Nem csak egy csapatA Ferencvárosi Torna Clubot 1899-ben alapította az Üllői úti Gutgessel vendéglőben néhány sváb polgár.
A klub sosem vált a hatalom csapatává, ezért a kommunizmus alatt még a nevétől is megfosztották, a 2000-es években kizárták az első osztályból, de a klub mindig hű maradt jelmondatához - Erkölcs, Erő, Egyetértés -, így mindig újjá tudott születni.
Minden bajnokságban vannak nagy rangadók, de a magyarban egyetlen igazi derby van, ez a Fradi-Újpest. Bár a lilák sem állnak rosszul, a zöld-fehérek többször kerültek ki győztesen, összesen 28 bajnoki címmel rendelkeznek. A teljesség igénye nélkül olyan nagyságok játszottak a klubban, mint Deák Ferenc (Bamba), Kubala László (aki később a Barcelona sztárja lett), dr. Sárosi György, Albert Flórián (az egyetlen magyar aranylabdás), Nyilasi Tibor vagy Varga Zoltán. A legnagyobb játékosok képmása egyébként az új épület skyboxainak falán lett megörökítve.
Európában a legmodernebb
A Fradi új stadionja szó szerint zöld: az előző épület anyagát teljesen beépítették, és számos egyéb fenntartható, környezetbarát megoldást használtak a tervezők, Kormos Szabolcs és Streit Ágnes (S.A.M.O. Kft.). Az Albert stadion egykori reflektorai például az új múzeum előtti térben, illetve a bisztróban mint hangulatos ipari lámpák születtek újjá.
A főépület ad helyet a múzeumnak, az öltözőknek, a rendezvényteremnek, a skyboxoknak, a sajtószobáknak, kint pedig a bisztrónak és a boltnak - utóbbiak előtt az alapító elnök, Springer Ferenc és a legendás játékos, Albert Flórián szobrát találjuk.
Az épület előtt a csapat címerállata, egy rozsdamentes acéllemezekből álló, labdára lecsapó hatalmas sas fogad bennünket. A tizenöt tonnás, nyolc méter magas és tizenhat méter széles, ízig-vérig kortárs alkotás Szőke Gábor Miklós fantáziájának szülötte. A művész szerint a szobor egyszerre szimbolizálja az akaraterőt, a szabadságot és a rendkívüli teljesítményt.
Bejutunk az épületbe, és elámulunk: a lelátókat úgy tervezték, hogy meredek voltuk ellenére kényelmesen meg lehessen őket közelíteni, de a lehető legközelebb legyenek a pályához, így igazi lélegzetelállító arénahangulat uralkodik bent.
A pálya a lehető legjobb minőségű, hiszen a homokágyra ültetett fű közé ráadásul műanyag szálakat is kevertek. A pálya 105x68 méteresre, vagyis az UEFA szabványainak megfelelő méretűre lesz felfestve. A pálya alatt vízelvezető rendszer és fűtés is található.
Az épület minden apró részlete végiggondolt. Az építmény területén mindenhol monitorok találhatóak, összesen 220 darab.
A csapat érdeke is, hogy a meccsnézés egy kulturált hétvégi program legyen, ahová bárki szívesen kihozza a gyerekeit, hogy a srácok ellessenek egy-két cselt. A nehézfiúk kiszűrését a legmodernebb biztonságtechnika szolgálja majd, ami már Nyugat-Európában is bizonyított.Több mint stadionMivel a stadion szó manapság elemi érzelmeket vált ki az utca emberéből, nem árt, ha megnézzük a részleteket. Egyrészt az Üllői úti építmény az egész városnak jól jön, egyáltalán nem csak a focirajongóknak.
Budapesten eddig nem volt egyetlen korszerű aréna sem, azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy ezek a létesítmények Európában már rég nem csak a fociról szólnak.
Itt is rendeznek majd koncerteket, bokszgálákat, divat- és autóbemutatókat, konferenciákat vagy bármilyen nagyobb méretű rendezvényt. A felszabadult telkek értékesítéséből és az adóbevételekből viszont már rövid vagy középtávon megtérülhet a beruházás.
Ráadásul a legömbölyített sarkú, fém héjszerkezetű épület városfejlesztési szempontból is kiemelkedő. A régi stadionhoz képest elforgatták a tengelyeket, így ráadásul jelentős méretű, jól megközelíthető üres telkekhez jutott a környék. A közeli Ludovika Campus és az egyetemváros, a népligeti buszállomás és a jövőben megvalósuló kereskedelmi-szolgáltató funkciójú épületek a tanúi annak, hogy egy megújuló városrésszel van dolgunk - ami Budapest fényét is emeli.