A kávézó egy egyedi eset, mert akkor is tudunk örülni az újaknak, amikor minden héten nyílik egy. A budapestiek már a nagy költőink idejében is igényt tartottak a kávéházi életre, szóval nem túlzás kijelenteni, szívesen eltart ez a város szinte bármennyit. Ezúttal a Jászainál, a Pozsonyiúton nyílt egy üzlet, amely My Green Cup névre hallgat. Egyelőre nincs még cégtáblája, így simán elmegy mellette az ember.
Az üzlet – bár ez nem látszik azonnal – nagyon hajaz a My Little Melbourne-re, ami elsősorban a kávékból észrevehető: itt is világos pörkölésű workshop kávé a házi specialitás, ezáltal pedig az ízek is hasonlóak. A kávék árai a következőképpen alakulnak: az espresso 450-500 Ft, a latte 650-700 Ft, a flat white 600 Ft, a ristretto pedig 500 Ft-ba kerül. A kávék mellett, ahogy az lenni szokott, szendvicseket (890 Ft) és sütit (850 Ft) is tartanak.
Visszatérve a Melbourne-vonalra, a My Green Cupnak üzletileg semmi köze nincs hozzá, viszont az öreg barát mintájára nyílt. Ennek oka, hogy a Melbourne csapatával jó barátságban állnak, és az ott tapasztaltak is segítettek a hely megnyitásában. A gesztus szimpatikus, a minőség pedig így abszolút garancia, főleg, hogy a baristák kiképzését is ők intézték.
A My Green Cup neve csalóka. Mi először azt hittük, hogy azonnal bomló poharakkal, padlóból kinövő fákkal és ökobarát evőeszközökkel fogunk találkozni. Az igazság viszont az, hogy a hely nevét a zöld lámpabúrák ihlették, amelyek miatt az egész helyen ez a szín vált dominánssá olyan szinten, hogy még a kávégép (Synesso) is zöld.
A My Green Cup csak néhány hete nyitott, így rengeteg még a munka, mire minden a helyére kerül: a tervek szerint hamarosan érkezik a cégtábla is, a többit pedig majd meglátják. A cél egy olyan hely üzemeltetése, ahol korrekt árakon jó kávét kapunk, és ahol szívesen ücsörgünk a barátainkkal akár órákat is.