Pénteken délután 2-kor nyílnak meg a fesztivál kapui, és innentől 3 napon át programokkal, gasztronómiai élményekkel és kedvelt hazai zenekarokkal pezsdül fel a budavári élet. Idén már kilencedik alkalommal pálinkázhatunk és kolbászolhatunk majd szervezett keretek között, az előző évekhez hasonlóan a Palota és az Oroszlános udvar környékén. Ide a jól bevált gyaloglás és a siklózás mellett ez alkalommal TukTuk-járattal is eljuthatunk. A menet egyébként a szokásos; 2000 Ft-ért lehet jegyet venni, amelyhez egy kóstolópohár is jár.
A fesztivál területén előre feltöltött Hellopay- kártyával lehet fizetni, amit aztán később más elfogadóhelyeken is felhasználhatunk.
22 kiállítónál összesen több mint 400-féle párlatot lehet megkóstolni, jelen lesz például a Békési Pálinkaház, a Gyulai Pálinka Manufaktúra, a Panyolai Pálinkák és a Nobilis is. Pálinkákon kívül sört, bort és az idei vendégpárlat szerepében lévő gint is lehet kortyolgatni. Hogy senki ne maradjon éhes, arról olyan kiállítók gondoskodnak, mint a Kolbice, Meat&Sauce, Szarvaskolbász és libatepertő, amiből érzékelhető, hogy szaftos, húsos falatokból nem lesz hiány.
A véletlenszerű kóstoláson túl szervezett túrákba is be lehet csatlakozni, a "Csajos" túrán lágy, különleges párlatokon, az "Üt meg hat"-on erőteljesebb italokon keresztül vezet az út. A fesztivál blendelő kurzusán pedig bárki elkészítheti saját, házasított párlatát négyféle szilvapálinkából. Mindhárom este érdemes 8 órától a színpad felé tendálni, pénteken Anna and the Barbies, szombaton a Vad Fruttik, vasárnap pedig Szabó Balázs Bandája lesz a hangulatfelelős.
A fesztiválra most két darab páros belépőt is lehet nyerni, nincs is más teendő, mint hogy a cikk alá kommentben tegeld annak a nevét, akivel szívesen ellátogatnál az eseményre. Ezek után pedig figyeld a Facebookot, az október 1-i sorsolást követően üzenetben fogunk értesíteni. Így már csak egy kérdés maradt: akkor iszunk egy pálinkát?