„Zenés állatkerti esték” címmel idén is megrendezik a Fővárosi Állat- és Növénykert a szokásos koncertsorozatát. Az első produkció Szulák Andrea fellépése lesz, és innentől kezdve minden szerdán részt vehetünk egy zenés eseményen egészen augusztus végéig.
BudapestBár koncertje zárja majd a programsorozatot. Az idei szezon különlegessége, hogy az eddiginél jóval több, összesen 12 koncert kap majd helyet. Ezeknek egy része a Nagy-tó és a Pálmaház közötti hangulatos sétányon kerül megrendezésre, néhány pedig az Állatkert főbejáratánál lévő, nemrég felújított téren, illetve a Nagyszikla belsejében lévő Varázshegyen.
A koncertek minden szerdán 20:30-kor kezdődnek, de a vendégek a koncertjeggyel már 19:00 órától beléphetnek a kertbe nézelődni, vagy magukba szívhatják a naplementés állatkerti hangulatot. A hangversenysorozatban elsősorban a jazz, a dixieland, a klezmerzene legkiválóbb képviselői játszanak majd a közönségnek, de a palettán szerepel a könnyedebbkomolyzene is. A részletes program
itt
található.
A
Fővárosi Állat- és Növénykert
egyébként komoly zeneihagyományokkal rendelkezik:
már az 1800-as évek végén rendszeres kerültek itt megrendezésre különböző zenei programok. Mindez annyira komolyra fordult, hogy az 1910-es évekre az Állatkertnek saját, 60 tagú szimfonikuszenekara is volt, és a 20-as években induló MagyarRádió a innen
sugározta az első koncertjét.
Később, a második világháború után a Filharmónia Vállalat szervezett koncerteket az egykori szabadtéri színpadon, amelynek helyén ma a Japánkert található. A 60-as években viszont majdnem teljesen megszűnt a remek hagyomány, és csak az 1990-es évek közepén született újra a BudapestiFesztiválzenekar koncertjével. A rendszeres nyáresti zeneiprogramok 2002-ben indultak meg ismét, és azóta is hozzájárulnak ahhoz, hogy az Állatkert Budapest egyik legfontosabb kulturálisintézménye legyen.