Az eklektikus villaépületet 1901-ben vásárolta meg Ráth György, aki jogász végzettsége mellett a hazai képző- és iparművészet egyik fő támogatója volt, és magát az Iparművészeti múzeumot is – melynek első főigazgatója lett – ő szervezte meg 1881-ben. Az épületet Györgyi Géza alakította át, a lépcsőkorlátot a századforduló kiváló vasművésze, Jungfer Gyula készítette, a lépcsőház és a hall bútorzatát pedig a magyar szecesszió kiemelkedő egyénisége, Horti Pál tervezte. Ráth halála után műkincsgyűjteményéből a fasori villában létrehozták az Országos Ráth György Múzeumot, majd 1954-től a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum részeként Kínai Múzeumként működött. A rendszerváltáskor kapta vissza eredeti nevét és funkcióját, 2018-ban felújítva nyílt meg a nagyközönség előtt. Az itt látható A mi szecessziónk című állandó kiállítás az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének legjelentősebb darabjait mutatja be méltó emléket állítva Ráth Györgynek.

(Borítókép: Medgyesi Milán - We Love Budapest)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék