A kenyér titka„Egy jó kenyérhez nem kell más, mint frissen őrölt, minőségi gabona, víz, egy kis só, kovász (esetleg élesztő) és sok-sok szeretet!” Ez a hitvallás a Pékműhely saját, a pultnál beszerezhető névjegykártyáján áll. Hogy miért kell egy pékségnek a vásárlók részére névjegykártyát biztosítania? No igen, ez itt a lényeg!
Annak ellenére, hogy az első kerületi pékségben komoly divatja van a reggelizésnek, az eleve nem túl nagy üzlethelyiségben egészen kicsire zsugorodott a vendégtér, a legtöbb helyet ugyanis a munkafolyamat követeli magának, melynek eredményeképpen a helyben gyúrt, dagasztott, formázott, kelesztett, majd megsütött pékáruk az orrunk előtt kerülnek ki a sütőből ropogós, piros héjjal, lyukacsos, puha bélzettel. Nem csoda, hogy gyakran még azon melegen el is fogynak. Ami a kenyérféléket illeti, a klasszikus fehéren kívül szinte minden nap készítenek tönköly-, rozs- és kovászos kenyeret, és persze állandó szereplő a kifli, a zsemle és a kalács is a pulton.
Péksütemények közül a rongyos kifli, a túrós táska, a sajtos pogácsa és a különböző csigák képviseltetik magukat rendszeresen (utóbbiból diós, kakaós, fahéjas, almás és almás-mákos is repertoáron van). Mindezekből viszont mindig csak az és annyi áll a vásárlók rendelkezésére, ami és amennyi éppen frissen elkészült – és még nem kapkodták el az utolsó szemig!
A pék, ahogy mindenhol, itt is korán kel, csakhogy a Pékműhelyben nem kizárólag a hajnali órákra korlátozódik a friss áru készítése! Itt más a rendszer: egyszerre ugyan csak kis, kézműves mennyiségben, ám ezt kompenzálandó folyamatosan sülnek ki az újabb adagok egész nap, fáradhatatlanul. Az ide betérő vásárlónak afelől egészen biztosan nem kell aggódnia, hogy a polcokon hosszú ideig rostokoló, szikkadt, száraz, ínysértő kenyeret vagy zsemlét lesz kénytelen vásárolni a reggelihez vagy a vacsorához. S persze itt jutunk vissza a névjegykártyához: aki egyszer betéved az üzletbe, az legjobban teszi, ha egyből felmarkolja a pékség elérhetőségeit, ugyanis errefelé az a bevett szokás, hogy az ember egyszerűen betelefonál és megtudakolja, hogy kisült-e már a kisülnivaló. Vagy hogy kiderüljön, mi az aznapra kifundált kenyérkülönlegesség, és mikor lehet végre hozzájutni.
Az adu ászAz üzletbeli krétatáblán ugyanis szerepel a „különleges kenyér” tétel is, amely minden egyes nap valami új, izgalmas ínyencséget jelent. Itt lép a képbe az a rendkívüli kreativitás és szabad fantázia, ami miatt egy csapásra szerelembe esünk a Pékműhellyel. Ennek jegyében születnek napról napra olyan költemények, mint a fehérboros-mazsolás-diós, a tejes-túrós, az olaszos paradicsomos-rozmaringos, a búzasörös, az aszalt szilvás-vörösboros, sőt a zöldséges és almás-zabos kenyérkülönlegesség. Ez a gasztronómiai zsákbamacska meglehetősen addiktívnak bizonyul, hiszen a pékség folyamatosan képes lázban tartani rajongóit; akik egyszer a szó minden értelmében rákaptak a dolog ízére, onnantól gondosan figyelik a Facebookra kikerülő friss információkat a napi kenyérről és rutinosan tartják a kapcsolatot, sőt, tetetnek félre maguknak a finomságokból.
Érdemes még a reggeli órákban, korgó hassal tévedünk a Batthyány utcába, ugyanis minden nap tíz óráig potom 300 forintért juthatunk hozzá az éppen aktuális péksütihez, jó minőségű kávéval egyetemben. Minden más is ésszerűen van árazva, kenyeret már 180 forinttól kapunk, a tönköly és a különleges kenyér kúszik csak fel 400 forintig, rongyos kifli és más sütemények már 140-ért kaphatók, a valóban tejjel, tojással, citromhéjjal, igazi vaníliával készülő kalács pedig 250 forintot kóstál. A Pékműhely tehát nem csupán a kreatív lendület és a sajátos hangulat miatt szerethető, hanem az elérhető áron kínált minőség miatt is a lehető legjobb döntésnek bizonyul.