinthető bérkocsival vagy omnibusszal, avagy társas kocsival közlekedtek. A kezdetleges tömegközlekedést a város szélén lakók inkább szabadidős célokból vették igénybe, például néha beruccantak a Városligetbe vagy a fürdőkbe. Az iparosodással azonban ez megváltozott, egyre több munkahely létesült a városban is; Újpestet például 1840-ben alapították, és az ide betelepülő munkások, iparosok és kereskedők Pestre jártak dolgozni.
A gőzvonatok kézenfekvőnek tűntek a személyszállításhoz, azonban egyrészt telefüstölték az utcákat, másrészt hangjukkal halálra rémítették a kocsik elé fogott lovakat. A lóvasúttal viszont a lakosság is jó járt, bevezetése után Újpest mérete is növekedni kezdett. A jó közlekedési viszonyok azért is voltak fontosak, hogy minél többen tudjanak letelepedni a jóval olcsóbb környéken, és a Váci út mentén a ma virágzó, akkor azonban főleg üzemekkel és malmokkal benépesített, kevésbé lakott Lipótvárosba is életet vigyenek.
Mindennek idén a 150. évfordulóját ünnepeljük, ennek alkalmából a Közlekedési Múzeum és Újpest Önkormányzata a „Lóvasút és BUR-vasút” címmel közös kiállítást szervezett. Ezen arra is kitérnek, hogy 120 éve, 1896. január 12-től szállított utasokat először villamos Budapesten, felváltva a város utcaképét a 3 évtizedig meghatározó lóvasúti utazásokat. A mindössze két hétig, október 2-ig látogatható tárlat kurátora, Krizsán Sándor több érdekességet is megosztott velünk az archív fotókkal, lószerszámokkal és régi villamoskabinnal színesített kiállítótérben.
Az írástudatlanokra is gondoltak
Az utazás a lóvasúton nagy szenzációnak számított kezdetben:, egyenletesebb volt, nem rázta úgy össze az embereket, mint az omnibusz vagy a bérkocsi. A lovak által húzott vonatok a Kálvin tértől a városon át a mai Múzeum és Károly körúton, a Bajcsy-Zsilinszky és a Váci úton jutottak el Újpest határáig. Az üzlet sokkal jövedelmezőbb lett, mint amire számítottak, és pár éven belül lóvasút járt a Városliget, a Józsefvárosi pályaudvar, Kőbánya felé, majd az Üllői úton, Orczy úton, a Szent István körúton, a Vámház körúton és a Közvágóhíd irányában. Budán a Lánchíd budai hídfőjétől Óbudára és Zugligetbe tartottak a ló vontatta járatok, amelyeken kis színes zászlókkal jelezték az útvonalakat; sokan ekkor ugyanis még nem tudtak olvasni.
30 perc vagy másfél óra? Nem mindegy
A megnyitó napján, 1866. július 30-án újságírókat is felültettek a lóvasútra, ők pedig a lapokban gyanúsan rövid, 30-35 perces menetidőről tudósítottak Újpest és a belváros között. Ez nagyjából ugyanannyi, mintha a 3-as metróval tennénk meg ugyanezt a távot. A magyarázat az, hogy a vasút kezdetben egyvágányú volt, és a szembejövő vonatot el kellett engedni, ami hosszú várakozási időt eredményezett. A húsz évvel későbbi újságok már hűek a valósághoz, és egy-másfél órás menetidőről adnak hírt a Nyugati tér és Újpest között.
Újpestre és Kőbányára kétszintes, felül nyitott karzatos kocsik jártak, 50-60 ember is elfért rajtuk. A lóvasút nem tartozott az olcsó mulatságok közé, ráadásul osztályrendszer uralkodott rajta: amennyit az utazásra áldozott az ember, olyan körülmények között utazhatott. A harmadosztály az időjárási viszonyoknak kitett karzaton kínált helyet 10 krajcárért, a másodosztályon lent, immár bőrülésen 15 krajcárért, míg az első osztályú, 20 krajcáros jeggyel bársonyülésen, szőnyeggel a lábunk alatt utazhattunk. A kocsik változatos képet mutattak, volt azért olyan is, ahol a harmadosztály még befért alulra.
A gyerekek kedvence és a rákospalotai "kiköpőláda"
A gyerekek nemcsak ma imádják a vonatokat és a nagyobb közlekedési eszközöket, hanem már a lóvasút korában is odavoltak értük. A kiállításon megtekinthető az az 1887-ből származó gyerekrajz, amelyen a kis Mádai Andor fejezte ki rajongását a ló vontatta vonatokért a kocsik irányjelző zászlóival. Régi újságcikkek is arról számoltak be, hogy óriási kitüntetés volt felülni a kocsis mellé, és fogni a gyeplőt – ugyanúgy felnéztek rá akkoriban, mint ma a mozdonyvezetőre.
Az Újpest-Rákospalotai vonalon közlekedő lóvasúti kocsikat azonban kevésbé szívelték az utasok, sőt, rákospalotai kiköpőládának csúfolták. Az Ujpesti Ellenőr 1887. október 23-i számában így ír róla: „… a legnagyobb baj az, hogy tisztességes ruhával és ép egészséggel nem igen lehet bele ülni abba, a melynél Noe apánk bárkája se lehetett primitívebb, s a melynek bensejét legtöbb esetben úgy eltorlaszolják az óriás kosarak, batyuk, zsákok, libák, kacsák, csirkék, szerszámok, kályhacsövek stb., hogy ember legyen, a ki be avagy ki tud belőle mászni.” Az ezen a vonalon uralkodó káosz oka az volt, hogy míg Újpest az iparáról, addig Rákospalota a mezőgazdaságáról volt híres: innen reggelente tejes bödönökkel, háziállatokkal megrakodva indultak be piacozni a városba az asszonyok és a kofák.
Benzingőz helyett lócitrom
A lovas közlekedésnek voltak bizonyos hátrányai: a mai higiénikus kutyatartás világában valószínűleg el tudjuk képzelni, hogy a lovak végterméke nem lehetett épp üdítő látvány az utcákon járva-kelve. „Ekkor nem a benzingőz, hanem ez 'szennyezte' a környezetet. Tulajdonképpen minden megfeleltethető ma annak, ami akkoriban volt: a ló volt a motor, a futómű karbantartása a patkolás” – fejtette ki Krizsán Sándor. Volt, hogy több mint 1000 ló volt bevetésen, a lovak száma ugyanis folyamatosan cserélődött: télen kevesebb kocsira volt szükség, a gyengébbeket ilyenkor eladták. A lóvasúton ugyanis erős lovakra volt szükség, egy karzatos kocsi utasokkal akár 8 tonnát is nyomhatott.
A vég
1880-as években lett egyre népszerűbb a gépi vonóerő, és a lóvonat egyre elavultabbnak számított. 1895-től megkezdték a főváros 46,7 km hosszú hálózatának villamosítását, és 1896. május 30-án elindultak az első villamosok ; ennek a 120. évfordulóját szintén idén ünnepeljük. Az utazóközönség meglepődve fogadta az állatok hiányát, és az első próbavillamosba beülve sokan meg is kérdezték: „na de hol van a ló?”
A lóvasút egy darabig még megpróbálta felvenni a versenyt az új villamostársaságokkal, a vég azonban elkerülhetetlen volt: 1898. június 7-én startolt el az utolsó lóvonat a Széna tér és a Déli pályaudvar között. A lovaskocsik és a lovak látványa azonban még hosszú ideig meghatározta a városképet, hiszen csak az 1900-as évek közepétől jöttek divatba az automobilok.
