Petz Annamária, az Ördögkatlan Fesztivál gazdasági vezetője kisgyermekes anyuka, és nem egyszer került már olyan helyzetbe, hogy semmire nem vágyott jobban, mint a csöndre, vagy hogy nyugalomban beszélgessen a barátnőivel. „Ha nekem igényem volt egy ilyen helyre, akkor talán mások is így voltak vele” – mesélte nekünk az ötlet megszületéséről, mikor teával a kezünkben helyet foglaltunk a felújított, lugasszerűen kialakított helyiségben.
A megfelelő helyszín megtalálásánál szempont volt, hogy legyen utcára nyíló ajtaja, és kellően elszeparált legyen, el lehessen bújni a világ elől – ezt pedig a legjobban egy pince tudja megvalósítani. A kívánatos klimatikai viszonyokat és oxigénszintet fűtés és szellőzőrendszer biztosítja. Az enteriőr kialakításában sokat segítettek Annamari színházi kapcsolatai, Kiss Gabriella díszlettervező és Szeldeli Szilvia lakberendező. Felülről állítható hangulatvilágítás biztosítja a fényt, mintha csak a nap sütne ránk, a padlót zöld műfű borítja. A 40 négyzetméteres pincében 10-12 ember kényelmesen elfér, a berendezés részét képezi a tisztálkodószerekkel ellátott vizesblokk és zuhanyzó, hifi, hűtőszekrény, étkészlet, mágnestábla filctollal, pamlagok, babzsákok, na és persze wifi.
Helyiséget bérelni ma már máshol is lehet a belvárosban, mondanánk, de a Lazulának van egy nagy előnye, mégpedig az egyedi beléptetési és foglalási rendszer. Az online foglalható időintervallumokhoz más-más kódokat generál: ha valaki lefoglal két órát (ennyi a minimum, 6000 Ft-ért, három óra 7000 Ft, négy 8000, és így tovább), erre az időre csak az övé a pince, de ha valaki éjjel 2-től hajnali 4-ig lefoglal két órát, 01:59-kor még nem tud belépni, 04:05-kor pedig már nem – közben persze ki-be lehet mászkálni szabadon. Előtte-utána 2 órás szervizszünet áll a stáb rendelkezésére a takarításhoz, és ha bármi gond van, Annamarit lehet telefonon hívni. Könnyen mozdítható értékek nincsenek, és az anonimitással járó veszélyeket valamennyire kiszűri a kizárólagos bankkártyás fizetés.
Tehát ahhoz, hogy ide pár órára elvonuljon az ember egymagában vagy csapatostul, senkivel nem kell találkozni, telefonon egyeztetni, recepción bejelentkezni, kulcsokat leadni, mint más bérelhető opcióknál. Nem zavarnak a pincérek, a szomszéd asztalnál ülők, a járókelők.
Mikor megérkeztünk, nekünk az első gondolatunk az volt, hogy sokak szerint ez remek terep lehet félrelépésre vagy egyéb üzelmekre, de ezt Annamari úgy küszöbölte ki, hogy rendes ágyat nem helyezett el a helyiségben, a félreértések elkerülése végett. Elmondása szerint főleg a privát tevékenységre vágyó nők a célközönsége, de nyáron, mikor tesztüzemmódban működtek, tartottak itt lánybúcsút, könyvbemutatót, meglepetésbulit, nyelvórát, terápiákat és tréningeket is. Hasonló célokra már több foglalásuk van. Annamari franchise-ot szeretne különböző tematikákban, májusban várható a következő pince nyitása.
Ami külön öröm lehet e cikk olvasóinak, hogy Annamari jóvoltából 15% kedvezményben részesülhetnek, amennyiben október 31-ig felhasználják a kupont és december 31-ig időpontot foglalnak. A WLB15 kuponkódot a foglalásnál kell beütni.