A EuroGames rendezési jogát 2009-ben nyerte el a FRIGO – Friss Gondolat Egyesület. Mit jelent ez? Nagy örömet, nulla forintot és egy ígéretet három év kemény munkára. Így indult el a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű sportjátékok szervezése. Egyre több önkéntes bevonásával 2012-re összehozták a játékokat, hogy június 25. és július 1. között több mint 3500 sportoló részvételével, különböző helyszíneken, itthon lehessen a több mint 14 sportág mérkőzése.

Színesek, önkéntesek, nem félnek?

A helyszínek nem nyilvánosak, biztonsági okokból, ami érthető, szomorú, és nehezítő körülmény egyben. Bár a szervezők alaposan felkészültek, természetesen tudják, hogy meglepetésekre számítani lehet. Tarlós István, például biztosította a őket arról, hogy sem „főpolgármesteri sem magánemberi minőségében” nem támogatja a rendezvényt. Nem volt egyedül politikus körökben. Az magányos, aki vállalja, hogy olyan áron is nevét adja a kisebbségi integrációt segítő sportmegmozduláshoz, hogy az sokaknak szemet szúr. Ilyen ember például Gönczi Kinga, aki a megnyitón is ott lesz.Pedig ez nekünk nagyon jó!Miért jó a játék egy olyan városnak, amelyik még egy meleg felvonulást sem tud jól megélni? Sőt. Az idealisták válasza: mert ezen változtatni kell, nyitni kell, érzékenyíteni kell, európaiasodni kell. A realisták válasza: mert egy ilyen esemény turizmusból származó haszna rendkívül jelentős. Pénzügyi támogatás híján a szervezők álhírek terjesztésével próbálták felhíni a figyelmet az eseményre.

Hogy ez mire lesz elég, arról egyelőre annyit tudunk, hogy a regisztráltak 90%-a külföldi. Az egy hetes rendezvénybérlet 5000 forintért, míg a napijegy 2000 forintért foglalható. Ezeken kívül önkéntes felajánlásokból, pályázatokból, szponzori felajánlásokból szereztek pénzt. A sportolókon túl, a szervezők is széles skálán mozognak szakmájukat, illetve a rendezvényhez kapcsolódó motivációkat tekintve is.We all play the same?Az nem is lenne érdekes, ha ugyanúgy játszanának ezúttal is mint mindig. Nyilván nem a futószámok módosulnak majd, de azt talán remélik az érdeklődők, hogy a helyszínen is lesznek a FreshAir videóhoz hasonló furcsaságok, meglepetések. A sajtótájékoztató résztvevői meg megnyugtatásként elárulják, hogy a hivatalos úszómez bemutató striptease jellege erre okot is ad. Ha nem kell bizonyítani, hogy ugyanolyan emberek, mert ez egyértelmű, bátran lehetnek különlegesek is. Kulturális programok, workshopok, táncversenyek, előadások - ezekkel kecsegtet a EuroGames.
A célok világosak, a helyszínek übertitkosak, a résztvevők várják, a város meg bizonyítson.