Csütörtök
Az 5. Mozinet Filmnapok több szempontból is felülmúlja a korábbiakat. Idén Budapesten kívül kilenc vidéki helyszín is bekapcsolódik a változatos programba, amely Cannes, Velence, Berlin és San Sebastian filmfesztiváljainak legjobbjaiból válogat. A Magyarországon először látható, de nemzetközileg már jelentős visszhangot kiváltó premierfilmek vetítésén kívül jelentős külföldi alkotók – rendezők, színészek – is részt vesznek az eseményen. Beszélgetések, közönségtalálkozók, koncertek is gazdagítják majd az 5. Mozinet Filmnapok programját.
Az Art Market Budapest Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő művészeti vására, Magyarország legnagyobb, évente egy alkalommal megrendezésre kerülő kortárs kiállítása. A 2015-ben ötödik alkalommal jelentkező esemény közel 6.000 négyzetméteren mintegy 500 művész több ezer alkotását mutatja be. A 25 országból érkező közel 100 kiállító között valamennyi jelentős hazai kortárs galéria jelen van.
A nagyszabású képzőművészetikiállítást mintegy félszáz program, köztük könyvbemutatók performanszok, filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések kísérik.
A városban már fel-felbukkant a thai metódussal készülő fagylalt, ám eddig nem nagyon volt olyan hely, ahol valóban úgy tudták volna elkészíteni, mint a thai tengerpartokon. A fagyos fémberendezésen dermedő, folyékony állagú, majd fagyivá váló krémeket ugyanis egy spatulával kell feltekerni. Most megmutatjuk, hol készítik Budapesten a legpöpecebb kis tekercseket, hogy ti is kipróbálhassátok.
A Bodyscape: Dar Winners létrehozásában az alkotók közös célkitűzése a három művészeti forma (mozgás, videó, hang) összekapcsolása. Olyan szcenikai keret megteremtése, melyben a mozgás, hangzás/zene és látvány/videó technikailag és tartalmilag egyaránt egymást generálják, reagálnak egymásra, folyamatos interakcióban, élőben születnek meg. A színpadon keletkező futurisztikus, vibráló világ sokrétegű terekből, folyamatos, ismétlődő mozdulatokból épül fel. Eltúlozva szembesít életünk robotikus, technokrata mivoltával. Klónok, virtuális valóság, transzhumanizmus. Az előadás a Trafóban látható.
A Sender Films és a Big Up Productions stúdiók együttműködéséből született Reel Rock Tour idén tizedik alkalommal indul világkörüli filmturnéra. A Reel Rock 10-en olyan sportolókkal találkozhattok a mozivásznon, mint Alex Honnold, Tommy Caldwell, Kevin Jorgeson, Jimmy Webb, Daniel Woods és a filmkészítők megemlékeznek a nemrég elhunyt Dean Potter-ről is.
A közel 100 perces filmválogatás olyan izgalmas és színes programot kínál, ami mindenkit felpörget!
A zongora átalakításával újszerű elektronikus hangzásokkal kísérletező, és nem mellesleg fenomenálisan zongorázó, Hauschka művésznéven ismert német VolkerBertelmann napjaink egyik legeredetibb előadó-zeneszerzője. A kortárs zene és az elektronikus tánczene határterületén alkotó muzsikus budapesti koncertjén egy rendkívül innovatív zenésszel, a Múm együttes finn dobosával, Samuli Kosminennel lép fel. A két művész külön-külön már megfordult hazánkban, azonban együtt, ezen a közös esten debütálnak Budapesten.Péntek
Az édesszájúaknak örömhír, hogy már nem kell sokat várniuk, ugyanis október 9-11. között immáron harmadik alkalommal nyitja meg kapuit Magyarország legkülönlegesebb gasztronómiai eseménye, a KürtőskalácsFesztivál. A mennyei erdélyi finomságon túl idén a gyerekeké lesz a főszerep a mesebeli Vajdahunyad váránál. Sőt, Guinnessrekordra is készül a Vitéz Kürtős Team.
The Others címen adta ki új albumát idén tavasszal Miyavi, aki ősszel Európában is turnézik majd. A japán gitáros Angelina Jolie Rendíthetetlen című filmjében debütált színészként nemrég, és a Mission: Impossible főcímdalából is készített egy saját változatot – Budapesten október 9-én, a Barba Negra Music Clubban láthatjuk.
Benjamin Stanford a legnyughatatlanabb zenész címét is büszkén viselhetné: a folyton kísérletező; kicsit őrült, ugyanakkor a végén mindig harmonikus zenéket megalkotó; állandóan megújuló és mégis a hihetetlen sebességgel változó zenei palettán évek óta biztos pontot jelentő ausztrált már-már kultusz övezi hazánkban.
DubFX természetesen hírnevéhez méltón idén októberben is valami izgalmassal készül meglepni kedvenc közönségét, mielőtt visszatérne a kenguruk földjére: 2015-ben először és utoljára egy hamisítatlanul formabontó - krézi-katarktikus és fokozhatatlanul laza klubshow kedvenc beatboxerünkkel, az Akváriumban.
Új játékos költözött be a város egyik legelátkozottabb üzlethelyiségébe: a Raven Eleven a Zingburgerrel szemben igen impozáns étel- és italválasztékkal próbálja megnyerni a budapesti közönséget. Erre egyébként minden esély megvan, az elhelyezkedés hibátlan, a Gozsdu és a Kazinczy között pedig az év 365 napján óriási a forgalom.
És még vízipipa is van.
A pop art egyik alapmotívuma, hogy a hétköznapi fogyasztás is lehet a művészet tárgya. A KreinbacherBirtok épp ezt a tézist szeretné a pezsgők világában megmutatni, "kifordítani", így kapcsolódni a Ludwig Goes Pop+The East Side Story kiállításhoz: hisz benne, hogy a legjobb minőséget képviselő tradicionális pezsgőknek a hétköznapokban is helye van! A Kreinbacher Birtok a kiváló pezsgőkön kívül elhozza Somló emblematikus szőlőfajtáit, könnyedebb és karakteresebb borait is.
A a kortárs művészetet a kiváló borokkal és a gasztronómiával köti össze.
A felejthetetlen nyári fesztiválok után, a Cloud 9+megszállja az A38 Hajót is és a megszokott stílusukban próbálják az este folyamán elsüllyeszteni. A srácok korábban nem hallott számot fognak előadni, amire az új videóklipjük is készül. Valamint egyéb apró meglepetéseket is tartogat az esemény. Az estét a hazai modern rock legígéretesebb zenekara, az Altarive nyitja.A berlini születésű Milton első elektronikus zenei inspirációit mi másból is meríthette volna, mint a korai acid house és a belga techno darabokból.
A rengeteg stúdiómunka mellett egész évben elfoglalt világutazó, így közel egy évig tartott, mire sikerült időpontot találni a budapesti fellépésére, ami mutatja, hogy igazi rutinos és kedvelt szelektort látnak vendégül pénteken a LÄRM-ben.
Szombat
A Winelovers rendezvényszervező csapat október 10-én újra megrendezi Magyarország legnagyobb olaszrizling mustráját, az Olaszrizling Október Nagy Olaszrizling Kóstolót, ahol a fajta sokoldalúságával és valamennyi stílusával megismerkedhet a közönség. Az Olaszrizling Október Nagy Olaszrizling Kóstoló szervezői ezúttal is több mint 60 kiállító többféle olaszrizlingjét ígérik a budapesti eseményre.
30 év alatt legendássá vált hát a SPAR Budapest Maraton Fesztivál, az ország legnagyobb szabadidősport-rendezvénye, melyre 2014-ben 23.450 futót regisztráltak. Soha ennyien nem voltak még hasonló eseményen. 2015-ben menj el te is, válassz magadnak egy távot, légy részese ennek a hatalmas futóünnepnek!Ha már téli álomba ringattad a bringád, hozd fel a pincéből vagy vedd le a szekrény tetejéről és tekerj el a Fogas Házba, mert szombaton várnak titeket az első egynapos télköszöntő bringás fesztiválon!
Tanácsokkal, hasznos tudnivalókkal látnak el és segítenek abban, hogy hogyan készülj fel a tíz fok alatti kerékpározásra.Termékeny időszakot tudhat maga mögött Odett és zenekara: szűk másfél évvel a legutóbbi, Csillagtérkép című album bemutatója után fél lemeznyi friss dalcsokorral várják a rajongókat az Akváriumklub falai közé szombaton.
Kevés embernek adatik meg a lehetőség, hogy 30 évet tölthessen el a lemezjátszók mögött;Oakenfold neve ez idő alatt pedig egybeforrt az elektronikus zenével, a klubkultúrával és az olyan feledhetetlen slágerekkel, mint a Southern Sun, az Amsterdam, vagy éppen a zseniális Requiem for a Dream remixe.
A legendás brit DJ és producer idén októberben egy igazán méltó helyszínre érkezik. Oakenfold visszatér a város első számú klubjába, hogy egy saját exkluzív klubest keretében szórakoztassa a nagyérdeműt kicsiny bolygónk egyetlen minimum félistenként tisztelt lemezlovagjaként!Vasárnap
A Lélek Palotája október 11-én, 4. alkalommal rendezi meg közkedvelt vegángasztronómiai rendezvényét. Az elmúlt években a színes program során a látogatók bepillantást nyerhettek India tradicionális konyhaművészetébe, mely a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési kultúrája.
A finn Apocalyptica zenekart négy csellista alapította ’93-ban, Helsinkiben, hogy egy teljesen más zenei megszólalásban és értelmezésben adjon elő klasszikus Metallica dalokat. Mivel akkoriban még hatalmas kuriózum és újdonság volt metált előadni kizárólag komolyzenei hangszerek megszólaltatásával, hamar beékelték magukat a köztudatba, pályájuk pedig igen gyorsan ívelt felfelé. A ’96-ban megjelent debütlemezükön kizárólag Metallica feldolgozások szerepeltek, ám a későbbiekben olyan zenekaroknak is helyet adtak, mint a Faith No More, Sepultura vagy a Pantera. A második anyagon már néhány saját szerzemény is hallható, melyek sikerének köszönhetően lassacskán az önkifejezés került előtérbe, így a harmadik, Cult című lemeztől kezdve zömmel önálló dalokhoz van szerencsénk. Vasárnap a Barba Negra Music klub vendégei lesznek.
Nemcsak a havonta jelentkező filmes ajánlónk tért vissza – noha nem a jövőből –, de olyan illusztris nevek is, mint Marty McFly, Vin Diesel, Robert Zemeckis és Guillermo Del Toro, így finoman szólva is a bőség zavarával küszködtünk. A széles választék szerencsére széles merítést is jelent, így a havi premierek között akad boszorkányüldözős akciófantasy, a klasszikus brit krimidrámákat megidéző film Tom Hardyval, visszatérő klasszikus és még kísértet járta horror is.
Gyerünk a moziba be!