Május 1-jén összegyűlnek a város legjobb italméréseinek dolgozói és törzsvendégei, hogy a Budapest Bike Maffiával közösen jobbá tegyék egy rászoruló család életét.

Negyedik alkalommal rendezik meg a Dürer Piknik Park 35 000 m2-es területén a Kocsmajálist,
Budapest italmérőinek adománygyűjtő bográcsos buliját.

A korábbi rendezvényeken több mint kétmillió forint gyűlt össze a közel 3000 vendég közreműködésével, akik több mint 50 kocsmacsapat ételeit kóstolhatták végig.

Az esemény célja, hogy idén minden eddigi eredményt túlszárnyalva segíthessenek egy családon, melyet a szervezőtárs Budapest Bike Maffia választott ki.

A BBM által életre hívott Sweet Home projekt célja, hogy olyan rászoruló családokat kutasson fel, akik önkormányzati bérlakásba kényszerültek. Céljuk, hogy szórakoztató programokon keresztül teremtsék elő azt az összeget, amivel a fent említett család önkormányzati bérlakását felújítja, a padlótól a plafonig.

Az ingyenes Kocsmajálison többek között főzőversennyel és a hagyományosan extrém gasztrolimpiával, valamint rengeteg gyermekprogrammal, koncertekkel készülnek. A részt vevő csapatok versenyműveit adomány fejében kóstolhatnak meg a látogatók. A BereznayTamás vezette szakmai zsűri a legjobb három csapatot a szponzorok felajánlásaiból összejött 300 000 Ft-tal díjazza majd.
A nevezéseket április 24-ig várják.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés