A „pörc” szót jó ízlelgetni és mi mostantól nem csak a pálinkagőzös disznóvágást, vagy a ropogást képzeljük hozzá, hanem ezt az apró kolbász-sajt-méz-lekvár mennyországot is. A szakavatott pho fanatikusok, a fine dining elkötelezettjei és a budapesti burgerbetyárok ugyanúgy megtalálhatják számításaikat, hiszen a finom magyaros ízek, a régi vágású elegancia találkozik itt a legfelsőbb szinteken művelt kulináriával.

Mindig jó olyan helyre mennünk, ami “trú”. Ahol nem pufogtatnak felesleges frázisokat, nem emelik ki minden tízpercben, hogy ők nem szeretnének hasznot a vendéglátásból, csak szívből csinálják és a fogpiszkálótól kezdve a bourbon vanília rúdig, minden kézműves. Ezeken a helyeken sokszor a nagy lelkesedés és gyönyörű enteriőr mellett középszerű produktumba futunk. Aztán vagy divat lesz hozzájuk járni, vagy komótosan levánszorognak a gasztrotérképről. Nagyon sok pályaelhagyóval is találkozunk: humánplazma-kutatóból lesz sajtműves és jogászok nyitnak cukrászdát. Szerencsére sokszor jól sül el a komfortzóna elhagyása váltás, lásd például a Zazzi. Viszont a legüdvösebb helyzet az, mikor igazi, generációkon átívelő vendéglátós múlttal rendelkeznek a tulajok, ötletgazdák. Kocsis Jenő üknagypapája is húsáruval foglalkozott, a család 150 éve viszi ezt a vonalat. A hozzáértés, a szakma fortélyai tehát szinte a vérükben van, ahogy a kreativitás és a hús, valamint a vásárlók felé árasztott tisztelet is.

A balatonkenesei Pörccel már bizonyítottak: a környéken rajonganak a helyért, s, bár nyáron a fagyit ünneplik a magyar tengernél, Kenesén sokat látni szalámival, töpörtyűvel kolbászoló népeket is. Tudják, hogy a szupermarket ipari termékei helyett Kocsisékhoz kell menni jó felvágottért. Meg mézért, lekvárért, sajtokért. Ezt a világot pedig igazán jó ötlet volt Budapestre delegálni, ahol ugyan nincsenek monopolhelyzetben, de szerencsére van igény a jóra, finomra, különlegesre.

Az üzlet pici, a portéka szinte alig fér el a polcokon és a csemegepultban, a kolbászok sztoikus nyugalommal árasztják magukból a füstös illatokat. Ha becsukjuk a szemünket, azt is képzelhetnénk, hogy egy vidéki spejzban állunk, de a pultban két csinos, inges, nyakkendős fiatalember várja a vevők kéréseit. Igen, van fehér kesztyű is. Nem proccoskodásból, hanem mert Jenő így szerette volna. Utalván a múlt tőkelegényeire, akik szintén ilyen öltözetben fogadták a vendégeket. Fontos, hogy nagyon jó viszonyt ápol alkalmazottjaival: mint egyfajta mentor, úgy egyengeti a srácok útját. Sőt, azt is megtudtuk, hogy a fiúk eredetileg nem vendéglátósok, csupán érdeklődtek a téma iránt, és a tanulási vágy, a szakma tisztelete az, ami Jenőt arra sarkallta, hogy “kiégett” vendéglátós robotok helyett tiszta lappal induló embereket alkalmazzon.

Jöjjenek végre a főszereplők: a húsok, sajtok, kencék, borok és pálinkák. Mikor Jenő mesélt nekünk a termelőkről, beszállítóiról, alig győztünk jegyzetelni. Minden névnél időztünk egy kicsit, volt, akiknél elégedetten nézett az égre: ő is egy nagyon jó ember, nagyon érti amit csinál és jó viszont ápolunk. Meg vele is, vele is…szinte mindenkivel. Fontosnak tartja, hogy direkt viszony legyen a Pörc és a termékek készítői között. Nincs a boltban olyan tétel, amit ne gondos válogatás után vettek volna fel a repertoárba. Rengeteg a balatoni vonatkozású áru, de az ország többi részéről is érkeznek finomságok. Amik persze kézművesek, de nem a szó elhipszteresített budapesti értelmében. Ezért ezt a terminus nem is nagyon használják: az ízek úgyis magukért beszélnek, semmi művi, semmi fokozott, vagy színezett. Csak a szín tiszta alapanyagok.

Sajtok Hankai Judittól, a Vászolyi Sajtmanufaktúrából, Tekeresvölgyből Kovács Csabáéktól, Mircz Nárcisztól Debrecenből. A füstölt áruk nagy része saját, a családtól érkezik Keneséről, valamint a Szomor hústól is jönnek húsok (egy véletlen folyamán derült ki, hogy velük távoli rokoni viszonyban vannak). A Püski Manufaktúrától érkezik a párizsi. Különös hangsúlyt fektetnek a tormára: Heit Lorándtól érkeznek az ízes tormák, melyek közül az almást kóstoltuk és jócskán éreztük, hogy ez bizony nem az “egyentorma”. A pékáruk a Pipacs Pékségből és a Pékműhelyből származnak. Megtaláljuk a polcokon a Sárréti Csilifarm egész portfólióját, is Chuck Norris-ostul.

Az édességek terénl a szörpök, lekvárok, mézek viszik a prímet: a Csikos Lekvárok (van például zserbós! is), Zsusska termékek és Dombi Nándor elképesztő krémmézei. Málnás, epres, mogyorós, tényleg pofátlanul finomak. Pici üvegben szunnyadnak, de tipikusan azok az ínyencségek, melyeket becsben tartjuk a kamrában és csak titokban járunk rájuk, mert bűnösen jók. Szörpökből a Bogyódomb, a Dörgicsei Levendárium, a Csupaszörp ízeit kérhetjük, akár helyszíni fogyasztásra is, hiszen arra is akad lehetőség, nem csupán vásárlásra. A hársszörpöt melegen ajánljuk!

Ízelítőt kaphattunk a legtöbb húsból és sajtból, melyek épp kínálaton voltak, hiszen az állomány változik, attól függ, hogy éppen miből tudnak frisset szerezni. Nagy kedvencünk lett a 14 másodperces kolbász, ami szemtelenül csíp: épp 14 másodperc múlva indul útjára a gyönyör a szájüregben. A füstölt szűzpecsenye és a libamell is hibátlannak bizonyult. Aztán jött a névadó: a pörc. Melegen és hidegen is. A Pörc nyárson zöldségekkel kínálják meg a meleg zsíros falatokat és csemegeuborkával körítik. Ekkor az ember már a fejét ingatja, hogy hova lehetne tovább fokozni? Gyakorlatilag sehova. Így jó, ahogy van. 100 pörcent!
Pörc BUDA (bezárt)Cím: 1021 Budapest, Hidegkúti utca 1.