A felhívás nem csak a címkére, hanem a palack teljes felületét beborító zsugorfóliára vonatkozott. A tervezők a jól ismert matyó minta alkalmazásán túl szabad kezet kaptak, így aztán épp annyi világ, alkotói szemléletmód tükröződhetett a tervekben, ahány grafikus elindult a pályázaton. Egy tervezőnek több alkotással kellett indulnia, ám a versenyszabályok értelmében csak egyetlen alkotó egyetlen terve valósulhatott meg az üveg teljes felületét beborító zsugorfólián.
A Fütyülős története igen régre nyúlik vissza, maga a termék az 1930-as évek óta létezik, eredetileg Fütyülős barackpálinka néven volt kapható, majd Zwack János és Béla ötlete alapján az 1960-as években került a termék a jelenlegihez hasonló csomagolásba.
A Fütyülősnek tehát szerves része a történelem és a tradíció. A márka mai kihívásai közé tartozik, hogy megőrizze a múlt értékeit, mégis lépést tartson a modernkor elvárásaival és modern formában szóljon a mai fiatalokhoz.
A feladat kihívás volt a tervezők számára, akik élvezték, hogy egy-két kötelező elemtől eltekintve többnyire szabad kezet kaptak. Ezért is született ilyen sok érdekes és változatos megoldás.
A Baranyai András, Budhatomi, Fenyvesi Zsófi (Miss Margrin), Majoros Zita, Sirály Dóri, Slow és Tóth Andrej alkotta mezőnyből, a Fütyülős rajongótábora szűkíthette a kört a Facebookon. A shortlistről végül szakújságírók, grafikai szakemberek, az ARC és a Fütyülős képviselőiből felálló zsűri választotta ki Tóth Andrej tervét, akiről dióhéjban annyit mindenképpen el kell mondani, hogy a Kuzin Vizuális Műhely alapítója és az A38 hajó grafikusa. „Kihívást jelentett a pályázat – meséli a nyertes - mert sejtettem ugyan a kiíró elvárásait, és tudtam, hogy milyen hangvétel, milyen stílus lehet nála befutó, ennek ellenére bíztam abban, hogy ezt befolyásolni tudom a magam klasszikus rajzos vonalával, és rejtett üzenetével.” Hogy mi Andrej rejtett üzenete? Most is ugyanaz, ami művészi munkássága során legtöbbször: a nagy dózisú életörömmel telített pikantéria és bujaság.
A Fütyülős pedig elfogadta Andrej filozófiáját, és egy szoknya-egy nadrággal, pontosabban egy sport és egy tűsarkú cipővel nyitja a nyarat. Hiszen – a grafikus tervező szavait kölcsönvéve - „minden sportcipő egy tűsarkúra vágyik!”
Az „andrejes”, limitált példányszámú palack július 1-től országosan megtalálható lesz az üzletek polcain.Interjú a további tervezőkkel
Majoros Zita számára az alkotás egyszerre élvezet és szükséglet. A képzőművészet területéről nyergelt át az alkalmazott grafikáéra.
Fütyülős:
Mi számodra az inspiráció legfőbb forrása?
Zita:
A város. Konkrétan Budapest.
A közhelyek, a nyelv, a tipográfia... Mivel Szerbiából jöttem, ezeket a témákat más szemszögből nézem és közelítem meg.
Fütyülős:
Mi ihletett meg a Fütyülős feladatban?
Zita:
Maga a feladat volt nagyon izgalmas, azáltal, hogy nem csak egy címkét kellett megtervezni, hanem az egész üveget kellett grafikával bevonni. Örültem a felhívásnak, és kíváncsi voltam, milyet alkot majd a többi művész. Nagyon tetszett egyébként a többiek választása is!
Fütyülős:
Mitől volt számodra izgalmas ez a feladat?
