A
We Love Budapest
a
LEN
keretein belül szervezett előadásának témája: a régi budapesti zsidó gettó területének a gazdasági, építészeti, kulturális és lakosságának összetételbeli változása, alakulása.
Az előadást szeretnénk minél látványosabba és különlegessé tenni, elképzeléseink szerint egy rövid múltidézés szerepelne az előadás első részében, majd folyamatosan, az idő múlásával a mai aktuális állapotok kerülnének bemutatásra. Az előadást a lehetőségekhez mérten minél inkább interaktívabbá szeretnénk tenni.


Elképzeléseink szerint, az előadás magába foglalná a terület gazdasági, építészeti, kulturális és lakosságának összetételbeli változásait, alakulásait. Központban az egyénnel és az egyén-környezet kapcsolatával.


Emellett, szeretnénk kissé a "színfalak" mögé is betekinteni, feltárni azt az egymásra ható viszonyt, amely a lakók és az évszázados épületek, környezet gyakorolnak egymásra. Mennyire befolyásolja az egyén életútját, személyét, egy ilyen jellegű történelmi környezet? A 21. század embere, milyen hatással van egy történelmi környezetre? Építő, vagy romboló hatás dominál? Beszélhetünk-e egységességről ezen a viszonylag kis területen belül?


A terület:

  • Építészeti, lakosság összetételbeli sajátosságai (etnikai, kor összetétel stb.)
  • "Funkciója", pl.: arra a kontrasztra rávilágítva, hogy területileg elhanyagolt, helyenként lepukkant, nem egy gazdasági, közigazgatási központja a városnak, de kulturális szempontból (szórakozás, vallás) az egyik legjelentősebb,"legélőbb" területe Budapestnek.
  • 2000-es évek "zsidónegyed" elnevezése, szemben a gettóval
  • Mik a kilátások? Merre, hogyan és kik által fejlődhet tovább a terület?

Az esemény koordinátora
Száraz István
, a
We Love Budapest
ötletgazdája, az előadók:
Köves Tamás
- Dohány utcai zsinagóga idegenforgalmi részleg vezetője,
Gauder Péter
- Urbanissimus Egyesület,
Zsendovits Ábel
- Szimpla alapító tag.


A Facebook esemény
itt
található.