Címlap

Rovatok

Toplista

Bréking

Programok

Videók
EN
Change language to English
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Üzletek és szolgáltatások - Cikkek

7 jó független könyvesbolt, amely nem feltétlenül esik útba

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

2013. október 1., kedd —

Miután bemutattuk a város nehezen felismerhető utcasarkait, felfedtünk 7 budapesti titkot, elmeséltünk 7 városi legendát, a következő „hetes” összeállításunkat a független könyvesboltoknak szenteljük. Ezek a boltok nincsenek központi helyen, ezért a listában nem szerepel például az Írók Boltja, amely az egykori Japán kávéház falai között, az Andrássy út és Liszt Ferenc utca sarkán található, vagy a Láng Téka, amely Újlipótváros főutcáján működik.

Atlantisz Könyvsziget

Fotó: epiteszforum.hu

Sok évig a belvárosi piarista épületben működött, néhány éve Terézváros kapujában, a Király utca elején található. Túlzás nélkül állítható, hogy ez Európa egyik legkomolyabb tudományos könyvesboltja. Szépirodalmat és magyar népszerűsítő irodalmat is tart. Gyorsan és kis jutalékkal meghozat mindent külföldről is. A falon régi metszetek, a könyvmoly nevű féreg ábrázolásai!

Megközelítés könnyűsége: 10
Választék: 8 (a tudomány területén: 10)
Hozzáértés: 10
Tartózkodás élvezet-értéke: 10

Atlantisz Könyvsziget
WEB
Facebook

Bestsellers

A megtévesztő nevű boltban az egyik legjobb idegen nyelvű kínálat lelhető fel, a Magyarországra a rendszerváltáskor bevándorolt Tony Lang vezeti, francia felesége pedig értelemszerűen a francia választékot gondozza. Folyóiratokat is találunk, és könyvbemutatókra is ellátogathatunk ide.

Megközelítés könnyűsége: 7
Választék: 8
Hozzáértés: 8
Tartózkodás élvezet-értéke: 8

Bestsellers
WEB
Facebook

Font Antikvárium

Font Antikvárium

1062 Budapest, Andrássy út 56.
Részletek

A város egyik legjobb, legkellemesebb antikváriuma, az Oktogon és a Terror Háza között. Az emeletre is érdemes felmenni. A Tünet Együttes alternatív társulat jegyeit is árulják, az érdekes árukapcsolás oka aligha a meggazdagodásba vetett hit.

Megközelítés könnyűsége: 9
Választék: 7
Hozzáértés: 10
Tartózkodás élvezet-értéke: 9

Könyvudvar

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Az Ybl Miklós tervezte Unger-ház (átjáróház) mélyén, a Magyar utcára néző üzlethelyiségben olyan új könyveket lehet kapni mélyen leszállított áron, amelyből a kiadók túl sokat nyomtak. Angolul az ilyennek „remainder bookshop” a neve, magyar kifejezés erre még nincs. A legjobb ismert és ismeretlen kiadók könyvei, állandó kincskínálat.

Megközelítés könnyűsége: 9
Választék: 8
Hozzáértés: 5
Tartózkodás élvezet-értéke: 7

Könyvudvar
WEB
Facebook

Balassi Könyvesbolt

1992-ben a hasonló nevű könyvkiadóhoz kapcsolódva indult a bolt, húsz évvel később költözött Budáról Pestre. Honlapján megnézhető Cseh Tamás Balassi Bálint című száma. Ugyanonnét ingyen letölthető sok saját munka, sőt a teljes Nyugat sorozat tartalma. A kirakatban mai szerzőket is találunk, bent a boltban a veretes, tudós munkák vannak többségben. De kedvességből nincs hiány.

Megközelítés könnyűsége: 9
Választék: 10
Hozzáértés: 10
Tartózkodás élvezet-értéke: 10

Litea

Fotó: www.spottedbylocals.com

Litea Könyvesbolt és Teázó

1014 Budapest, Hess András tér 4.
Részletek

A Várnegyed polgárainak gyülekezőhelye, a közepén egy cserépkályhával, azaz télen is igen kellemes. Teázni is lehet, erre a neve is utal: Literature + tea. Erősségei: olvasnivaló, helytörténet, magyar kiadású idegen nyelvű könyvek.

Megközelítés könnyűsége: 4
Választék: 7
Hozzáértés: 8
Tartózkodás élvezet-értéke: 9

Massolit könyvesbolt és kávézó

Massolit Books & Café

1072 Budapest, Nagy Diófa utca 30.
Részletek

A krakkói könyvesbolt testvérintézménye egy párizsi diákkocsma és egy amszterdami kerületi könyvtárfiók keresztezésének tűnik. Még francia szót is hallani, pedig ez egy angol nyelvű könyvesbolt, bájos belső kerttel. Rézbetétes márvány kövezet, a zegzugos térben sokfajta szék és asztal. A hozzáértő tulajdonos hölgyek a rég nem látott távoli rokon kedvességével kalauzolnak és szolgálják fel a különleges kávéfajtákat, a házi süteményeket. Vasárnap kivételével este 8-ig nyitva.

Megközelítés könnyűsége: 9
Választék: 9
Hozzáértés: 10
Tartózkodás élvezet-értéke: 10

Lájkold a cikket, és mondd el róla a véleményed!