Túró Rudi is jönne!Mindig gondban vagyunk azzal kapcsolatban, hogy egy-egy tematikus városnézéssel kapcsolatban mennyit áruljunk el, illetve mi maradjon titokban. Érdemes-e megadni az útvonalat vagy jobb, ha teljesen titokban marad minden egészen az élmény pillanatáig? Anélkül viszont nehéz hitelesen kedvet csinálni valamihez, ha csupán néhány sokat sejtető fotót közlünk egy-egy sétáról. Szerencsére az Underguide túraszervező csapattal ilyen szempontból jó dolgunk van. Ők ugyanis minden túrájukat személyre szabják, és bár vannak meghatározó jegyek, majdnem kötelező állomások egy-egy témára, célcsoportra, időszakra vonatkozóan, de nagyon rugalmasak az útvonalak. Az is széles skálán mozog, hogy éppen kivel megyünk sétálni, ki lesz az a bizonyos helyi Budapest-fanatikus, aki megmutat mindent, amiről közben majd kiderül, hogy nagyon érdekel minket.
Ha épp Szőke Zsuzsi, esetleg Cser Réka azok, akik esernyőt teljesen feleslegesen fognának, hiszen tömeg az biztosan nem lesz, akkor a kezdő Pöttyös Túró Rudi mellé nagyon széles mosolyok is társulnak majd. Ezek, ahogyan a mindig pont csak éppen elég információt tartalmazó bemutató monológok, a Rudival ellentétben végig maradnak is velünk.
A Régiposta utcában található Gallwitz Pipaboltban kezdtünk, ahol a trafikok térhódítása óta dohány már nem kapható, a hely esszenciája viszont a régi, így sztorikból biztosan soha nincs hiány. Érdeklődés esetén - márpedig az Underguide-dal nem a passzív befogadók sétálnak - a múltra vonatkozó anekdotákból sem lesz hiány. Az egyik közös pont az összes sétát tekintve mindenképpen az, hogy nem egy kurta egészségügyi sétáról van szó. Ezt hivatott nyomatékosítani az is, hogy a második megálló rögtön egy olyan hely volt, ahol töltődhettünk nem csak meleggel, de ennivalóval is. A Hecserli Fűszer és Csemegében vidéki termelők finomságait kóstoltuk meg, és bár egy pillanatra megfeledkeztünk mindenről, aztán eszünkbe jutott, hogy ez talán még jobban ízlik mindazoknak, akik itt kóstolnak először magyar szalámit, noszvaji lekvárt, bodzás szörpöt, termelői sajtot.
Csúcs a mélybenA csúcspont a mélyben rejlik, ugyanis a Bródy Sándor utcai Kovácsműhelybe vitt minket a felfedező lendület, ahol egy igazi kovácstól tudunk meg egy-két érdekességet a föld alatti mesterségről. Így például azt, hogy mostanában gyakran fordulnak itt meg hastáncos lányok is, hogy fellépőruháik fémes részeit tökéletesre csiszoltassák. A mélyből aztán magaslatra emelkedünk, az Uránia mozi színpadára, ahol már arra is volt példa ,hogy Underguide keretek között kérték meg valaki kezét.
Bankba egy városnézés kapcsán? Elég abszurd ötlet, de amint kiderül, hogy igazából egy közösségi bank társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos projektjéhez való kötődésről van szó, már majdnem érthető a dolog. A lényeg, hogy hajléktalan embereknek szánt takarókért mentünk, mert ha már úgyis a belvárosban sétálunk, kicsit ilyen téren is hasznosítsuk magunkat. A legutolsó helyszín hasonlít leginkább azokhoz a titkos zugokhoz, amelyek a felfedező túrákat általában meghatározzák: Király utca 15., belső udvar, Gettófal, és az elképesztő kontraszt a Gozsdu udvarban felújított házak és az Underguide által kiválasztott látványosság között.
Ez persze csak egy olyan lehetséges útvonal, amelynél tökéletesen és jólesően átjött, hogy számunkra lett összeállítva. A jó hír az, hogy ez mindig így van, ezt biztosítják az előzetesen feltett kérdések, a felkészült Under Guide-ok, illetve az is, hogy mindez Budapesten történik.
Budapest UNDERGUIDE
Honlap
Facebook