A
Budapest100
a
százéves budapesti épületek
köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, melynek elindítója az
OSA Archívum
, projektgazdája a
KÉK - Kortárs Építészeti Központ
.
Április 26 - 27-én
több tucat,
idén százéves épület tárja ki kapuit
a látogatók előtt: templomok, iskolák, gyárak, közintézmények és sok-sok lakóház készül születésnapi programokkal. Az épületek és programjaik
ingyenesen
látogathatóak. Egyes épületbejárásokra
előzetes regisztráció
szükséges.
A
nyitott házak hétvégéjén
nem kizárólag a
jó karban lévő épületekbe
vagy a
műemlékekbe
látogathat el a közönség. A program épp annyira szól a
valamikori Budapestről
, mint a
mairól
, a gyakran elhanyagolt,
a felismerhetetlenségig szétszabdalt
házakról. A
Budapest100 közös gondolkodást
kezdeményez a megújulásról, összetartó lakóközösségek születését ösztönzi. A látogatható épületek és a hozzájuk kapcsolódó programok listája áprilistól megtalálható a
Budapest100 honlapján
.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés