Angerman „Öcsi” László sommelier segítségével válogattunk és ajánlunk egy szokványos karácsonyi menüsorhoz szuper borokat, odafigyelve a bor-étel párosítás szabályaira és természetesen arra, hogy a megfelelő pincészetből a megfelelő minőségű bort tölthessük a poharunkba az ünnepek alatt.

Az ünnepekhez a meghitt hangulat megteremtésén, a fényeken és a vacsorán kívül szorosan hozzátartoznak a minőségi italok, borok, pezsgők. Az Innio-ban, a Tantiban és az Onyxban is megfordult sommelier, Angerman László volt a segítségünkre, és egy olyan menüsorhoz választottunk különböző tételeket, amely szerintünk a legtöbb budapesti háztartásban az asztalra kerül. A karácsonyi sörválaszték után tehát most jöjjenek a borok és pezsgők.

1/5

Előétel mellé

Magában egy karácsonyi vacsora nem elég: fontos, hogy olyan italok kerüljenek a fogások mellé, melyek egyrészről önmagukban is megállják a helyüket, mind minőségben, mind fajtában, másrészről szuperül kiegészítsék az ételt, és kihozzák egymásból a legjobbat. Az előételek közül a borleveshez most értelemszerűen kihagynánk a borpárt, de azt javasoljuk, hogy – ahogy egy jó forralt bort – ezt sem egy alsó kategóriás borból készítsük el, hanem legalább egy közepesen jó minőségűből. A borlevesnél egy illatosabb, gyümölcsösebb fehérborral (hárslevelű, sárgamuskotály) nem lőhetünk mellé.

Ha még mindig nem nyúlnánk egyből a főételhez, hanem megágyaznánk egy előétellel, akkor marinált vagy a rántott hal, illetve egy hagymás krumplisaláta mellé választhatunk egy kis magyar pezsgőt, mi a magyar pincészetek közül ezeket ajánljuk: 

  • Kreinbacher (Brut Classic vagy Prestige Brut),
  • az egykor Magyarországról emigrált Pongráczról elnevezett pincészet fehér illetve rozé pezsgőjével sem nyúlhatunk mellé (kapható pl. itt), ez hasonló árkategória, mint az alap Kreinbacher), és ennek elkészítése is megegyezik a francia champagne-okéval, vagyis palackban történik a másoderjesztés, ár-érték arányban különösen megéri,
  • de a Demetervin 100% furmint pezsgője is jó választás.

2/5

Halászléhez, halas ételekhez

Ha ezen túl vagyunk, és a pezsgő csinált egy kis savat, akkor jöhet a halászlé, ehhez kinyithatunk egy könnyedebb vöröset is, vagy akár egy kicsit testesebbet is. A jó savakkal bíró, mégis elegánsabb, könnyedebb vörösborok jó társai lehetnek ezeknek a fogásoknak, mint egy kadarka vagy bikavér. Ha egyelőre csak egy könnyedebb vörösre vágyunk az étkezés elején tartva, és még nem akarunk annyi savval találkozni, akkor egy jó kadarkát bontsunk ki, ez fűszerességével jól illik a leveshez. 

3/5

Főételekhez, sertés- és szárnyas ételek mellé

Aki pedig egy kicsit több testre, de mégsem egy ólomnehéz vörösre vágyik a főétel mellé, annak egy bikavér lehet a jó választás, például Egerből, ahonnan találunk könnyedebb, elegánsabb és modernebb stílusú tételeket,

  • mint egy St.Andrea (a lényeg, hogy mindenképp legyen benne kékfrankos, kadarka, és egy-két nemzetközi fajta). Ez lehet az Áldás vagy a Hangács, ez már csak a mi pénztárcánk vastagságától függ, (Itt kapható)
  • vagy Sebestyén Csabáék Iván-völgyi bikavérét, mely Szekszárd egyik legjobb dűlőjéből való.

A halak után, egy-egy pulyka- vagy libaételhez, vagy sertéshúshoz is párosíthatjuk a bikavért, vagy egy tiszta kékfrankost, ha pedig nagyétkűek vagyunk, és még előkerül egy steak is a konyhából, akkor a cabernet-k vagy a merlot lehet a jó választás. 

  • Mehetünk Villányba, a nagy nevekhez, de ez esetben szellőztessük kicsit a bort, és/vagy töltsük jó nagy pohárba, hogy elengedje a hordós illatjegyeket, karácsonyi fűszereket, és előjöjjön a gyümölcs is a borból.
  • De szép borokat készít a szekszárdi Szeleshát,
  • a Wassmann pincészet,
  • az egri Böjt Gergő
  • vagy Kiss Gábor is.

4/5

Desszertekhez

A desszerthez elsősorban Tokajról választanánk különlegesebb tételeket, és azt ajánljunk, hogy mindenképp borboltban keressük meg a megfelelőt, és ne a turistákra szakosodott szuvenírshopokba menjünk be ezekért, hiszen az évjáraton és a puttonyon kívül a legfontosabb a megfelelő pincészetet kiválasztani.

Egy túrós desszerthez (rétes, Rákóczi túrós) vagy a diós bejglihez, mézes krémeshez remekül passzol egy jó szamorodni, mely virágos, mézes és csonthéjas aromákkal is bír, ezért ízben jól működik ezek mellett a sütemények mellett. 

Egy barackos süteményhez, vagy baracklekvároshoz, mint a zserbó vagy a flódni, kibonthatunk egy 5 vagy 6 puttonyos aszút, itt figyeljünk a borra, és ne siessük el a kortyolgatását, beszélgetés közben ideális, és akár desszert helyett is megállja a helyét önmagában.

Persze tisztában vagyunk vele, hogy mennyibe kerül egy palack aszú, ráadásul egy kisebb palack, mint a szabvány 7,5 dl-es, viszont azt is tudjuk, mennyi energia, befektetett munka és milyen kiváló terület és borász kell egyetlen palack elkészítéséhez és a megfelelő évjáratú bor kiváráshoz, ráadásul egyszer van egy évben karácsony. Mi ezeket ajánljuk: 

5/5

Csak úgy... mert ünnep van

Ha pedig még italoznánk, nyugodtan pezsgőzzünk egyet, ezeket akár magukban is ihatjuk, az előétel előtt vagy a desszert után, és kóstolgathatjuk pusztán élvezeti értéke miatt is, virágos, almás, citrusos és élesztős, toastos jegyei miatt. Erre érleltebb, komolyabb technológiájú pezsgőket, spanyol cavakat (itt kapható) vagy francia champagne-okat ajánlunk: