Péntek
Többek között az év pálinkájával várja az alkoholos nedű mellett egyéb ínyencségek iránt is érdeklődőket a 9. Budapesti Pálinkafesztivál, méghozzá 2006 után újra eredeti helyszínén, a Városháza Parkban.
A négynapos rendezvényen 30 kiállító 400 különféle párlatát lehet megkóstolni körtés ételek és édességek társaságában, merthogy az idei pálinka-dzsembori középpontjában a körte áll.Igazi fesztiválvíkend a mostani, a Belvárosi Főutca Fesztiválon például három napon át, öt különböző helyszínen (Erzsébet tér, Március 15. tér, Egyetem tér, Szabadság tér, Hild tér) szórakozhattok ingyenesen a legjobb zenei programokon. Fellép többek között Péterfy Bori & Love Band, az Ivan & The Parazol vagy az Intim Torna Illegál.
A világ legstílusosabbtech-house
DJ-producere történetesen kanadai, aki a kétezres évek végén megjelent két albumával a Sexor és a Ciao!
című nagylemezzel megalapozta a tekintélyét, azóta pedig saját brit BBC rádióműsorral, és elképesztőremix névsorral rendelkezik. Ő Tiga, és péntek este az Akvárium Klubban vizitál, hogy egy kis stílust tanítson a tánctéren a legmenőbb számokkal.
Két parti között jóleshet pár falat, például egy (két) sajtburger - vegánoknak. Nem tévedés.
Néhány évvel ezelőtt nem csak szimplán nem volt mit enniük a vegánoknak Budapesten, de pluszban még mindenki rovarszerű földönkívüliként is tekintett rájuk. Mostanában viszont úgy tűnik, a város nem csak felfedezte ezt a fajta táplálkozást, de eléggé meg is kedvelte.
Legutóbb a Kozmoszban jártunk, ahol többek között elfogyaszthattuk életünk legjobb vegán sajtburgerét. Igen, azt. Próbáld ki.Hol máshol lehetne igazán kiereszteni a punnany-s erőket a palackból, mint az ország legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén?!
Egy ilyen zenekarnak méretes színpad dukál, és tavaly bebizonyosodott, hogy közönségileg is az jön be, ha van elég hely lóbálni a végtagokat. Úgyhogy május 23-án visszatérnek a tavalyi év legsúlyosabb koncertügyi zúzásainak helyszínére, a Budapest Parkba és minden felgyülemlett energiát kiadnak magukból a szezon első igazán nagystílű, veretős Punnany-buliján, szóval, otthon maradnod nem nagyon kéne…!Szombat
Egy normális környék szinte követeli az igényes helyeket, pékségbe járni pedig jó dolog. Párizsban elképzelhetetlen, hogy valaki munka után egy hipermarketbe rohanjon kenyérért, viszont minden sarkon van egy bolt, ahol a vacsorához való baguette-et megveszik, így nem is csoda, ha sorok állnak a pékségek előtt. Ez a pozitív folyamat nálunk is elindult, a lágymányosiaknak pedig ilyen téren nem lehet okuk a panaszra.
Nekünk nagyon tetszett a Frici pékség és valószínűleg neked is fog, ha a reggelihez ott szerzed be a hozzávalókat.A szombat délelőtt sportolással indulhat, ráadásul a szabadban, vélhetően kellemes melegben. A Népligetben rajtol a streetball szezon, a versenysorozat első állomása ott lesz.
A streetball elsősorban a tömegek és nem a profik játéka, bárki beszállhat, nincsenekbonyolult szabályok - az egyetlen cél a sportszerűség, az élvezet, a szórakozás, az egészségmegőrzés és persze a játék.
Az esti csapatás előtt érdemes beülni egy hangulatos kerthelyiségbe dumálni, hiszen egy városi embernek a kert maga a mámor. Másképp gondol a zöld területekre, a falevelek zörgésére, hiszen a szmog és hasító dudaszó után felüdülés a természet közelsége. A klasszikus “kiülős” helyek sokszor kerülnek zöld placcra, de mi most azokat a helyeket kutattuk fel, amelyekről az utcafrontról belépve nem is gondolnánk, hogy csendes kert is tartozik hozzájuk. Eldugott művészkávézótól a top étteremig - igyekeztünk széles spektrumot bejárni.
Becsavarták a szervezők az utolsó villanykörtéket, behangolták a DJ-pultot és végre teljes fordulatszámon pörögnek a smoothie készítők is. Ennek örömére ünnepelni fognak, mégpedig nem is akárhogyan: igazi nyárnyitó fesztiválhangulat vár a raqpart körül, lesz nagy színpad, színes italok, jókedv, mindez a szabad ég alatt közvetlenül a Duna parton, ahol egy soha nem látott mikrofonpárbajjal készülnek, hiszen Magyarország legjobb MC-i pörgetik majd a szavakat, ezzel ütemet diktálva a mögöttük álló hangszer-virtuózoknak.Nincs még egy olyan irányzat, amely akkora hatással lenne a mai elektronikus zenére, mint a Dub. Feloldódva, kissé áttranszformálódva, pedig szinte az összes stílusban fellelhető a hatása: a korai elektronikus diszkózenében, kikacsint a house-ból és jellegzetes alapjai a mai hip-hop-ban is abszolút felismerhetőek.
Kis hazánk Szombathelyről indult formációja, az Anima Sound System idomítja a népet a Dub alapjaira május 24-én a DUBlőrök Éjszakája második felvonásán.Vasárnap
Keveseknek jut eszébe, pedig kihagyatlan hétvégi program a Kincsem Park. Szombatonként az ügető, vasárnap a galopp futamokon lehet szurkolni. Vagyonokat valószínűleg nem fogunk nyerni, a helyi menza felejthető, de jó a levegő és a hangulat utánozhatatlan.
Ha az időjárás is kedvez, akkor a vasárnapi galoppon van a legnagyobb tömeg – a régi motorosok mellett családok, fiatalok és a laikus érdeklődők lepik el a lelátót.
Érdekel a jóga?
A Jógafesztivál a legjobb hely, hogy mindent megtudj a jógáról. Minden, amit tudni akartál a jógáról, de sosem merted megkérdezni.
Elvesztél a jógairányzatok között? A Jógafesztivál a legjobb hely, hogy kipróbálhass minden jógafajtát. Gerincjóga, dinamikus jóga, hatha jóga, Bikram jóga, Kundalíni jóga, női jóga, és mindenféle jóga!
A világ legmagasabb tornya épülhet fel LEGO kockákból Budapesten! A torony elemeit általános iskolás gyermekek, és a Bazilikához érkező látogatók építik meg öt nap alatt, melynek keretében a szervezők egy öt napos, ingyenes programsorozattal várják az érdeklődőket. A torony várhatóan vasárnap délután 13 és 14 óra között éri el a legmagasabb pontját, amely megközelíti majd a 36 métert.
A kívül-belül óriás James Carter generációjának egyik legkiemelkedőbb szaxofonosa. Pályája indulása óta sorra gyűjti be az elismeréseket és díjakat. Igazi multiinstrumentalista, aki a teljes szaxofon arzenál mellett kontrabasszus- és basszusklarinéton is mesterfokon játszik, szabadidejében pedig antik és új fúvós hangszereket, elsősorban trombitákat és kürtöket gyűjt.
Május 25-i koncertje alkalmával leghíresebb formációjával, az évek óta töretlen sikernek örvendő izgalmas, de a jazz zenei kedvelőinek legkevésbé sem szokatlan felállású triójával látogat el a Budapest Jazz Clubba.