A Bevásárló és Tematikus utcák immár 7 éve vesznek részt a Turizmus Világnapján különböző programokkal. Idén a szokásos történelmi séták mellett más oldalukat is bemutatják a résztvevők, így 2017. szeptember 27-én számos kulturális és gasztroprogrammal készülnek.
Kiállítások, galéria megnyitó, tárlatvezetések, utcazene, történelmi és alternatív városnézés, különleges gasztroélmények és kerékpáros városnézés is várja az érdeklődőket.
A résztvevő Bevásárlóutcák:
Ráday utca – különleges menük, kortárs művészeti séta, illetve ismerd meg a templomunkat, ismerd meg az orgonánkat program a Bakáts téri templomban
Falk Miksa utca – aukciós kiállítás, stílus történeti séta, festmény, rajz kiállítás, Galériákban vezet végig Schneller János művészettörténész, szentkép kiállítás, ingyenes ékszer és drágakő meghatározás, tárlatvezetés, valamint kortárs ékszer kiállítás
Bartók Béla út – nyitott galériák, utcazene, séta a galériák között
Király/KultUnio – romkocsma túrák
Haris köz – Haris Bazár múltjának és jelenének megismerése
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara – 4 séta és egy hajós városnézés
Ismerd meg az utcákat kerékpárral – alternatív idegenvezetés 15 fős csoport részére kerékpárral.
Részletes program errefelé található.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
