Még egy éve sincs, hogy megnyitotta kapuját Budapest talán legkedvesebb "bárja", amely korántsem csupán vadvirágokat, de egy virágokon alapuló komplex életérzést kínál. Aki ide betér, nem csupán szépséges, főként persze vadvirágos csokrokkal és más szezonális növényekből készített kompozíciókkal lehet gazdagabb, hanem sokféle kiegészítőt is megtalál, a vázáktól, a kaspókon át, egészen a függeszthető makramé virágtartókig, amelyeknek köszönhetően akár a cserepes, akár a vágott virág mutatós színfolttá válhat az otthonunkban. A „bár” hangulata spontán, természetes és nagyon is friss. Klenovszki Mimi, a PR-szakmát hátrahagyva, évek óta esküvőket szervez és stylingol, társa, Tóth Kata pedig a designertáskák tervezése mellett kezdett a rendezvények dekorálásába.
Kettejük közös brandje új szemléletet képvisel, s nem csupán a virágok és a hozzájuk kapcsolódó tárgyak szeretetére, de az általuk szervezett workshopokon csokrok és koszorúk, sőt apróbb lakberendezési kiegészítők elkészítésére is megtanít. Stílusuk olyan, akár egy rafinált koktél, sok-sok összetevőből áll, ám a lényeg az okosan válogatott hozzávalókban és az érzékenyen eltalált arányokban rejlik. Mindketten a skandináv dizájn és életstílus rajongói, s a kevesebb több elvét hirdetik. Finom pasztellekben tartott csokraikhoz rengeteg zöldet, sok-sok vadvirágot, ágat és bogyót használnak, kompozícióik pedig szertelenek, dinamikusak, vagy ahogyan ők nevezik: „kócosak”. A virágokhoz passzított tárgycsoportok is az északi országokra jellemző karakterjegyeket hordozzák: egyszerű formavilágúak, jellemzően természetes anyagokból készülnek. A virágkötés mellett hatalmas lelkesedéssel tervezik meg éttermek, cukrászdák, üzletekvirágdekorját, s szívük csücske az aktuálisan éppen csúcsra járó esküvőkön az atmoszféra „felvirágozásának” tervezése, szervezése.
We Love Budapest: Miért kezdtetek közös vállalkozásba?
Klenovszki Mimi: Amikor elkezdtem esküvőket szervezni, már nagyon rövid idő után éreztem, hogy úgy lenne kerek egy-egy projekt, ha a dekorációért teljes egészében én felelnék. Ekkor vontam be Katát, akinek a táskáit és a stylistmunkáit már jól ismertem. Ő a stylingban vállalt komolyabb szerepet, a szervezéssel, logisztikával kapcsolatos dolgokat pedig én vettem magamra. A mi olvasatunkban a dekorációnak szerves része az élő virág, ezért elkezdtük magunkat alaposabban beleásni ebbe a területbe. Bár autodidakta módon láttunk neki, és már több mint három éve folyamatosan fejlesztjük a tudásunkat, azt látom, hogy a mi picit más szemléletünk, friss megközelítésünk újat hozott ezen a területen Budapesten.
Mindkettőnk stílusa meglehetősen határozott, akárcsak az elképzeléseink, s nem is merném klasszikus virágkötésnek nevezni azt, amit mi csinálunk. Tavaly októberben éreztük úgy, hogy itt az ideje, hogy egy nagyobb közönségnek is megmutassuk, hogyan gondolkodunk a virágokról, s milyen a mi víziónk arról, hogy hogyan is csempészhetjük be a természetet a nagyvárosba. Ezért nyitottunk egy pop-up boltot a Belvárosban, amit eredetileg csupán három naposra terveztünk. Szerencsére olyan jól sikerült a bemutatkozás, hogy azóta is ott működünk, s egyre több olyan visszajelzést kapunk, hogy nem járunk rossz úton, amikor erre a területre nem hobbiként, hanem hivatásként tekintünk.
WLB: A Wild Flower Bar egyfajta „slow life” koncepciót követ. Mit értetek ez alatt pontosan?
K. M.: A stílusunk a nagyon komótos, skandináv attitűdhöz áll közel. A natúr, olykor rusztikus, de mindenképpen természetes dolgokat kedveljük. Néha mi magunk szedjük a vadvirágokat. Olyan beszerzési forrásokat kutatunk fel, ahonnan ritka ágakat, bogyókat szerzünk be, és lehetőleg hazai őstermelőknél, erdészeknél kopogtatunk. A „slow” életmódhoz való vonzódásunk azonban nem merül ki a beszerzés kíméletes módjában. Igyekszünk ezt a fajta szemléletet a virágokhoz kapcsolódó tárgyak körére is kiterjeszteni. Ilyen például a Kezemurával közös kézműves kaspósorozatunk, a Lagom műhelyben készülő drótkosarak, a makramé virágtartóinkat pedig mi magunk csináljuk. Idővel szeretnénk egy kis közösséget is felépíteni, ahol hasonló érdeklődésű, ízlésű emberek tölthetnek el együtt minőségi időt.WLB: Egyre többen vállalkoznak arra, hogy saját kezűleg dekorált, személyes hangulatú eseményeket szervezzenek. Ti ebben is segítséget nyújtotok.
