Pár évtizeddel ezelőtt egy
új faj
jelent meg a városi környezetben. Felbukkanásuk mindenki számára ismert, többnyire a nagy forgalmú fogyasztóközpontok közelében születnek, majd elszabadulva, önálló éltre kelve elkezdődik saját történetük. Némelyek a szülőhelyük közelében maradnak, de többen hosszú kalandos útra indulnak vagy az ember szolgálatába állnak. Ekkor már minden egyed saját személyiséggel bír. A könnyű, szinte testetlen lények önálló lelkekként kezdenek élni.
Mozgásuk mindenféle szabályosságot és ismétlődést nélkülöz, így az élő organizmusokkal azonos jellemzőket mutatnak. Tanulmányozásuk örömteli feladat, szemlélésük során változatos koreográfia tárul elénk. Szárnyaló táncukban könnyű észrevenni a s
zabadság metaforáját.
A lelkek a létezés és a vízió határán lebegnek. Az anyagtalanság és a megfoghatatlan könnyedség jellemzi lényüket, melyet a szél tölt meg élettel. A szél, mely önmagában soha nem látható, mindig csak a következményeit érzékeljük: a fák lombjának suhogását, az arcunkat simogató fuvallatot, a borzolódó vízfelületet, az összekócolódó hajat, a meglibbenő szoknyát, stb.
A
Ploubuter Park
az újonnan felfedezett faj vizsgálatát szolgálja. Kialakítása az egyedek természetes környezetben történő megfigyelésén alapul. A lelőhelyük és az emberhez való viszonyuk alapján rendszerezett egyedek igen változatos képet mutatnak a vadon élőktől a fogságba esett vagy domesztikált változatokig, a magányosoktól a csoportosan élőkig, a vad egyedektől az ember közvetlen közelségében élőkön át a mesterségesen szaporított alfajokig.
Ez alkalommal a
Duna-part
légáramába telepített kontrollált megfigyelőhelyen vizsgálhatjuk a lelkek csoportos viselkedését.
