Ramenka és én is kellően bátrak voltunk. A Ramenka azért, mert szívfájdalom nélkül a város egyik felkapott helyén, a Kazinczy utca közepén nyitott ki, pontosan egy másik távol-keleti étterem a Kisparázs mellett, közelben a Szimpla Háztájival, az El Rapidóval, vagy olyan nagypályás street food-intézménnyel, mint a Bors Gasztrobár. Én pedig azzal húztam lapot a 19-re, hogy még életemben nem ettem korábban ráment, tehát körülbelül annyi összehasonlítási alapom volt, mint egy újszülöttnek az anyatej értékelésekor.
Persze az internetes gasztro-szakirodalom segített, és kiderült, hogy a rámen alapvetően egy Távol-Keleten kiemelten népszerű japán húsleves, de pl. a tészta miatt kötődik Kínához is. A rámen lelke a jól ízesített alaplé, amelyet bőven megszórnak házi készítésű tésztával, valamilyen hússal és különböző zöldségekkel. A nyugatra utazása során rengeteg helyre a zacskós instant leves kiszerelés érkezett meg, aminek nyilván annyi köze van az eredeti japán recepthez, mint fagyasztott pizzának az itáliai maestrókhoz.
Ennek tudatában persze kíváncsiak voltunk mitől annyira menő a keletiek húslevese, hogy be meri tenni a lábát egy olyan országba, ahol a vasárnapi otthoni húsleves legalább annyira nemzeti közügy, mint március 15-én a kokárda. A Ramenkát azzal biztos nem lehet vádolni, hogy valamilyen keleti giccsparádét hozott volna a fővárosba: a hely a Numbernow által tervezett minimál belső térrel dolgozik, ami kifejezetten rímel a Filkey Áron által rajzolt grafikára. A konyhát rejtő pulton kívül kapunk egy hosszú asztalt, fából készült puffokkal, akinek pedig nem jutott itt hely, az a pultnál is le tud ülni: így összesen kb. 12 ember lapátolhatja egyszerre a tokiói újházy-t.
Nehéz nem észrevenni, hogy egy életnagyságú integető macska képében valamennyire mégis beköszön ide a Távol-Kelet. Azt már Lu Boyin, az egyik alapító meséli, hogy ilyen macska Kínában szinte minden étteremben van, ezt pedig onnan tudja, hogy 10 éves koráig ott élt. A macskát maneki-nekónak hívják, Kínában készült porcelánból, ott szentelték fel, és valamiért össznemzeti babona lett abból, hogy szerencsét hoz. Persze nem mindegyik képes erre: a bóvli műanyagból készült változat, amit itthon lehet kapni, elemmel működik és örökmozgóként integet, mint Mao Ce-tung május 1-jén csak a giccsfaktort dobná meg néhány szinttel.
A Ramenka tegnap vállaltan próbaüzemmel startolt, így még kell egy kis idő, amíg minden összerázódik. Szándékaik szerint legfeljebb öt perc is elég lesz, hogy egy rámen elkészüljön – most még ennél kicsit többet kell várnunk. Viszont cserébe olyan gigantikus tál húsleves érkezik elénk egy magyar kézműves keramikus Kezemura táljaiban, ami bőven lefed egy főétkezést. Itt minden rámen ugyanazt az 5-6 órán át főzött húsleves alapot kapja, utána pedig gyakorlatilag bármilyen hússal lehet folytatni a sort.
Mi a ramenkával (1380 Ft) kezdtünk, ami a hely saját fejlesztése akar lenni sertéshússal, fafülgombával, kínai kellel. És annyi tésztával, amennyitől egy vérbeli talján is csak mamma miázni kezdene. Azzal viszont számoljunk, hogy ha nem tudunk evőpálcikával bánni, éhesek maradunk, mert a levet ugyan egy kisebb fa merőkanállal simán tudjuk lapátolni, de a betéteket valamivel muszáj megragadni. Evőeszköz valószínűleg később sem lesz, de egy különleges csipesz majd segíthet azoknak, akik nem jönnek ki jól a két kis pálcikával.
Első benyomásra a rámen íze karakteresebb a magyar húslevesnél és a különböző betétek miatt jóval vastagabb kaja lesz belőle. Nem csoda: a mi levesünk után általában következik főétel is, itt pedig magával a rámennel is garantáltan jól fogunk lakni.
Közben Lu olyan meglepő dolgokat is mesélt, hogy Kínában a rámen egy nagyon jó és népszerű olcsó kaja, ennek ellenére az emberek leginkább éttermekben fogyasztják, mert az elkészítése hosszadalmas és bonyolult. Abból kiindulva, hogy Lu az óvodában és az iskolában is tonnaszámra evett ráment, csak arra tudunk következtetni, hogy Ázsiában gond nélkül kerítenek tömegkaját a bonyolult fogásokból is. A Ramenkához hamarosan Japánból érkezik majd egy tapasztalt szakács, aki a fél életét rámenek kevergetésével töltötte, de eddig is az ő tanácsait követték a főzésnél/fűszerezésnél.
A sok beszéd közben belekóstoltunk a helyi extra fogás shifudóba (1980 Ft) is, amit tengeri herkentyűkkel dobáltak tele, és ha rá akarunk próbálni, akkor számoljunk vele, hogy a kis rákok páncéljait le kell cibálnunk, mintha tojást hámoznánk. Ez a tenger gyümölcseiből indított megoldás is kellően tartalmas, de hiába ugyanaz az alaplé: itt jóval lágyabb íz keveredik ki, mint a sertéses ramenkánál. A nem leveseseknek ajánljuk a Lu nagymamájának receptje alapján készült gyozát (480 Ft / 6 db), aminél házi tésztába göngyöltek darált húst és két fajta hagymát, az eredmény pedig szójaszósszal kiegészítve egészen korrekt lesz.
A Ramenka egy nem közismert távol-keleti kaját próbál az éppen alakuló fővárosi street food-kultúrába importálni, és nem lennénk meglepve, ha a tesztüzem végére népszerű ebédeltető és laza vacsorahely válna belőle.
