Mi újat tud mutatni egy budapesti kávézó, amikor már szinte minden sarkon van egy újhullámos kávézó? Például azt, hogy nem speciality, másrészt pedig, hogy valami olyannal próbálja becsábítani a közönséget, ami még nincs. Mi lenne, ha például lenne egy olyan hely a városban, ahol képregényhősök között lazulhatnánk? Az a helyzet, hogy lett ilyen hely: az egy hete nyílt Comix Coffee a nagy egyetemek közelében, az Astoria és a Kálvin tér között található, és a fiatalokat, valamint a kockákat lőtte be célközönségként.

Egy hete nyílt meg az Astoria és a Kálvin tér között a legújabb budapesti kávézó. Igen, tudjuk, hogy sok van már ilyesmiből, de a Comix mindenképpen egyedinek számít, hiszen a koncepció nem a milliókat érő nyomásprofilokban, hanem azokban a képregényhősökben keresendő, akikkel egy multis kávékultúrába beleunó fiatal lány képzelete pakolt tele egy üresen álló körúti üzlethelyiséget. És ez is legalább annyira szimpatikus, mintha kérhetnénk mondjuk cold brew-t.

A koncepció egyszerű: az ember szereti a szuperhősöket és szeretne a társaságukban kávézni egyet. Az sem árt, ha az ember egy szendvics mellé belelapozhat a StarWars univerzum valamelyik fejezetébe.

A helyen még nincsen sok képregény, de a választék folyamatosan bővül a legújabb történetekkel. Dizájnfronton viszont már rengeteg kütyüt sikerült beszerezni: van Batman cukortartó, legófigurák bujkálnak a kávészemek között, akadnak figurák is, de a gyűjtögetésnek még közel sincs vége.

Az egészben egyébként a logó az egyik legizgalmasabb elem: a rajz a Birodalom visszavágból jól ismert birodalmi lépegető figuráját ábrázolja, ami valójában egy kávédaráló. Az ötlet úgy jött, hogy a rajz eredetileg egy combra való tetoválásnak készült, de aztán inkább idekerült, mint a kávés-szelfizés fontos témája.

Ami a kínálatot illeti, azt kell mondanunk, hogy épp csak annyira van megbonyolítva, amennyire kell. Vannak alap szendvicsek, olasz kávékból készült italok, például sütőtökös, oreós, vagy almás pitével kínált latte (490 Ft), sütik terén pedig rámentek a sajttortára (550 Ft), amiből szintén oreós, illetve sütőtökös. Szerencsére alkoholt is árulnak, ami a zord őszi napokon, két egyetemi előadás között életmentő lehet.

A fiatalok idecsábítására nem csak ezzel készülnek: novembertől lesznek képregény témájú kvízesték, és olyan akciók is, hogy aki az új Csillagokháborújára érvényes mozijeggyel érkezik, az kap kedvezményt. A jövőbeli tervek között egy hamarosan megnyíló, fűthető dohányzóterasz is szerepel, amelyet remélhetőleg hasonlóan sok szerethető karakterrel dekorálnak majd ki.
Comix Coffee1053 Budapest, Múzeum körút 29.
H-Szo 10:00-21:00, V 9:00-19:00
Facebook