Az év utolsó estéje sokaknak visszatérő dilemma: hogyan ünnepeljenek, grandiózusan, megadva a módját, vagy inkább csendesebben, szűk baráti társaggal? Esetleg csak induljanak meg, aztán majd úgyis lesz egy megfelelő hely és esemény? Mi nem foglalnánk állást a kérdésben, viszont igyekszünk megkönnyíteni a döntést, mégpedig úgy, hogy összefoglaljuk, melyik tábor milyen opciókkal tervezhet. Másodszorra igyekeztünk azoknak kedvezni, akik szilveszterkor csak buliznának egy jót, jó zenékre.

A LavaLava 2018 utolsó előtti napját (és az idei szezont) nem kisebb névvel búcsúztatja, mint Paul Woolford. A veterán DJ-producer 2012-ben indított Special Request nevű alteregójával érkezik Budapestre, amit saját bevallása szerint a brit kalózrádiók által sugárzott energia és konvenciókat mereven elutasító attitűdjük inspirált. A szelekciója pedig a legmélyebb basszusokkal operáló technótól a kaotikus jungle-ig terjed, így ha kíváncsi vagy, milyen lehetett egy első generációs rave parti, most megtapasztalhatod.

Miért várnál december 31-éig az ereszdelahajammal, ha már egy nappal előbb elkezdheted? Christian Hilscher és Nico Plagemann duójának zenéi ugyanis nem véletlenül jelennek meg olyan kiadóknál, mint a Solomun vezette Diynamic Music vagy a Connaisseur: a rájuk jellemző egyszerre érzelmes és dinamikus techno-house hibrid a szett végéig a táncparketthez láncol mindenkit. A páros olyan fesztiválokon szerzett rutint, mint az Amsterdam Dance Event, a Tomorrowland vagy a Dour, így nem valószínű, hogy a piros betűs dátum láttán megszeppennek, sőt: valószínű, hogy megkettőzött energiával állnak majd be a pult mögé.

Nem kell pezsgőt innod, nem kell a petárdázó embereket kerülgetned, nem kell rettegni a magukra hagyott állataid meglesznek-e, nem csókolgatnak az arcodba virsli- és Unicum-illatú idegenek, csak ha kifejezetten megkéred. Nem kell üvöltened, csak ha akarsz, nem kell visszaszámolni, csak ha akarsz. Nem érzed úgy reggel, még egy éved a levesbe ment, és semmi nem történt, mert csak egy éjjeled ment a levesbe, azt meg már rég megszoktad. Nem kell lencsét enned virslivel, és hallgatnod a hülyeséget, hogy elúszik a szerencséd, ha benyomsz egy halrudat. Nem kell fogadalmakat tenned. A megúszás lehetőségét a Dope Calypso biztosítja az Akvárium Klubban.

Ha idén nyáron már átélted, tudod, mennyire feledhetetlen élmény egy mozgó hajó tetején, hidak alatt, Budapest legszebb épületei között átúszva bulizni ismert DJ-k mixeire, több száz emberrel együtt. Ha viszont te eddig nem tartozol közéjük, ne aggódj – az év utolsó előtti napján egy plusz két órával megtoldott partival még pótolhatsz, ami megfelelő időjárás esetén ráadásul nyitott terasszal indul majd, akárcsak szezonban. A hangulatért Peter Makto, Yvel & Tristan, Gregory S, Davko, Marco Grandi és Justrice felel majd, akik biztos nem erre az alkalomra fognak leereszteni.

A szilveszter esetében ritka, hogy több generáció együtt ünnepel, de a PomPom People és a Jazz'n'Bass december 30-ai "családi rave"-je jóvoltából együtt táncolhat a család minden tagja. Vida L és Marka vokáldús, atmoszférikus drum and bass-ekre fókuszáló szelekcióját a legkissebbek is élvezhetik, ráadásul lesz tánctanítás, konfettiszórás, buborékparti és labdák, a hátsó kisteremben pedig baba- és gyereksarok, UV arcfestés, tetoválás kreatív asztal. 

