Olyanról már hallottunk, hogy londoni angol és svájci német, de olyanról, hogy budapesti magyar még nem. Vajon nekünk is van a beszédünkben valami, ami miatt könnyen felismerhetőek vagyunk? Néhány nyelvészettel foglalkozó ismerős segítségével utánajártunk, hogy létezik-e olyan, hogy “pesti beszéd”, és hogy milyen eredményei vannak egy évtizedek óta tartó, igen bizonytalan kutatásnak.

Budapesti nyelvjárás?

A nyelvjárás egy sztenderd nyelvváltozattól eltérő területi nyelvváltozat, amely főleg csak kisebb eltéréseket mutat a többivel szemben; tulajdonképpen arról van itt szó, hogy egy adott nyelvterület egy részén kifejlődött egy kicsit eltérő, közös hangtani, alaktani, mondattani és szókincsbeli tulajdonságokkal rendelkező beszéd.

Amikor a palóc, vagy a székelynyelvjárásról beszélünk, akkor egyértelmű, hogy mindegyiknek megvannak a jellemző sajátosságai, melyek közösek az adott nyelvjárás egész területén, és amelyekről könnyen meg lehet ismerni, hogy ki honnan is jött.
Budapest nyelvének viszont nincsenek ilyen jellegzetes tulajdonságai; Budapesten rengeteg féle nyelvváltozatot és beszédszokást lehet hallani szociális osztálytól, foglalkozástól, illetve kerülettől függően. Magyarországon egyébként 10 nyelvjárásukban különböző régiót különböztetnek meg, és eredetileg Budapest valamikor régen a Dél-Alföldi régióhoz tartozott, de természetesen ma már erről nem beszélhetünk.A “pesti beszéd”

Mivel Budapest sokáig főleg németnyelven beszélt, ezért egyrészt senkit nem érdekelt, másrészt pedig egyáltalán nem volt releváns a “pestibeszéd” kérdése. A változások után, a XIX. végén és a XX. század elején a nyelvészek elkezdtek ugyan behatóbban foglalkozni a magyarországi városok és főleg Budapestnyelvével, de a kutatások az 1950-es években sajnos elakadtak, részben a fővárosban beszélt nyelv sokszínűsége miatt.


Ez a sokszínűség egyrészt az országon belüli népvándorlásból ered, melynek során - a mai napig - folyamatosan érkeznek a nagyvárosba vidékről a munkát keresők és a tanulni vágyók; másrészt pedig abból, hogy sok agglomerációs település csatlakozott a Nagy-Budapesthez.

Annak ellenére, hogy nem beszélhetünk helyi nyelvjárásról, mégis sokan emlegetnek egy bizonyos “pestibeszédet", de ennek kontextusa nagyon változatos; míg bizonyos emberek számára a "pesti nyelv" helytelenül szerkesztett, hanyag mondatok és szavak egyvelege, addig sok szegedi számára például csak szimplán túl “mekegő”, másoknak pedig a személynevek előtti névelők használata tűnhet furcsának - bár ez nem tipikusan budapesti szokás. De olyan is előfordul, hogy az élelmiszerüzletekre használt “közért” szó használatából következtet valaki arra, hogy beszélgetőtársa a fővárosból érkezett.
Bárczi Géza kutatásai alapján azt is el lehet mondani, hogy a "budapestibeszéd" rengeteg furcsa szokása az argóból jött, de például az is helyi érdekesség, hogy az egész várost csak simán Pestnek kezdtük nevezni. A vélemények megoszlanak.

Az viszont semmiképp nem mondható el, hogy a "Pesti beszéd" azonos volna az irodalmimagyarnyelvvel, vagy a "köznyelvvel", még akkor sem, ha ezeket a fogalmakat a műveltséggel kötik össze, amelynek központjának Budapest tekinthető. Ez azért van, mert míg az irodalminyelv egy elvont szabályrendszer, addig a "pesti nyelv" él, és folyamatosan, az életre reagálva változik.Budapesti Szociolingvisztikai Interjú (BUSZI)

1987-1989-ben az MTANyelvtudományi Intézetének Élő Nyelvi Osztályán lezajlott az első olyan átfogó kezdeményezés, amelynek az volt a célja, hogy megvizsgálja a “pesti beszédet”. A vizsgálat során magnetofonnal 250 emberrel készült interjú, és annak ellenére, hogy ez nem egy nagy szám, azért még reprezentatívnak tekintik a nyelvészek. Az adatgyűjtés az élőnyelvhasználattal kapcsolatos kérdésekre keresett választ különböző feladatokon keresztül; az interjú irányított beszélgetésekből és tesztfeladatokból állt. Az egésznek a célja a budapesti társadalmi rétegek és csoportok eltérő nyelvhasználatának vizsgálata volt. A feldolgozás a felvett anyag lejegyzésének bonyolultsága, valamint a különböző vizsgálatok aprólékossága miatt évekig tartott; a digitalizálás csak 1998-ban kezdődött el, de sajnos emberi erőforrás hiányában átfogó elemzés mág máig sem készült az adatokból.

A BUSZI-ból szerencsére azért rengeteg információt kaphatunk arról, hogy ki hogyan beszél, és mit gondol a nyelvről; megtudtuk például, hogy a megkérdezettek szerint a papok beszélnek a legszebben, mert sok metafórát és szófordulatot használnak, őket követik a TV-riporterek, valamint a rádiók bemondói, akiket viszont már beszédhibáik miatt sok kritika is ér. A politikusok egyébként nem kerültek dobogóra, amit főleg a közhelyesség indokol.A felmérés szerint érdekes módon a budapestiek körében a legkevésbé elterjedt az “n” elhagyása a “ban-ben” esetében, tehát országos viszonylatban a jelenség még elterjedtebb.


Emellett az is kiderült, hogy sok esetben a budapestiek - mivel nem biztosak abban, hogy jól használnak-e egy adott nyelvi változót - éppen azért követnek el komoly nyelvtani hibákat, mert görcsösen szeretnének javítani saját beszédükön. Ez általában hiperkorrekciót eredményez, vagyis olyan mondatokat, mint a „A fiú bement a házban”. Ez nyilvánvalóan helytelen, mivel a “házban” a "hol?", és nem pedig a "hová?" kérdésre felel.

Természetesen már elérhető az interneten is az anyag (bár sajnos csak az ötöde), így bárki felhasználhatja azt kutatáshoz: a BUSZI hivatalos honlapja itt található. Jó bogarászást!