Zita:
Tetszett a nyitottság, amit az amúgy erős brandinggel ellátott márka kínált fel nekünk, grafikusoknak. Az is tetszett, hogy kevés volt a megkötés, nem kellett túl sok feltételhez alkalmazkodni. Ezért is született ilyen sok érdekes és változatos megoldás.
Egy Szezám utcás fröccsöntött szoba telefon, és a Napóleon Bulvár kazetta borítója – a zene ismerete nélkül – Budhatomi két legmeghatározóbb gyerekkori dizájn-élménye.
Fütyülős:
Mi inspirált elsősorban a Fütyülős pályázatban?
Bt:
Leginkább a pálinka készítés folyamata, ami az egyik munkámnál meg is jelenik. A másik tervemnél pedig a nyomdai elcsúszások, félrenyomások kihangsúlyozása adott inspirációt.
Fütyülős:
Miért volt számodra kihívás ez a feladat?
Bt:
Mert egy olyan dolog megalkotásának lehetőségét vetette fel, amely sok-sok példányban jelen van a ország üzleteinek polcain. Ilyen mértékű terjesztésre kevés termék képes.
Fütyülős:
Hogyan határoznád meg saját stílusod?
Bt: Olyan graffitis-streetartos, de mind a kettő annyira furán hangzik, hogy inkább rosszul vagyok tőle. Inkább azt mondom ezért, hogy ilyen urbánus "izékkel" foglalkozom.
Fütyülős:
Amikor leemelsz egy terméket a polcról, választásodban szerepet játszik a csomagolás?
Bt:
Nagyon sokat! Szeretem a pakkokat! Szeretem az olyan dolgokat, amelyeknek van saját, egységes arculatuk!
Baranyai András - Fiatal grafikus társaival dolgozott együtt a Roham Magazinban, állított ki a Roham Galériában. Mostanában a Printa csoportos kiállításain vesz részt.
Fütyülős:
Fontos, hogy egy tárgy valamiféle üzenetet hordozzon?
András:
Számomra nem alapelvárás. Ami fontos, az a stílusosság és a karakteresség. Innentől pedig már ízlés dolga az ügy.
Fütyülős:
Mit szerettél a Fütyülős feladatban?
András:
Mindenképpen a tervezés szabadságát. Egy-két kötelező elemtől eltekintve teljesen szabad kezet kaptunk. Ennél a feladatnál mindenképpen könnyebbséget jelentett, hogy brand sajátosságokhoz kellett kapcsolódni, hiszen volt miből kiindulni. Megvolt az optimális arány az autonómia és a kötöttség között. Bizonyos esetben a túl tág keret is nehézséget jelenthet!
Fütyülős:
A geometrikus mintás, már-már aztékos formavilág hogy jött?
András:
Elfogadom, ha valaki ezt látja bele. Nekem a céllövölde feeling és a vurstli hangulat által a vidámság sugárzása volt inkább a célom. Egyébként, ha valami nehézséget jelentett egyáltalán, az a célcsoport változatossága volt. Elsősorban fiataloknak kellett alkotni, de elvárás volt, hogy az idősebbek se idegenkedjenek a dizájntól. Egyensúlyozni kellett. A nyár, a színesség kifejezése viszont úgy gondolom, minden korosztályból pozitív érzeteket vált ki.
Sirály Dóri - Séta közben sokat bámészkodik felfelé, az épületeket fürkészve. Számára bármi inspiráló lehet: egy könyv, az időjárás, a zene, a fények és a színek.
Fütyülős:
Milyen szándék vezérelt, amikor hozzáfogtál a tervezéshez?
Dóri:
A megadott szempontokból kiindulva egy szép tárgy létrehozására törekedtem. Számomra egyébként ezek a megkötések nehézséget jelentettek. A pályázati kiírás tulajdonképpen egy korrekt brief volt, így a megbízás is tervezőgrafikai jellegű volt.
Fütyülős:
Mutasd be, kérlek, néhány szóban a terveidet!
