Olyan közös műhelyeket és közösségi alkotótereket válogattunk össze, ahol a tervezőkkel vagy az alapítókkal személyesen is találkozhatunk, és a vásárlás mellett élményekkel is gazdagodhatunk.

1/5

AGNESKOVACS és a Madzag

Kovács Ágnes táskáinak nagy rajongói vagyunk, de a tervező műhelye eddig a nagyközönségtől elzárva működött. Ági a rendszeres kollekciók tervezése mellett egyedi felkéréseknek is szívesen tesz eleget, és egyre nagyobbra értékeli a vásárlókkal való találkozást, kapcsolattartást. Ezért döntött úgy, hogy a Madzag márkával és alapítójával, Molnár Melindával közös stúdiót/showroomot nyit, ahol bárkinek lehetősége van alaposabban megismerni a kollekciókat, kézbe venni az alapanyagokat, és akár közösen gondolkodva létrehozni egy egyedi, személyre szabott táskát.

A Madzag szintén csodaszép bőrökkel dolgozik, és a felelős és tudatos városi kutyatartáshoz kínál szép és praktikus kiegészítőket: bőrből készülő nyakörveket, pórázokat és egyéb apróságokat. Az alkotók rendszeres workshopokat is szerveznek, ahol közösen készítenek el egy-egy tárgyat az érdeklődőkkel. Ha szeretnél velük megismerkedni, érdemes minél előbb lecsapni egy-egy meghirdetett alkalomra! 

AGNESKOVACS


Madzag

2/5

Repertory

A Gellért tér mellett nyitott a korábbinál nagyobb és több márkának is bemutatkozási lehetőséget kínáló dizájnboltot D. Nagy KInga és Tóth Melinda, a the Mama Kin és a DAIGE alapítója. A Repertory amellett, hogy a két márka kollekcióinak bázisa, egyfajta személyes szelekciót is kínál a két tervező által szimpatikusnak tartott alkotók termékeiből, amelyek között ruhák, lakberendezési kiegészítők és használati tárgyak is megtalálhatók.

A korábbi csapat természetesen a költözés után is megmaradt, a Nuen bőrtáskák, a SUSU keramika holmik, a Dot For You noteszek, a Lys illatgyertyák és az analóg fényképezőgépek mind itt vannak, sőt a nagyobb térben további márkák is hozzájárulnak a Repertory életérzés közvetítéséhez. Az újonnan csatlakozók között találjuk a fürdőruhás Philoment, a Sertees bőrtáskáit és kiegészítőit, a Bublab beültetett üveggömbjeit és a Redheads képeslapjait és csomagolópapírjait. A lányok természetesen itt is folytatják a népszerű workshopszériát, sőt havi egy alkalommal Night Shoppingot is szerveznek.

3/5

ColourMyStyle

Sokat hallottunk már a szín- és stílustanácsadásról, de olyan lehetőséggel még nem találkoztunk, ami valóban megdobogtatta volna a szívünket. Ragány Angéla szín- és stílusszakértő ötlete azonban azért is szimpatikus, mert egy olyan koncepcióban öltött testet, ahol a szín-stílus-sminktanácsadás mellett szuper hazai tervezők holmijai közül válogathatunk, természetesen a különféle színtípusoknak megfelelő bontásban.

A nappali és alkalmi darabokat egyaránt tartalmazó ruhás felhozatal Gyulai Natália márkája, a Nati100% PureIdea, az Ille/Olla és Sárközy Brigitta brandjének kollekcióiból áll, sőt a PIZSI szabadidőruhái is kaphatók. A táskákat Takács Judit és Veszprémi Gabriella, az ékszereket pedig a Dash by Edes Orsi, a Delacier, a Miko Jewelry és a Variés darabjaiból válogatta össze Angéla, aki saját kollekcióval is jelen van a showroomban. Délutánonként személyesen is megtaláljátok, és segít abban, hogy kiválaszthassuk a hozzánk legjobban passzoló darabokat.

4/5

Studio77

A vagány táskák és egyéb kiegészítők tervezésére és készítésére „szakosodott” DVA lányok, Csáki Klaudia és Kaptay Annamária egy ideje már közösen vitték ezt a Vérmezőhöz közeli boltot, ám most felpimpelt belsővel és új társakkal, Tóth Eszterrel, a TESHOES alapítójával, valamint a ZIA ruhatervezőjével, Csizmazia Anett ruhatervezővel karöltve vágtak bele egy újabb fejezetbe.

Elmondásuk szerint az ő hármasuk termékpalettája tökéletesen kiegészíti, sőt erősíti is egymást, hozzájuk csatlakoznak majd időről időre változó, újabb vendégtervezők. A Studio77 célja, hogy inkább kisebb, és válogatott szelekciót mutasson be a nagyközönségnek, és kizárólag olyan alkotókat hívjon be, akikkel minden tekintetben szuper harmóniában vannak: nem jelentenek egymás számára konkurenciát, hasonló vevőkört szólítanak meg, sőt mindannyiuk termékei minőségi alapanyagokból hazai műhelyekben készülnek.

5/5

YLKA

Az YLKA dizájnstúdiót eredetileg négy tervező alapította 2015-ben. A kreatív alkotótérként, műhelyként, irodaként és bemutatóteremként is működő koncepció jól bevált, s a bővülő számú csapat nemrégiben egy új, a korábbinál központibb helyszínre, a Blaha Lujza tér közelébe költözött. Jelenleg hat, a dizájn legkülönfélébb területeiről érkező alkotó dolgozik itt együtt, s úgy tűnik a fotó, a videó, a divat- és a kiegészítőtervezés jól megfér egymás mellett az otthonos környezetben.