K. M.: Rendszeresen szervezünk különféle workshopokat. Ezek kötetlen alkalmak, ahol többek között átadjuk azt a tudást, amivel egy téma alaposabb megismeréséhez hozzáláthatnak a résztvevők, s közösen elkészítünk egy-egy tárgyat, kompozíciót. Nagyon szeretjük például a vadvirágos workshopjainkat, ahol mindig szezonális virágokkal dolgozunk: bemutatjuk az adott virágfajtákat, elmeséljük, mire érdemes figyelni, hogy minél tovább frissek maradjanak, s közösen elkészítünk például egy asztali díszt, csokrot és fejkoszorút.
Egy ideje már makramé, kalligráfia és drótkosárkészítőworkshopokat is tartunk, ahol mi illetve a meghívott szakemberek a házigazdák. A 3-4 órás programokon a résztvevők között kialakul egyfajta nagyon jó kémia, s sokan később is tartják egymással a kapcsolatot, sőt rendszeresen visszajárnak hozzánk. Egyre nagyobb az igény az olyan privát workshopokra is, amelyek során egy leánybúcsú előkészületei zajlanak nálunk, vagy amikor esküvői dekorációt készítünk egy leendő párnak, a barátnők bevonásával.
WLB: Éppen az esküvőszezon közepén járunk. Hogyan érdemes a szervezésnek, dekorálásnak nekifogni?
K. M.: A legfontosabb a párhoz és az alkalomhoz illő stílus és helyszín kiválasztása. Ez a két dolog határozza meg leginkább egy esküvő karakterét, hangulatát. Ha ezek az alapkérdések tisztázottak, és a pár úgy gondolja, hogy profi segítséget vesz igénybe, érdemes minél előbb felvenni vele a kapcsolatot. Tapasztalatból tudom, hogy a dekoráció szerepe sokkal nagyobb, mint azt elsőre gondolnánk: ez teremt atmoszférát, ami minden vendégre hat, még ha nem is tudatosan.
A dekorálásnál nem elhanyagolható szempont, hogy nekünk kell-e „odavarázsolni” a választott stílust, vagy elég csupán a helyszín adottságait erősíteni, más esetekben tompítani. Figyelembe kell venni a vendégek számát, sőt a bútorzat jellegét is, hiszen – hogy csak egy egyszerű példát mondjak – más mutat jól egy kör alakú asztalon, mint az egyébként újra egyre kedveltebb, hosszú “közösségi” asztalokon. Örömmel látom, hogy egyre többen szerveznek személyes és intim hangulatú esküvőt, amely valóban a párról és a nagy napról szól.
WLB: Hogyan képzeljük a közös munkát?
K. M.: Az első alkalommal alaposan átbeszéljük, hogy pontosan milyen elképzelései vannak a párnak. Közösen megnézzük a helyszínt, majd adunk egy javaslatot, amit a későbbiekben még pontosítunk. Mi a személyességben hiszünk, ezért minden apró lépést magunk felügyelünk: mi szállítjuk a helyszínre és helyezzük el, illetve bontjuk le a dekort, s akár az utolsó pillanatban is változtatunk, ha szükséges és lehetséges. A dekorálás mellett helyszíni stylingot is szívesen készítünk, s nyitottak vagyunk minden elképzelésre, hiszen ez egy nagyon pici vállalkozás, éppen a rugalmasságunk az erősségünk.
WLB: Milyen esküvői trendeket emelnél ki?
K. M.: Mi a laza és spontán stílust képviseljük, így főként olyanokkal dolgozunk együtt, akik nyitottak erre.
Az utóbbi időben talán egy picit több a kisebb létszámú, családi/baráti esküvő, ahol például egyetlen hosszú asztalt terítünk. A nyári alkalmakat előszeretettel szervezik szabadtérre, izgalmas, még eldugottnak számító balatonfelvidéki borászatba, vagy éppen a családnak fontos privát helyszínre. Sokszor egyetlen témára fűzzük fel az egész eseményt, s ez rendszerint nagyon személyes, szorosan kapcsolódik a házasulandókhoz.
A tortáknál ismét előtérbe kerültek a bevonatos változatok, de ezek az új verziók már kifejezetten rusztikusak, és egyre több az ehető virágokkal díszített süti. Ezt mi különösen szeretjük, hiszen, ha a tortát is mi dekoráljuk, akkor különösen izgalmas területre kirándulhatunk. Talán kevesen tudják, hogy a kamilla, a rózsa, a levendula, az árvácska és az ibolya mellett a tulipán, az oroszlánszáj és a sarkantyúvirág is ehető. A ruháknál szintén hódít a természetesség, sokan választanak a test vonalát lágyan követő fazonokat, s természetes alapanyagból készülő csipkéket.
WLB: Az idei szezonban milyen virágokkal dolgoztok a legszívesebben?
K. M.: Nagyon sok zöldet használunk a csokrokhoz és a dekorhoz is. A csokraink szertelen vadvirágos karakterűek, nagyon natúr hangulatúak. Szeretjük a fehér virágokat, a zöld és kék árnyalatokat, s előszeretettel választunk melléjük bogyós ágakat, például vadmálnát. Imádjuk az illatos növényeket, különösen a fűszernövényeket: a menta, a kamilla és a rozmaring, ami például egy tipikus esküvői növény, szépen mutat bármilyen terített asztalon.
WLB: Van személyes kedvencetek?
K. M.: Igen, s ráadásul mindennap másik. Annyi csodával találkozunk nap mint nap, mindig másnak van éppen szezonja, szóval egyszerűen képtelenség elköteleződni egyetlen fajta mellett. Ma éppen a hunyorért vagyok oda, de tegnap a scabiosa volt a favorit.