A Bocuse d’Or-t nyugodtan nevezhetjük a világlegrangosabb gasztronómiai versenyének, melyre - 2013-ban először - magyar szakács is kijutott, sőt Széll Tamás azonnal a tizedik helyet szerezte meg, ezzel is új dimenziókat nyitva a hazai főzőművészet történetében. Michelin csillagos éttermeink és Bocuse d’Or sikerünk már van, s most még felsőbb szintre léptünk azzal, hogy Budapest lesz az európai központja a 2016-os világversenynek.

A verseny névadója,

Paul Bocuse a “nouvelle cuisine” úttörője, a 20. századi modern gasztronómiai fejlődés császára. A nagy francia öreget a Gault Millau

magazin 1989-ben az Évszázad Szakácsának választotta, a Bocuse d’Or versenyt pedig 1987 óta a világ legnagyobb presztizsű szakácsversenyeként jegyzik. Az ikonikus főzőzseni élő legendává vált - nem mindenki mondhatja el magáról, hogy saját nevével fémjelzik szakmája legrangosabb megmérettetését. Ő a gasztrovilág Peléje, maga a tekintély, kinek neve hallatán az egész szakma elismerően tiszteleg. Számos könyv és film is megjelenítette már Bocuse-t, megannyi séf karaktert formáltak róla (gondoljunk csak akár a L'ecsó Gusteau figurájára).

A jelenleg futó verseny döntőjét Lyonban rendezik jövő év elején és a Molnár Gábor chefből, Várvízi Péter coachból és Pohner Ádám comis-ból (a versenyző segítője) és a zsűriben Magyarországot képviselő Hamvas Zoltánból álló magyar csapat a 9. helyet szerezte meg, amivel már biztosan ott a helyük a döntőben. Vagyis zsinórban a második Bocuse d'Or-on szerepelnek nagy sikerrel a magyar indulók. A következő verseny kontinentális központja Budapest lesz, ami jó apropó lesz arra, hogy a város a egész világnak bemutatkozzon nem csak gasztronómiai, de turisztikai, kulturális szempontból is.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse D'Or Akadémia elnöke saját gondolataival zárta a jó hírt hozó bejegyzést: "Nekem magyar szakácsként három álmom volt: Michelin-csillag Magyarországon, magyar cheffel, Magyarországnak egyszer eljutni a lyoni Bocuse d'Or döntőjébe, illetve, hogy egyszer hazánk rendezhesse a Bocuse d’Or Európai döntőjét. Az első kettőt már megkaptuk a sorstól. Most megéltem, hogy a harmadikat az egész ország kapja. Gyerünk akkor azzal a pezsgővel! Egészségetekre!"