A városban már fel-felbukkant a thai metódussal készülő fagylalt, ám eddig nem nagyon volt olyan hely, ahol valóban úgy tudták volna elkészíteni, mint a thai tengerpartokon. A fagyos fémberendezésen dermedő, folyékony állagú, majd fagyivá váló krémeket ugyanis egy spatulával kell feltekerni. Most megmutatjuk, hol készítik Budapesten a legpöpecebb kis tekercseket. Nézzétek meg fotóinkat!

A Thai Fagylalt ötletgazdája éppen jól megérdemelt szabadságát töltötte egy festői tengerparton, mikor már sokadszorra arra lett figyelmes, hogy monoton kopácsolást hall. A hang irányából pedig emberek jöttek, akik kehelyből kanalaztak valamit. Utána ment a rejtélynek, és egy számára teljesen új dologgal szembesült: egy villámkezű helybéli szakember fagyit gyártott egy alulról hűtött fémlapon, két lapátszerű valamivel hadonászva és rengeteg finom feltétet kínálva. Mivel honfitársunk a vendéglátásban dolgozott régóta, úgy döntött, ezt a jópofa dolgot Budapestre is elhozza majd. A gépek megérkeztek, a kis bódé felépült, nyár végétől pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előtti sétányon, a Kálvin tér közvetlen közelében mérik az adagokat.

Az alapkrém receptjét nem árulhatjuk el, csak azt , hogy tejszínalapú, így sajnos a sorbet szerelmesei és a laktózérzékenyek egyelőre nem élvezhetik a fagyitekercseket. Ellenben a következő szezonra megpróbálják majd megoldani a laktózmentes verziókat is. Addig pedig marad a tejes, krémes finomság, amelynek elkészülte felér egy kisebb show-val. A mediterráneum fagyis fiúinak dobálós trükkjei sem rosszak, de ezt is nagyon szórakoztató figyelni. Először a fémlapon síkban dermed meg a krém, erre jönnek a választott feltétek, melyek lehetnek gyümölcsök,szószok és csokifélék is.

Mi egy vegyes erdei gyümölcsöset próbáltunk, amely kellően fanyar és savanykás volt, az édesítés nem nyomta el a gyümölcsök valós ízét. Továbbá egy meglehetősen turbósított verziót is elnyaltunk. Ebbe Oreo, mogyorókrémmel töltött gabonapárna, francia drazsé és csokiszósz került. Kegyetlen egy kvartett volt! Megesik, hogy a friss gyümölcsök (pl. mangó, kivi, bogyós gyümölcsök, banán, szőlő) és a csokik/kekszek mellett még gumicukrot is kérhetünk a fagyiba. Bizarr! Az alapnak tekinthető, két feltéttel készített fagyi ára 850 forint, de ez egy 15-18 dekás édesség, vagyis csaknem 4 gombóc fagyinak felel meg. Mindegyik kehelyhez kérhetünk tejszínhabot és rolettit is. Elsőre kicsit fagyos, aztán a kézmeleggel válik igazán krémessé és kanalazhatóvá.

Jó hír, hogy hamarosan a Corvin-negyedben is nyitnak egy egységet, valamint megtudtuk azt is, hogy téli hidegben forró italokat és gofrit is fognak kínálni.
Thai Fagylalt
Facebook

Web

Cím:1082 Budapest, Baross utca 10.
Nyitvatartás:
hétfő–vasárnap: 11:00–21:00