A Jászaitól pár percnyire, a Pozsonyi úton működik a My Green Cup, ahol a zöld jelző nem kifejezetten a környezettudatosságra, hanem a lámpákra és az ugyanilyen színű kávégépére utal. Az üzletet a My Little Melbourne inspirálta, sőt az ő tanácsaik, értékeik és kávéjuk jelenik meg az üzletben. A kiváló, újhullámos kávék mellett érdemes kipróbálni például a chai latte nevű teakülönlegességet, ezen kívül természetesen sütik és szendvicsek közül is választhatunk. Világmegváltó tervekre ne számítsunk, My Green Cupban annyi a lényeg, hogy egy kellemes helyen ihassunk jókat, és ne kelljen túl mélyben a zsebünkbe nyúlnunk ezért.
Shopping
Láng Téka Könyvesbolt
A Pozsonyi úton sosem áll meg az élet, ha ételre, italra, fagylaltra vagy kultúrára vágynánk, a környéken mindig akad valami. Az egyik biztos pont, ha új olvasnivalóra van szükségünl, akkor az út elején már bele is botlunk: a Láng Téka Könyvesbolt a kortárs magyar és nemzetközi irodalom könyveit kínálja.