A főváros budai oldalán, főleg annak "külsőbb" részein egyértelműen gyérebb a felhozatal, cserébe vannak olyan opciók, mint a Majorka szilveszteri partija. Ahol olyanok fognak pörgetni, mint a kurrens budapesti house szcéna egyik legizgalmasabb alakja, Vedat Akdağ, akinek szettjeiben épp úgy előfordulhat török pszichedelikus rock mint klasszikus house vagy dark disco, ezeket pedig analóg hangszerelésű ezoterikus hangszínekkel fűzi össze. Mellette pedig a Designer Drums két rezidense és a This Is Our Time kiadó alapítói, Route 8 és Soundbank duója, a PIZZA AMORE space-y breakeatekben és exotikus hangszínekben dúskáló szelekciója és Drizzy nyersebb pörkölése felel majd a hangulatért.

7/13

BÉLA megnyitó – avagy – szilveszter

Májusban olyan hirtelenséggel nyitott meg a BÉLA – vagyis bár, étterem, lakás, arborétum –, hogy még hivatalos megnyitójuk sem volt. Így hát kaptak az alkalmon, hogy december 31-én szilveszteri vacsorával és partival egybeszőve átvágják a szalagot. Négyfogásos vacsora, pezsgő és egész estés élő zene – ki mondta, hogy a budai oldalon nem történik semmi?

8/13

Klinika Szilveszter Speciál

Folytatva a budai oldal monitorozását, a bárként, zenei továbbképzőként és koncerthelyszínként is funkcionáló Klinika sem áll majd üresen december 31-én. A már megszokott és -szeretett programfelhozatal marad: a főleg a fővárosi zenei élet ismertebb szereplői közül kikerülő szelektorok felelnek majd a talpalávalóért, de lesznek filmvetítések is, illetve a helyre jellemző sajátos hangulat. Szóval ha visszafogottan, jó zenei aláfestéssel táncolnád-söröznéd át magad 2019-be, akkor talán nem is kell továbbolvasnod.

9/13

New Year's Eve By Ötkert

Az Ötkert évek óta stabil pontja a fővárosi éjszakai életnek, nem véletlenül nyerték meg meg többször is a legjobb nagy helynek járó díjat a Heineken Nightlife Awardson. Így nem véletlen, hogy 2018 utolsó napján is számíthatunk rájuk: a Gardenben Pure Mr G, Havlik G és Lauer, a Hip-Hop Bistróban pedig Endy és Jami szettje garantálja majd a hajnalig tartó táncot. Zsúfolásig megtelt tánctérre és emelkedett hangulatra számítunk, valamint napfelkeltéig tartó shot-körökre.

10/13

Vittula NYE 2018

Természetesen a budapesti underground egyik sarokköve, a legromkocsmább romkocsma sem maradhat ki az óévbúcsúztató szesznyakalásból. December 31-án sem érdemes itt másra számítani, mint végtelen koccintásokra, a hely előtt dohányzásra, és persze a jól bejáratott slágerekre, Depeche Mode-tól a legvállalhatatlanabb dalokig. Érdemes arra készülni, hogy a klub minden szinten tele lesz, szóval csak akkor vedd erre az irányt, ha ez nem zavar.

11/13

Ügetőszilveszter 2018

Közel két évtizede, 1999-ben a Kincsem Park üzemeltetői úgy döntöttek, hogy szilveszterkor hatalmas bulit rendeznek a lovin. Több ezer egyetemistát hívtak meg, akik a lovi különleges, semmihez sem hasonlítható hangulatát megszeretve rendszeresen visszatértek, hogy az óévet náluk búcsúztassák. Tavaly már több, mint húszezren látogattak ki. Hagyománnyá vált, hogy itt kezdik a baráti társaságok a bemelegítést az éjszakai mulatságra. Próbára teszik a szerencséjüket az ügető- és agárversenyeken, szurkolnak a kedvenceiknek, vagy épp a táncot ropják a fűtött bulisátorban DJ Smash video discojában. Valószínűleg idén sem lesz másképp.

12/13

Lumen Szilveszter 2018

A tavaly létrejött Nagy Lumenbe az év nagy részében a kiemelkedő ebédmenüért, a kézműves sörökért, borokért, valamint saját pörkölésű kávéjukért jártunk; december 31-én viszont ez a hely is ünnepi díszbe öltözik, hogy egy zenés-táncos mulatság keretében mindenki méltóképp tudja búcsúztatni az óévet. A megfelelő aláfestésről Husky Joe & Sazabio, Negro & Cyborg Templar, valamint Bodoo & Popdavec fog gondoskodni.