A tervek szerint „intelligens otthonok” és környezettudatos irodák épülnek majd a park, a Dombóvári út és a Budafoki út által határolt hatalmas területen. Az igényes társasházak közt garzontól a nagyobb lakásokig találunk ingatlanokat, míg az A+ besorolású irodaházak egyaránt a kis-, közepes- és nagyvállalatok otthonai lehetnek.
Ami pozitív, hogy a beruházó és az építészek ígérete szerint nem zsúfolják túl a területet, a teljes terület 60-65%-a park vagy vízfelület marad, valamint a több szakaszban megvalósuló építkezés után változatos utcakép jöhet létre. A beruházó tervez egy 120 méter magas tornyot is, ezt viszont reméljük még, hogy átgondolják, hiszen ez az utolsó dolog, amire Budapestnek szüksége van. A budapesti városkép sajátossága, hogy eddig nem jelentek meg az igazán magas toronyházak, de erre nincs is szükség, hiszen rengeteg fejlesztési terület van, semmi nem indokolja a felfelé terjeszkedést és a városi táj megtörését.
A beruházó Property Market egy komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező dán várostervező irodát bízott meg a BudaPart névre keresztelt beruházás terveinek elkészítésével. A 2006-ban alapított koppenhágai Adept készítette korábban a svéd Royal Seaport nemzetközileg ismert terveit is. A terv központi eleme egy zöld park, amely köré összesen 27 tömb épülhet fel.
A Kopaszi-gát – vagy ahogy sokan nevezik az elmúlt években, az Öböl – továbbra is megőrzi közpark funkcióját, vagyis a jövőben is mindenki számára nyitott és ingyenes marad.