Dóri:
Egyik koncepcióm alapja a matyó motívum. Annak alapján készítettem egy saját, piktogram-egyszerűségű mintakészletet. Két tervem közül az egyik minimál irányt vett, letisztult, elegáns, ugyanakkor játékos lett. Ezt a tervemet nagyon szerettem. A másiknál a pálinkafőzés folyamatából indultam ki. Különböző csövek, berendezések jelennek meg a grafikán a pálinka lepárló berendezés formáit idézve. Figyelembe kellett venni a kupak arany színét, ezért arannyal, vörössel, fehérrel és feketével dolgoztam.
Fütyülős:
Alkohol? Hogy állsz hozzá?
Dóri:
Abszolút része az életnek. Én ráadásul nagy pálinka rajongó vagyok!
Fenyvesi Zsófi - Mindig a kézi rajzból indul ki, ám a vektorgrafikus végeredményt már a gép adja. Legfőbb inspirációs forrása az 1930 utáni orosz absztrakt művészet, és az art deco.
Fütyülős:
Szakmai szemmel, mitől néz jól ki egy csomagolás?
Zsófi:
Két dologban hiszek. Egyik, hogy legyen tetszetős a szemnek, és emelkedjen ki az átlagból. Erre létezik egy jó angol kifejezés, az „eye candy”.
A Fütyülős tervezésnél is tudatos törekvés volt ez nálam. Másik, hogy minimál, egyszerű, funkcionális legyen a dizájn.
Fütyülős:
Feladata a dizájnnak, hogy kommunikáljon?
Zsófi:
Az én megítélésem szerint nem. Az egyszerűség a fontos, és az hogy minél kevésbé legyen szájbarágós.
Fütyülős:
Felismerhetően fenyvesizsófis a Fütyülős palack terved?
Zsófi:
Geometrikus elemeket és a rám jellemző színpaletta kombinációját alkalmaztam, így aztán mindenképpen. Ez a fajta dekorativitás más munkáimban is megmutatkozik.
Slow - Slow egy intézmény, sajátos világ. Miközben arculattervezéssel és logó tervezéssel foglalkozik, konceptuális alkotásokat hoz létre elsősorban köztereken.
Fütyülős:
Van olyan meghatározó gyerekkori élményed, ami befolyásolja még ma is a művészeted?
Slow:
Legmeghatározóbb vizuális élményeim a korai időkből különböző cég logók. Azok közül is a marginálisabbak. Titokzatosnak találtam őket azért, mert egyáltalán nem nekem szóltak. Mostanában ennél jobban foglalkoztat a zene. Pontosabban az a módszer és gondolkodás, ahogy egy zenész dolgozik. Úgy gondolom, van kapcsolódás a különböző művészeti ágak között.
Fütyülős:
Hogyan fogtál hozzá a Fütyülős palack tervezéséhez?
Slow:
Alapos kutatómunkát végeztem. Szétnéztem a boltokban, hogyan néz ki a hasonló termékek csomagolása, hogy azoktól teljesen eltérőt készítsek. És mivel korábban nem ittam Fütyülőst, megkóstoltam mindegyik ízt, hogy közelebb kerüljek a termékhez.
Fütyülős:
És mi lett a konklúzió?
Slow:
Három terv készült el. Az ízekből és a matyó motívumból indultam ki. Az elgondolás az volt, hogy az ornamentika egyes elemei jelenítik meg az ízharmóniát adó gyümölcsöket. Két tervnél az elemekre bontott minta szétszóródik a palack felületén, a palack nyakán megjelenített szövegboxban helyeztem el a matyó motívumokat, a palack formáját pedig megismételtem grafikában, mintha a nyak felől potyognának az üvegbe a gyümölcsök. A harmadik elképzelés szerint az üveg átlátszósága is szerepet kapott volna. A palack forma negatívja áttetsző lett volna, így a párlat saját színe is megjelent volna a dizájnban.