Az urbánus létforma nem jelent feltétlenül távolságot a természettől még egy aprócska lakásban sem. A következő összeállításban olyan hazai alkotókat mutatunk, akik olyan növénydekorációkat készítenek, amelyek passzolnak a pörgős nagyvárosi életmódhoz, azaz kevés gondozást igényelnek, és kis helyen is eléldegélnek.

1/5

Flow 

Molnár Fanni esküvői virágdekorációkat készít, emellett izgalmas növények felhasználásával hoz létre különféle beültetéseket, dekorációs – ha úgy tetszik a tökéletes élmény, a flow megélését segítő – tárgyakat. Jelenleg két termékcsoportja kapható, de továbbiak fejlesztésén is dolgozik, reméljük, hamarosan azok is elérhetőek lesznek. A flowRariumok üvegbe ültetett apró fény- és párakedvelő növénykék, amelyekből egy komplett sorozat is készült. A Livingroom szériába olyan fajták kerültek, amelyek sokunk számára lehetnek ismerősek a nagyik nappalijából, közintézmények folyosóiról vagy éppen orvosi rendelők várótermeiből. A flowing Gardens darabjai pedig tulajdonképpen élő képek, változatos levegőbromélia fajokkal készített izgalmas fali díszek, amelyek csupán némi fényt és rendszeres spriccelést igényelnek, hiszen talajra nincs is szükségük.

Facebook
Kapható: kizárólag rendelésre (flow.fanni@gmail.com)
Árak: 3000 forinttól mérettől és növénytől függően

A márka nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy némi játékosságot, kreativitást csempésszen az otthonainkba. Ötlete a környezeti nevelésben alkalmazott módszereken alapul, s a játékot kapcsolja össze az élő növényekkel. A PLAY PLANTS kizökkent a megszokott kerékvágásból, s szokatlan elgondolás alapján készített környezettudatos növénydekorációkkal lep meg. A régi porcelánokba, üvegedényekbe rendezett beültetések mellett kiselejtezett gumiállatok is növénytartókká lépnek elő. A ReWood kollekció darabjai metszési munkálatok és viharkárok során lehullott faágakból és kisebb rönkökből készülnek. A kínálatban ezen kívül ólomüveg terráriumos kertecskék és a nyakláncként is hordható, élő miniterráriumok is megtalálhatóak. Az alapító Dénes Barbara nem csupán környezettudatos termékeket készít, de növényültető, terráriumkészítő foglalkozásokat is tart.

WEB
Facebook
Kapható: CikkCakk Stúdió
Árak: növényektől, tartóktól függően 1790 Ft - 21 000 Ft-ig

Valóban mágikus kertekként is felfoghatók a márka floráriumai. A gondosan összeállított palackkertek nagyon kevés gondoskodást igényelnek, hiszen belsejükben a beültetést követően egyensúlyi állapot, zárt ökoszisztéma alakul ki. A palackkertek mérete a kicsi félliterestől akár az óriási ötven literesig terjedhet, készítésükhöz gyakran régi, különleges üvegek szolgáltatják az alapot. A beültetett növények között is sokszor találunk olyan ritkaságokat, melyek egy átlagos szobai klíma mellett nem maradnának életben, egy floráriumban viszont remekül érzik magukat. A floráriumok célcsoportja igencsak széles, hiszen „növénybolondoknak, növénygyűjtőknek, sokat utazó szingliknek, kertészkedésben ügyetlenebb agglegényeknek, macskatartóknak, gyerekeknek, sőt különleges berendezési tárgyakat keresőknek” egyaránt ajánlják termékeiket az alkotók.

WEB
Kapható: Ajándek most! vagy telefonos egyeztetést követően személyesen (Muhari Rita 06-20-564-5469)
Árak: 5900 forinttól

4/5

RisoPlant

Az önmagát stílszerűen hibrid vállalkozásként definiáló RisoPlant nem csupán egyedi növénybeültetéseket, üvegkerteket, de saját tervezésű RISO nyomatokat is készít. Alapítóinak egyaránt szenvedélye a városi élet és a zöld környezet – ezeket igyekeznek egyesíteni termékeikben. Amellett, hogy kreatív és környezettudatos dekorációs megoldásokat kínálnak, céljuk a természet beemelése a modern városi ember közvetlen környezetébe, legyen szó élő növényekről, vagy azok nyomtatott megjelenítéséről. A saját tervezésű tasakokba zárt magok mellett nagy kedvenceink a geometrikus formájú betonkaspók, amelyekben bármilyen növényke szuperjól mutat, s az anyag szürkés árnyalatát tompa pasztellre festett felületek teszik kedvessé, üdévé.

Facebook
Kapható: rendelésre a risoplant@gmail.com címen, Prezent
Árak: növénybeültetések pozsgásokkal, kaktuszokkal hagyományos agyagcserépben vagy betonkaspókban 800-6.000 forint. Üvegkertek, floráriumok, egyéb növénydekorációs megoldások 2500-14 000 forint

5/5

Bublab

Tavaly év végén indította útjára saját projektjét Bubla Ágnes építész, amelyben különféle növénydekorációkat, terráriumokat, függőket tervez és készít saját kezűleg. Az üvegkertekben jellemzően pozsgás növények, kövirózsák, különleges zuzmók és mohák alkotnak saját kis mikrouniverzumot, amelyek egyáltalán nem igényelnek odafigyelést, sőt kezelésük is roppant egyszerű: a tudatosan egymásra épített különféle rétegek nem csupán a víztárolásról gondoskodnak, de egyértelműen jelzik is gazdájuknak mikor jött el a locsolás ideje. Az üvegkertek mellett Ági nagy kedvencei a léggyökeres növények, a különböző tillandsia fajták, amelyekből koszorúkat és fémfüggőket formál.

Facebook
Kapható: rendelésre bubla.agnes@yahoo.com
Árak: Az árak az üvegméretektől és esetleges speciális igényektől változnak 1500-7200 forint 4-féle kivitelben készülnek: borostyánnal, leveles növényekkel; ezüst zuzmóval, pozsgásokkal; zöld mohával, pozsgásokkal; rózsaszín szálas közegben pozsgás növénnyel +1 tavaszi hagymás különkiadások