- Csütörtök
Néhány napra ismét bevonul a Digó az Impostor udvarára, hogy tradicionális nápolyi pizzákat süssön ott. A 480 fokos kemencében kevesebb, mint 90 másodperc alatt sül meg az igazi nápolyi pizza, melyet ha eddig nem kóstoltál, itt az alkalom.
A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye, a Szemrevaló immár hatodik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással. 4 tematikus blokkban 18 filmet vetítenek, melyek közül több egészen új megvilágításban foglalkozik fontos témákkal.
Ahogy azt már a Corvin Sörfesztiválokon megszokhattátok, az IPA-tól a lagerig, a gyümölcsöstől a barnáig és a sörös márkák legjavával várnak szeptember 21-től 24-ig Budapest egyik legélhetőbb minifesztiválján.
A 20. század egyik legelementárisabb, merev definíciókkal nem leírható mozgalma a Fluxus, amely a dada, a szürrealizmus, az akcióművészet és az 1960-as évek mulandó anyagokat felhasználó törekvéseinek folytatásaként egyaránt értelmezhető. A Maria és Walter Schnepel Kulturális Alapítvány gyűjteményéből válogatott több száz munka a Fluxus széles palettáját mutatja be a LudwigMúzeumban, a leghíresebb nemzetközi és magyar alkotók munkáin keresztül.
- Péntek
Pénteken és szombaton a Bazilikánál ismét kinyit a most 5 éves Lakásbutik, a garázsvásár fogalmát átértelmező, tudatos divatra sarkalló kezdeményezés. XS-től az XL-ig, tülltől a farmerig, kislánytól a csajokon át a férfiakig és az idősebb hölgyekig, mindenki talál magának valót a kínálatban.
A Ráday Korzó szervezői szeptember 22-23-án arra vállalkoznak a mintegy 40 csatlakozóval, hogy megmutassák, milyen is valójában az élet az utcában. Szélesre tárják ugyanis kapuikat az üzletek, a galériák, a pékek, a cukrászda, a virágos és a könyvesbolt is, de különleges egyházi és templomi helyszíneket, egyetemet és menő hamburgerezőt is találunk a csapatban.
Az ELEVEN-események (legyen az Tavasz vagy Ősz) mindig kellőképpen felborzolják a Bartók Béla út amúgy sem nyugodt állóvizét. Szeptember 22-24. között finn tematikában történik majd mindez, ugyanis az idei év díszvendége Finnország lesz. Ez többek között azt jelenti, hogy a rendezvény alatt szaunázhatsz a Gárdonyi téren, kipróbálhatod a finn kuglit vagy épp a glögi nevű italkülönlegességet, de finn brunch-ra és vacsorára is mehetsz.
A Deepfields bulisorozatának az utóbbi négy évben sok egyéb kezdeményezéshez hasonlóan a Müszi adott otthont. A közösségi tér bezárása kapcsán jó néhány búcsúeseményt rendeznek majd, egy Deepfields-buli sem maradhat ki a sorból. A csapat pedig természetesen a klasszikus felállásban, rezidensekkel köszön el.
Az Impostorba nem csak a pizzákért érdemes menni ezen a hétvégén, hiszen harmadik bulijához érkezik az Agora, ahol Jaffa Surfa, Tolo, Robert Dobak és Jozsa/Rosco fűt be stílusos zenékkel - immár a hely belső terében - a csapadék és a lehűlés miatt.
Szeptember 22-én elindítják a Technokunst és a LÄRM negyedik közös szezonját. A nyitányt ez alkalommal is egy nagyágyú élő fellépése gazdagítja: az olaszországi születésű VSK sötét, indusztriális hangzása kellően megalapozza majd az előttünk álló hónapokat.
- Szombat
A budapesti esemény része a Világ Legnagyobb Szemkontaktus Kísérletének (The World’s Biggest Eye Contact Experiment), melyet a The Liberators International világszerte rengeteg városban szervez meg. Első lépésben a résztvevők figyelemfelkeltő feliratokkal, táblákkal próbálják meg felhívni a járókelők érdeklődését az akció nyitottságára. Ezt követően leülnek a térre, párokban, egymással szemben, majd egy percig vagy tovább néznek egymás szemébe. Ezután igyekeznek minél több embert bevonni.
A Fővárosi Rendezvényparkban kóstolhatod meg Budapest legfinomabb palacsintáit, de ez még nem minden: ha elég merész vagy, az evőversenyre is benevezhetsz. Lesz még verseny több témában, de játszóház, ládavasút, kirakodóvásár, táncbemutató és divatbemutató is.
Egy nap a Városligetben a mozgásért, ahol nem csak az erzsébetvárosiaké a terep. Az 1507 méteres távot teljesítheted egyéni indulóként futva vagy gyalogolva, de alakíthatsz családi vagy baráti csapatot is a 3*1507 m-s váltóra. Egyéni futóként rajthoz állhatsz 5007 méteren is.
A Punnany Massif nyári koncertszezont zár, ezt ráadásul a BudapestParkban ünnepli. Vendégük a Mörk lesz, akik a Nagy-Szín-Pad versenyén kaptak különösen széles körű figyelmet.
A tavaly budapesti fellépése megkövetelte az ismétlést és egy év után újra az Akvárium Klubban köszönthetjük Nick Warren-t, aki a legendás Global Underground sorozat egyik alapköve és nem először csápoltatja a magyar közönséget.
- Vasárnap
Új és felújított kisbútorokkal, különleges kiegészítőkkel készül ezúttal a Vintage Piac szervezőcsapata. Találhatsz textileket, lámpákat, raklapból készült dolgokat, mindent, amire az otthonodban szükség lehet.
Tollasozás, slackline, frizbizés, buborékfújás, grillezés, sörözés, ismerkedés, terefere, fogócska és bújócska. Kínáld meg sütivel a szomszéd pokrócon ülőket, csodáld meg a panorámát és élvezd az őszi napsütést a Miutcánk Szomszédfesztivál Pikniken.
A World Press Photo kiállításnak nagy hagyománya van Budapesten és évről évre egyike a leglátogatottabb kulturális eseményeknek, idén 40. alkalommal lesz látható. 2017-ben 125 ország 5.034 fotográfusa 80.408 képet adott be a versenyre. A zsűri 25 ország 45 fotográfusát díjazta nyolc kategóriában. A kiállítás október 23-ig tart nyitva.