Élmény
WiFi hotspotok Budapesten
WiFi hotspotok Budapesten
Ingyenes WiFi Anker A38 IKEA Trafó Nyugati téri óra Szent István tér Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Majorka BME Vonatok Magyar Telekom Egy hasznos lista Kocka street art - Warchalking

Ingyenes WiFi

Az internethozzáférés alapvető emberi jog már az ENSZ szerint is, vagyis születésünktől fogva megillet mindannyiunkat; ez azt jelenti, hogy a világhálóhoz való hozzáférés jogilag egyenértékű többek között az élettel, a munkával és a szabadásággal. Szerencsére a budapesti helyek nagy részén azért mindig van valamilyen internetezési lehetőség, sokukhoz pedig jelszó sem kell. A teljesség igénye nélkül, íme néhány példa.

Anker

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
Az Anker napközben olyan, mint egy nappali, ezáltal tökéletes tanuláshoz, vagy munkához. Mivel étel és ital van bőven, ezért akár egy egész napot el lehet itt tölteni békességben.
Anker Klub

A38

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
Az innovációról híres A38 hajó az elsők között vezette be Budapesten az ingyenes WiFi-t, amiért még jelszót sem kér cserébe. Jó lenne, ha sokan követnék a példáját.
A38
  • 1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő

IKEA

Fotó: retail.hu
Az Örs Vezér terén lévő Ikeában nem csak a húsgombócok, az olcsó hotdog, a korlátlan italfogyasztás miatt érdemes elmenni, hanem az ingyenes WiFi miatt is, ami egyébként az előtte lévő parkból is fogható, ha a megfelelő szögben állunk.

Trafó

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
A Trafó WiFi-politikája méltó az intézmény nyitott gondolkodásához: a vezeték nélküli internet jelszó nélkül birtokba vehető, de az előadások alatt még így sem illik Facebookozni.
Trafó
  • 1094 Budapest, Liliom utca 41.

Nyugati téri óra

Fotó: We Love Budapest
2011. december 1-óta a Magyar Telekom úgy döntött, halad a korral, és külföldi mintára WiFi-t biztosított a város egyik legforgalmasabb terén. A jelerősség lehetővé teszi, hogy akár 50 ember is internetezhessen a téren egyszerre.
Nyugati pályaudvar

Szent István tér

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
Bazilika környékén sem ritka, hogy felvillannak a csatlakozásra váró hálózatok. Ugyan a templomon belülről nem érzékeltünk jelet (legalábbis evilágit), de a szomszédos Bazilika Hotel, illetve a közelben nemrég megnyílt Jack’s Burger ellát minket bőségesen WiFi-vel.
Szent István-bazilika

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Fotó: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Az ember azt gondolná, hogy egy repülőtér alapfelszereltsége az ingyen WiFi. Nem az, de szerencsére Budapesten igen. A jelerősség nem mindig a legjobb, és olyan is van, hogy nem akarnak az eszközök valamiért csatlakozni, de elméletileg minden jól működik.
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Majorka

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
Az egyik leghangulatosabb budai kerthelyiség, a Majorka is támogatja az információáramlást. Ha a környéken vagyunk, akkor akár lophatunk is netet, de érdemes azért beülni egy kávéra, hogy ezzel is köszönetet mondjunk érte.
Majorka
  • 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 16.

BME

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest
A technika budapesti központjában az ingyen internet nem kérdés. A Műegyetem majdnem minden épületében, illetve a könyvtárban is csatlakozhatunk a világhálóhoz.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)

Vonatok

Fotó: Wikimédia
Szerencsére a MÁV is fejleszt. Az Intercity vonatokat és az elővárosi járatokat fokozatosan szerelik fel WiFi routerekkel. Persze a teljes élményhez ez esetben az kell, hogy a vonatok valamelyikén legyünk és utazzunk valahová.

Magyar Telekom

Fotó: bbj.hu
Nem mindenki szereti, nem mindenkit érdekel, de az ingyenes netet vadászók számára nagy öröm, hogy a rózsaszín “T” mindenhol ott van. Majdnem minden T-Pontban és T-Com üzletből ingyenes WiFi árad, amelyek némelyike olyan erős, akár egy napkitörés. 

A vizsgaidőszakban tanulni vágyók egyébként internethez juthatnak még azokban a budapesti könyvtárakban, amikről már korábban írtunk egy összeállítást.

Kapcsolódó írásaink

Egy hasznos lista

Fotó: foursquare.com
Hála a budapesti internetfogyasztóknak, ezentúl akár a kóddal ellátott hálózatokhoz is csatlakozhatnak (fogyasztás nélkül) azok, akik használnak Foursquare-t: rábukkantunk ugyanis egy listára, ahol gondosan be vannak jelölve az internetkapcsolattal rendelkező budapesti helyek kiegészítve a hozzájuk tartozó WiFi jelszavakkal, amelyek ideális esetben frissülnek is, ha esetleg változás történik.

A lista megtekinthető és szabadon kommentelhető itt.
Bár nem tartjuk etikusnak az internetlopást, talán érdemes azért mégis beszállni a játékba, ha valakinek értékes információ van a birtokában.

Fontos azonban észben tartani, hogy a publikus hálózatokhoz való csatlakozás nem veszélytelen, ilyenkor ugyanis a hekkerek hozzáférhetnek bizonyos adatokhoz, akkor is, ha mobilról netezünk. Sajnos sok esetben még a jelszó és a tűzfal sem nyújt megfelelő védelmet, a legbiztonságosabbak még mindig az otthoni hálózatok, illetve a vezetékes internet.

Kocka street art - Warchalking

A közösségi együttműködés egyébként már a WiFi kapcsán is működik a világ bizonyos pontjain; 2002 óta hivatalosan is létezik az úgynevezett “warchalking”, ami nem más, mint a street art eszközeit is felhasználó jelrendszer, ami az adott helyen fellelhető ingyenes vezeték nélküli internetet, és annak részleteit jelzi a falakon, vagy az aszfalton.

Ezzel rokon jelenség a “wardriving”, ami pedig nem más, mint az, amikor az ember autóval cirkál a városban és ingyenes WiFi-t keres egy arra alkalmas eszköz segítségével.