A Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) kezdeményezésére a részt vevő állatkertek augusztus 31-én este 7 és 11 óra között is fogadják a látogatókat, akik egészen éjfélig tekinthetik meg az éjszakai élet kínálta látnivalókat - hangzott el a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
A kezdeményezéshez a szövetség hat tagja csatlakozott: a győri, a debreceni, a miskolci, a jászberényi és a budapesti állatkert, valamint a Budakeszi Vadaspark. A szövetségen kívül a Campona Tropicarium és a poroszlói Ökocentrum vesz részt a programban, érdekes élményeket kínálva a különleges élményre vágyóknak.
A kezdeményezés kísérleti jellegű, sikere esetén ugyanolyan hagyományt szeretnének teremteni, mint a már országos ismertségnek örvendő Múzeumok éjszakája.
Minden állatkert más és más programot állított össze, ezért mindenkinek javasolják, hogy a meglátogatni kívánt intézmény honlapjáról előzetesen tájékozódjon. Előzetesen annyi kiderült, hogy a budapesti állatkertben testfestést szerveznek, és fáklyákkal világítják meg a tereket. A Tropicariumban bemutatják azt a szűrőt, amely a több millió liter tengervizet tartja tisztán. A poroszlói Ökocentrumban a vállalkozó kedvűek búvárruhát öltve, karnyújtásnyi távolságból figyelhetik meg a vizák életét.
A budapestiek és a főváros környékén élők némi előnyt élveznek, mert egy kedvezményes jegy megváltásával léphetnek be a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Budakeszi Vadasparkba és a Campona Tropicariumba. Azért, hogy mindenkinek elégséges idő jusson mindhárom intézményre, a budakeszi park már reggeltől nyitva tart.