Friss levegő, melybe szalma- és lószag vegyül. A több ezer főt befogadó lelátón alig ötvenen lézengenek a szombati látogatásunkkor. A futamok alatt azért így is elszabadulnak az indulatok: hatalmas a drukk, üvöltözés, kézrázás kíséri az utolsó 100 métert. A fogadási időt ezúttal a Queen örök zöldje, a „We Will Rock You” jelzi és hangzik fel századszorra. A szünetben mindenki siet a fogadóhelységbe reklamálni, vagy feltenni a még megmaradt vagyont. A futamokat olykor díjátadások szakítják félbe – a szurkolók egy részét még ez az emelkedett pillanat sem tántorítja vissza a versenyzők zaklatásától.
A 2005-ben felújított hatalmas, közel 90 hektáros lóverseny pálya egyedülállóan a világon majdnem a város közepén helyezkedik el. A 186 éves
Kincsem Park a magyar lósport egyik szimbóluma. Itt kezdte versenyeit 1876-ban – a névadó Kincsem. A világhírű kanca négy szezonban 54 versenyen állt rajthoz, és mindegyik alkalommal győzött. Itt szurkolhatott a közönség a hatvanas években, a szintén nagy sikerű, „aranyszőrű” Imperiálnak is. A két világklasszis ló szobra ma is a parkban áll.
Utoljára Overdose generált igazi teltházat - a kiváló versenyló azonban sérülései miatt sajnos már karrierje kezdetén visszavonulásra kényszerült.
Vasárnapi vágta
Nincs belépő, egy fogadás alaptétje mindössze 200 forint. A Lovin is van szelekció: a legtöbben a lelátóról figyelik az eseményeket, a VIP-páholyban a leginkább a hajtók hozzátartozói foglalnak helyet. A lelátó feletti, csodás panorámájú, fedett étterembe pedig azok ülhetnek be, akik fogyasztanak is valamit. Az étterem középkategóriás, szocreál, magyaros konyhájában a zsírban tocsogást elkerülve még a cézár salátával járunk a legjobban.
A Kincsem Park hétköznap csak szerdán van nyitva, de ilyenkor általában üres.
Ha az időjárás is kedvez, akkor a vasárnapi galoppon van a legnagyobb tömeg – a régi motorosok mellett családok, fiatalok és a laikus érdeklődők lepik el a lelátót.
A keménymag
A szombati ügetőre pedig leginkább a klasszikus „lovis fazonok” látogatnak ki. A svájci sapkás, szotyizó, obszcén humorú, idősödő urak nagy része évtizedek óta minden versenyre kijön. A fogadás megszállottjai szinte mindent tudnak az ügetőről, a galoppot kevésbé szeretik. Sokan panaszkodtak arra, hogy a futamok előre lezsírozzák a fogathajtók, és emiatt nem is lehet sokat nyerni.
János, az egykori zsoké barátaival látogatott ki fogadni és sörözni „A lószag olyan akár a benzingőz, aki egyszer beleszagolt, nem szabadul tőle.”. Mint mondta, őt szinte mindenki ismeri. Többen oda is köszönnek neki. „Itt kiordíthatom magamat” – vallotta be.
Péter harminc éve szinte minden versenyre kijön és fogad is. Mint mesélte, előfordult, hogy 600.000 forintot is nyert már, bár az még a „régi időkben volt”, amikor a Kerepesi úton működött az ügető. Szerinte a közeg belterjes és leginkább csak öregeket látni. „Kevés a fiatal, ha kihal a generációnk az ügetőnek vége lehet” – mondta.
Az új generáció Azért látni egy-két fiatal arcot is. A huszonéves Csaba és Józsi szintén minden héten kijön. Józsi párjának lovát is itt tartják, és az egyik aznapi versenyen is indult.
A galoppra nem járnak, mert „nem értenek hozzá”. Az ügető nagy előnye – a galoppal ellentétben – hogy a verseny jól követhető, mivel lassabbak a futamok és az egész pályát bejárják a kis kocsis fogatok. „Nagyon nagy szerencse kell, ahhoz, hogy nyerjünk, örülünk, ha nullára jövünk ki” – tették hozzá.
A lelátón kissé elszeparáltan ücsörgő fiatal pár, Nóra és Dani nem régóta járnak ki. Kitűnő hétvégi programnak tartják, a jó levegő és a lovak miatt, de másokat nem ismernek itt. „Szoktunk fogadni, de eddig még nem nyertünk sokat” – mesélték.
Nemzetközi szintér
A lelátó feletti függő üvegketrecben helyet foglaló Pécsi István kommentátor, egyben a Kincsem Park marketing vezetője megosztotta velünk, hogy egy átlagos fogadási napon a forgalmuk körülbelül 8-9 millió forint. Neten ugyan még nem lehet fogadni, de az országban számos helyen lévő fogadóirodákban igen. A látogatottság pedig akár az 5000 főt is elérheti egy hétvégi napon, topversenyeken pedig akár 10.000 ember is kilátogat. Az utóbbi években elindult egy szélesebb körű reklám kampány is, népszerűsíteni szeretnék – a szocialista éra hatására – egyébként teljesen elhanyagolt, lenézett sportot.
Mint mondta, ugyan előfordulhatnak bundázások, de a versenybíróság egyre jobb módszerekkel ellenőrzi a futamokat. Ma már a világ számos részéről érkeznek a versenyzők – a szombati futamokon, például Erdélyből, Franciaországból és Németországból is jöttek.
„Legtöbben csak itt találkoznak. Márnem tudják lebeszélni a kocsmában a dolgokat, mint régen” – tette hozzá.MegközelítésA Kincsem Parkba 2-es metróval (Pillangó utca), vagy 100-as buszjárattal jutsz el legkönnyebben. A Pillangó utcai megállótól gyalogosan könnyen odatalálsz az Örs Vezér Tere irányába haladva, az alagúton keresztül.
Még több infó itt!