Két fogás között a legjobb ázsiai gasztronómiával foglalkozó magyar szakblog, a Szójapácban blog szerzője, Basthy Anikó magyarázta el, mit takar egy Sanhszi-I stílusú tésztabár: friss, búzatészta alapú ételeket, melyeket (itt is) ötféle módon kérhetünk: nyújtott tésztával, “ollóval vágott tésztával”, “késsel hámozott tésztával”, “macskafül tésztával” (bár ez nem mindig van) és “pálcavég tésztával” – attól függően, milyen állagú és formájú tésztával szeretnénk az ételünket. Északkelet-Kínában ugyanis nem nagyon esznek rizst, viszont több százféle tésztaételük van.Minden frissen, helyben készül, feledtetve velünk a várakozással töltött perceket. Ráadásul, sok másik étteremtől eltérően, itt nincs két külön nyelvű étlap, így nem kell félnünk attól, hogy az autentikus fogások lebutított verzióját kapjuk a magyar étlap miatt.
Ízelítőnek kaptunk egy adag házi savanyúság-válogatást, főtt hússal, hagymával, burgonyával, algával és babcsírával, valamint kínai kocsonyát (1000 forint). Utóbbi remek belépő az ázsiai gasztronómiával még csak most ismerkedőknek – hasonlóan készül, mint a magyar változat, viszont az ízében a szójás, pikáns, fűszeresebb vonal dominál, eltörölve a földrajzi és kulináris korlátokat. Előbbiből a főtt hús még Rózsa Sándor szívét is meglágyítaná, a krumpli pedig savanyúságszerűen ropog, enyhén savanykás, félig főtt, ízletes, könnyű a rabjává válni.
Hasonlóan jó kezdés lehet főtt birka- vagy marhahús (2200 forint), ami bármelyik húsimádónak megdobogtatná a szívét. A vegánoknak pedig a fokhagymás tengeri zöldség (1000 forint) és a kínai gomba kínai zöldséggel (1200 forint) mellett a rengeteg tofu-alapú fogás lehet kapaszkodó. Kérhetünk továbbá rengeteg fajta levest, birkahússal, sertésbéllel, marhahússal, tenger gyümölcseivel és persze az általunk választott tésztával. A vietnámiak pho-jának van oka az aggodalomra, az adagok ugyanis hatalmasak, megrakodva mindenféle finomsággal, így főételként is abszolút megállja a helyét. A különböző gőzölt gombócok és húsos táskák mellett különlegesség még a kínai pizza, ami lényegében sertéshús zöldhagymával, tésztában kisütve.Az itteni tofu legalább annyira távol van a boltban kapható, íztelen 'kistestvérétől', mint a belgák csokoládéja a Milkától, a sertéshús és a késsel hámozott tészta kombinációja pedig bármilyen teljesítőképességre taktikai csapást mér, a délutáni munka rettegett 'kajakómájának' képében. A hús minden hentesnek a díszére válna, a tészta finom, nem fojtja meg a fogást, a zöldségekkel pedig nem spórolnak - ami azt illeti, a babcsíra saláta után nem hisszük, hogy valakinek hiányérzete támadna.
A vendégmarasztaló atmoszféra a hely másik előnye: a személyzet figyelmes, kedves, segítőkész, a félhományban még a beszélgetés is jobban esik, ráadásul ha akarunk, még lovizhatunk is. “A Világ (legjobb) tésztája Kínában, Kína (legjobb) tésztája Sanhsziban van!" – tartja a mondás és az Orient ételei után abszolút nem szállnánk vitába az idősebbek bölcsességével. Nincs is okunk rá.
Orient ÉtteremCím: 1101 Budapest, Kőbányai út 43/B Foursquare (A cikk elkészültében nagy segítségünkre volt Basthy Anikó, a Szójapácban szakblog írója)