Mostanában visszatérő probléma a fővárosiak körében, hogy nem használjuk (ki) eléggé a Budát és Pestet kettészelő Dunát. Erre rájött a BKK is, mikor megindította a hétköznapokon bérlettel ingyenesen igénybe vehető hajójáratait, illetve a Dunarama tulajdonosai is, amikor a vízitaxit az utazók rendelkezésére bocsájtotta pár évvel ezelőtt.
A Dunarama már hatodik éve szállítja a vízen utazókat. Ez egy 260 lóerős motorral rendelkező vízilimuzin, amely akár70 km/órás sebességgel is száguldhat a vízen, miközben mi pezsgőt kortyolgathatunk a bőrfotelekben pihenve. Jellegzetes fa hajóira, illetve annak tapasztalataira építve valósították meg régóta dédelgetett ötletüket, amely idén tavasszal debütált, ez pedig a sötétített üvegű, kék-sárga színeket kapott DunaTaxi.
Az egyedi tervezésű eszköz 12 személy, illetve kerékpárok szállítására is alkalmas vízitaxi, amely ideális arra, hogy gyorsan és könnyen elérjük a fővároshoz közel eső településeket. A sétahajók is nagy élményt jelenthetnek, de nem mindig van kedvünk pár kilométerért egy viszonylag hosszadalmasabb utat megtenni, így pedig "saját" taxival mehetünk el egészen Szentendréig, és nem kell tolongani a legjobb helyekért a fedélzeten, és sorban állni hideg gyömbérért. A taxit egyébként ki is bérelhetjük magánutakra, ennek fix ára van, ezért ha egy nagyobb társaság veszi igénybe (maximum 12 fő), még kedvezőbb lesz a tarifa. Ha ezzel a módszerrel hívjuk tehát a dunai taxinkat, az alapdíj 1500 Ft, erre jön rá a 600 Ft-os percdíj. Kalkulációt telefonon tudunk kérni.
A budapesti baráti társaságok, családok, ha a fővárostól nem messze szeretnének kirándulni vagy kerékpározni, akár fél órán belül eljuthatnak Szentendrére vagy egy órán belül Visegrádra, ráadásul egy élményhajózással egybekötve. A szentendrei járatok mostantól egész évben elérhetőek, és szombattól hétfőig 10 óra 30 perckor indulnak a Dock 8A állóhajóról, majd 14 órakor indulnak vissza a szentendrei kikötőből. A járatra jegyek oda-vissza 7000 Ft-ért, egy útra pedig 5000 Ft-ért válthatóak.