A legfontosabb, hogy a teljes hosszában kiszélesített, korszerű és ízületkímélő rekortánon biztonságosabb körülmények között teljesíthetőek a körök, ugyanis összesen 76 darab térfigyelő kamerát és 16 segélyhívót helyeztek üzembe, ráadásul a méterszámlálót is újrafestették. A kiszolgálórészleg szintén fel lett javítva; a Margitszigeti Atlétikai Centrum recepciója is megszépült, átalakult. Amennyiben megengedhetjük magunknak, 1000 forintos alkalmi belépőért vehetőek igénybe a szolgáltatások (öltözőszekrény, zuhany), így nyugodtan lehet pluszcuccal érkezni.
Már rögtön az óra alatti startnál élvezhetjük a kiszélesített pályát, ha innen kezdjük meg az 5350 méteres távot – persze szigorúan csak alapos bemelegítést követően. Az első kanyarnál, a Margit híd lábánál található kondiparknál akár meg is állhatunk egy kis egyéb jellegű edzésre, vagy a kör végeztével néhány méter séta után levezetésként megmozgathatjuk a felsőtestünket.
Nagyjából 1400 méter megtételével van először lehetőség frissítésre az állatkert melletti ivókútnál, a következőig még úgy egy kilométert kell kibírni az Árpád hídnál lévő fordulónál, hogy aztán már csak a célban lehessen a hideg vízzel feltankolni. Apropó forduló: a híd környéki szakaszon továbbra is körültekintően érdemes futni a forgalom és a kisebb építések miatt. A közelmúltban elterjedt információ szerint a rendőrök megbírságolják majd azokat a futókat, akik nem a külső futópályán, hanem belül, a betonúton futnak – írta a 444.hu, de a HVG utánajárt az esetnek és kiderült, erről szó sincs.
A világ 10 legjobb futópályái közé beválasztott Margit-szigeten lassan beindul a Nike Futóklub szezonja is, ahol – ahogy az elmúlt években megszokhattuk – hetente többször várják majd a sportág kedvelőit közös edzésekkel és egyéb programokkal, továbbá egy hónap sincs már hátra a szigetről induló Telekom Vivicittá Félmaratonig, melyre érdemes megkezdeni a felkészülést.