Budapest nemcsak a Vár, a Hősök tere, a Gellért-hegy és az Andrássy út sokszögében lehet izgalmas. Ha unjuk a képeslapokról ismerős látnivalókat, számtalan alternatív városnéző túrán ismerhetjük meg a főváros felderítetlen arcait, akár az építészet, akár a régi korok szokásai vagy a jelen gasztronómiai trendjei vonzanak. Összeállításunkban különböző érdeklődési körök szerint válogattunk sétákat.

1/5

Kultúrtörténeti és szociológiai kalandok

Meglepő, nem ritkán tanulságos megismerni az előttünk itt élők különféle szokásait, életét, mindennapos küzdelmeit. A Púder és szappan – hol fürdött a pesti polgár túrán a résztvevők a századelő Budapestjének higiénai és tisztálkodási szokásait térképezik fel, és megtudhatjuk azt is, miért vetett keresztet a vidéki cselédlány, mikor a nagysága arra kérte, üljön be a fürdőkádba. Képbe kerülhetünk a karitatív tevékenységek történetével is: szegények és elesettek mindig léteztek, de szerencsére még a századelő Budapestjén is akadtak vagyonos emberbarátok, „árvaatyák”, akikhez a bajbajutottak fordulhattak, őket és az egykor a jótékony intézmények otthonául szolgáló épületeket ismerhetjük meg Az élet hullámvasútján – szegények, rászorulók és “jóltevők” sétán. Egy másik túrán ezzel éles kontrasztban azokat a helyeket is, ahol a „pénz lakott”, a pénzügyi negyed Monarchia idejéből származó épületeit, börzéket, bank- és hitelintézeteket, és megtudhatjuk, hogyan szerzett kölcsönt a lecsúszott dzsentri, és mi fán terem a lánykiházasítási biztosítás.

A boldogulás alternatív módszereit tárja a közönség elé a belvárosi utcákon és egykori bazárokban ügyeskedő tolvajok, kofák és szerencselovagok városi legendáiba beavató Bazári brigantik túra, de megtudhatjuk azt is, miben és miért hittek elődeink, és milyen emlékeket hagyott a zsidóság, a kereszténység és az iszlám Budán és Óbudán. De de ha kifejezetten Mohamed híveire vagyunk kíváncsiak, a köztünk élő muszlimokat is megismerhetjük egy kiadós városi kirándulás keretében, erről beszámolónkat ide kattintva olvashatjátok el.

2/5

Barangolás az ízek birodalmában 

Budapest a gasztroforradalom lázában ég, és mind a múlt, mind a jelen ételei, italai megérdemlik a kitüntetett figyelmet. Aki elkötelezett sörhörpintő, az kitűnően szórakozhat a Pesti sör túrán, ami a reformkortól a századvégig terjedő időszakra fókuszálva vezet végig a főváros híres kocsmáin és vendéglőin, bepillantást nyerve a sörkészítés törvényi szabályozásába, a fogyasztási szokásokba, a „nemkoccintás” és más érdekességek legendájába. A Zwack család kalandos történetét és budapesti életük színtereit mutatja be az Unicumkóstolással egybekötött Egy csepp siker túra, míg az újlipótvárosi kávékörúton a legújabb specialty-trendek nyomába eredhetünk. A szocreál nosztalgiába, a kevertek és a VBK-k korszakába repít vissza a budai ikonikus vendéglátóipari egységekben tett presszó- és borozótúra, míg a VII. kerület egykori húsüzemeit, éttermeit és pékségeit végigjáró sétán Budapest kóser arcát ismerhetjük meg. A következő hetekben az édesszájúak és a jó minőségű kenyér rajongói se maradnak túra nélkül, utóbbin már mi is tiszteletünket tettük.

3/5

Alászállás indusztriális berkekbe

Van, aki romantikus andalgás és lenyűgöző építészeti remekek helyett szívesebben tanulmányozza az ipari és a föld alatt megbúvó épített környezetet. Például akit régóta nem hagy nyugodni a kérdés, hol gyártották a légszeszt, az az Óbudai Gázgyárban, magyar gázgyártás 27 hektáros fellegvárában választ kaphat.

Weiss Manfréd egykori óriási hadiüzemébe és légvédelmi óvóhelyére, a Csepel Művek bunkerébe már , és aki kedveli a sötétet, a Kőbánya alatt húzódó 180 000 m² alapterületű, több mint 30 km összhosszúságú titokzatos pincerendszerbe is ellátogathat.

4/5

Művészeti kulisszatitkok

Budapest kulturális élete régen is pörgött, és ma is ezerrel pezseg, kvázi „bennfentesként” azonban ritkán kapcsolódhatunk be. Galériákba, műtermekbe enged bepillantást a Palotanegyedbe szervezett, műteremlátogatással, tárlatvezetéssel egybekötött kortárs művészeti séta. Múzsákról és szerelmekről kivételesen női szemszögről mesél nekünk a Légy a kedvesem Pesten! séta, amelyen a Fővám tér környéki művészrománcok útjába eredhetünk Móricz, Petőfi, Katona József, Lázár Ervin és Vathy Zsuzsa, vagy az Ady-Csinszka páros kapcsolatainak titkain keresztül. A Duna túloldalára kalauzol a Hogy éltetek Ti? irodalomtörténeti kirándulás, ahol a Budán élő híres írók, költők egykori otthonát kutathatjuk fel. A Svábhegyről kevesen tudják, hogy amellett, hogy népszerű kirándulóhelyként és több híres magyar lakhelyéül szolgált, innen irányította Adolf Eichmann a német megszállás idején a zsidók deportálását, és itt működött később az ÁVH tisztképző főiskolája is. A Szellemek a Svábhegyen túra megidézi a hegy múltjának kettős arcát.

5/5

Budapest nevezetességei – más szemszögből

Az unalomig ismert látnivalók és hétköznapi dolgok is szolgálhatnak újdonsággal. A Citadella elzárt, föld alatti részeibe kalauzol A szabadság árnyékában séta, amin lőréseket és 1960-as években kialakított, sokáig a legdivatosabbnak számító szállodakomplexumot is bemutatják. A nagy metrósétán mind a négy budapesti metróvonalba alászállhatunk, képet kapva történetükről és építésükről, míg az egykori „bulinegyed”, a Tabán titkait, a borozók és bordélyházak elhallgatott történeteit privát túrát kérve ismerhetjük meg. A 2000 éves fürdőváros séta a római kortól kezdve demonstrálja a termálvizes örökséget, a Városmajor anno a a 19. században még kiránduló- és nyaralóhelyként volt ismert környék csodálatos kertjein és villáin keresztül mutatja be a korabeli hétköznapokat. A Kerepesi temetőbe szervezett 19. századi kiránduláson más megvilágításba kerül a halálról, az elmúlásról, vagy éppen a híres történelmi személyiségek temetése is.