Mivel már legalább annyi internetes vállalkozás van Budapesten, mint szabadulós játék és romkocsma, éppen itt volt az ideje, hogy legyen végre trendi Google-bázisunk is. A február 4-én bemutatott Google Ground a Grund nevű szórakózhely közvetlen közelében található, célja pedig az, hogy támogassa a magyar startupokat, a partnereket és a tanulni vágyó diákokat. Az tervezik, hogy 150 kurzust indítanak 3000 embernek, és a legjobb diákok akár szakmai gyakorlatra is továbbjuthatnak. A részvétel egyrészt jelentkezés alapú lesz, másrészt meghívás útján is be lehet majd kerülni, de annak ellenére, hogy a képzéseket meghirdetik, azok nem lesznek teljesen nyitottak.
A tanfolyamokon oktatnak majd például arról, hogyan lehet kihasználni az internet által elérhetővé vált lehetőségeket, vagy például arról, hogy hogyan kell vállalkozást fejleszteni. De mindent meg lehet tudni a tartalomfogyasztási szokásokról és a YouTube hirdetések világáról is. A Ground egy stúdióval is kiegészül majd, ahol a partnerek megtanulhatják a YouTube-ra szánt minőségi videótartalmak előállítását.
A program egyébként lehetővé teszi, hogy az itt tanulók a tanfolyamok végén a Google által kiállított minősítésben részesüljenek. Ennek feltétele például az elméleti és gyakorlati képzéseken való aktív részvétel, és az önálló munka. Külsősöknek jó hír: állítólag bizonyos előadásokra az utca embere is beülhet majd, amennyiben ezt a hely befogadóképessége engedi.A Google számára Budapest egyrészt azért ideális helyszín, mert a magyarok, mint tudjuk, okosak és fogékonyak az online-ra, másrészt pedig az itteni felhasználók körében még mindig a Googletermékei a legnépszerűbbek.
A Ground helyszínének kiválasztását azzal indokolta a cég, hogy mindenképpen egy fiatalos és színes környezetbe akartak letelepedni, az pedig külön előny, hogy ez a város egyik legdinamikusabban fejlődő környéke.
A GrundCím: 1083 Budapest, Nagytemplom utca 30
Nyitvatartás: H-V 10:00 - 4:00