Abban megegyezhetünk, hogy okostelefon ide vagy oda, olvasni jó! Hogy ehhez könyvet, olvasót vagy tabletet használ az ember, az végül is mindegy, a lényeg a tevékenység és annak áldásos hatásai a lélekre, a szellemre, és azokon keresztül akár még a testre is.

Az olvasás elmélyült állapotot kíván meg, kívülről nyugalmat és csendet, belülről egyensúlyt és figyelmet, ezért általában otthon műveljük, de amikor jó az idő, akkor talán még az olvasmányod is a szabadba vágyik. És ki ne szeretne a napsütésben, egy árnyas helyen alámerülni egy izgalmas történetben, tudattágító filozofálgatásban, netán ismeretterjesztő munkában? Naugye. Mielőtt azonban a hónod alá csapnál egy könyvet (vagy olvasót, tabletet), és uzsgyi, ajánlunk pár olyan helyet szerte a városban, ahol biztosan jól esik az olvasás, te pedig válassz, és aztán már tényleg mehetsz.

1/11

Károlyi-kert

A nyugalom e csepp kis szigete a belváros szívében fekszik, és annak ellenére szolgálja az elmélyült olvasás élményének totális megélését, hogy egészen közel van a szuperforgalmas Kiskörúthoz meg a még szuperforgalmasabb Rákóczi úthoz. A túlpezsgő élet szerencsére a kerten kívül marad, ide már nem jut a zajból és feszkóból semmi. Bár a kert része egy játszóterecske is, a gyerekzsivaj nem zavaró, hanem szépen összesimul a csicsergő madarak hangjával. Kutyák nincsenek, van viszont a kert nyula, II. Károly, aki pár percre ellophatja ugyan a figyelmünket a betűkről, de annyi baj legyen, megérdemli. Azt viszont nem árt tudni, hogy a kert napnyugtakor bezár, és ha bent ragadunk, akkor marad a kerítésmászás (persze nem fogunk így járni, mert a parkőr úgyis figyelmeztet). Ha pedig rádjön a szapora vagy megszomjaznál, akkor sem kell pánikba esni: a kertben van ingyenes nyilvános vécé, és a szomszédban ott a Csendes meg a Csendestárs.

Ajánlott olvasmány Mándy Iván Idegen szobák című novelláskötete, amit maga a Károlyi-kert ihletett.

2/11

Figaró kert

Újlipótvárosban két utca, a Katona József és a Borbély találkozásánál található ez a mesés kis kert, ahol egy pillanat alatt elfelejted, hogy a körút meg a szűk belvárosi utcák mindössze karnyújtásnyira vannak. A Figaró nyilvánvaló cukiságán még az sem ejt mélyebb sebet, hogy a kertet a fák és bokrok mellett egy hatalmas és nem éppen szemrevaló bérház is közrefogja. A családias hangulatú helyen már az is kifejezetten jól esik, ha csak úgy céltalanul ücsörög az ember, hát még ha olvasgat is. Az élményt esetenként gyengítheti, hogy a Figaró pici és gyerekbarát, a lurkók zsivaja pedig megzavarhatja irodalmi utazásunkat. De amit az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaad a kert: kevés hely büszkélkedhet el azzal, hogy a közepén egy tavacska található. Így viszont az olvasó két fejezet között, pihenésképpen elmerülhet az ide-oda úszkáló aranyhalak látványában.

Ajánlott olvasmány, stílszerűen, Gál György Sándor és Balassa Imre klasszikusa, az Operák könyve. 

3/11

Duna-part

Budapest gyönyörű, ezt senki nem vitatja, mint ahogy azt sem, hogy a számos, a szépségét kifejezésre juttató és egyben erősítő dolog közül a legfontosabb a várost keresztülszelő Duna. A víz közelsége eleve megbízható nyugalomforrás, a nyugalom pedig az olvasás alapkelléke. Már a víz látványa is szépen elsimítja a lélek háborgásait. Szerencsére a Duna olyan hosszan húzódik keresztül a városon, hogy a potenciális olvasós helyek száma zavarba ejtően sok: Kopaszi gát, Nehru-part, a budai rakpart lépcsői, Batthyány tér, Margitsziget, Népsziget, Római-part, sőt, még a Kossuth Lajos térre áthelyezett József Attila szobor mellé telepedni is Duna- meg olvasóbarát.

Ajánlott olvasmány, ismét csak stílszerűen, Jules Verne A dunai hajós című regénye.

4/11

Múzeumkert

A Nemzeti Múzeum kertjének felújítása pár éve fejeződött be, és a cél az volt, hogy az eredeti, 1800-as évekbeli küllemét állítsák vissza a főváros legrégebbi parkjának. Bár a Múzeumkert veszített közben jó pár régi fát, de kapott újakat is, így szellős, világos, átlátható, napfényes lett, és ugyanaz sugárzik belőle, mint a közepén álló épületből: büszke tartás. Ami az okostelefonokkal túlterhelt korunkban abszolút passzol a könyvolvasáshoz is. A történelem, a múlt erősen rányomja a bélyegét a területre, ezért ott ücsörögni, olvasni – akár a fűben, vagy egy padon – felér egy időutazással. Ha történelmi regényt vagy ismeretterjesztő művet olvas az ember, például a reformkor és a szabadságharc korából, érezheti úgy egy idő után, hogy mindjárt felbukkan mellette Petőfi Sándor és tüzet kér tőle.

Ajánlott olvasmány természetesen Jókai Mórtól a Kőszívű ember fiai

5/11

Feneketlen-tó

A Kosztolányi Dezső tér melletti Feneketlen-tó és a körülötte lévő park hasonló élményt nyújt, természetesen olvasási szempontból, mint a Duna-part, csak kicsiben. A víz megnyugtató-megtisztító hatása itt is működik. A tó körüli buja növényzet és a békák kuruttyolása együttesen meghitt, varázslatos hangulatba andalít, de olyannyira, hogy egyáltalán nem csodálkoznánk el azon, ha egyszer csak maga Hany Istók mászna elő a kis nádasból. Mintha nem is Budapesten járna az ember, hanem valami mesebeli kastélykertben, és ezen az élményen se a babakocsis anyukák, se a tó körül kocogók, se a kutyasétáltatók nem rontanak. A könyvek és a betűk így is, úgy is különösen vibráló színt kapnak.

Ajánlott olvasmány Fehér Béla trilógiája (Zöldvendéglő, Törökméz, Romfürdő).

6/11

Mechwart liget

A II. kerületi önkormányzat épületének lábánál, a Margit körút és a Keleti Károly utca találkozásánál található dús növényzetű parkról és a hozzá tartozó játszótérről nem is gondolná az ember, hogy mennyire olvasásra termett. Pedig de. Hiába a gyerekzsivaj és a Margit körútról beszűrődő forgalom zaja, a kettő valahogy kioltja egymást. A tényleg nagyon szépen rendezett park hangulata már-már harmonikus, a padra letelepedő alkalmi irodalmár csupán egyetlen anomáliával kell, hogy megküzdjön: frekventált környék, ezért nagy a mozgás, ami könnyen elvonhatja az olvasói figyelmet. Persze, ha jó a könyv, akkor nem lehet fogást találni rajta. Biztos, ami biztos, ide érdemes novelláskötettel érkezni.

Ajánlott olvasmány Veres Attila Éjféli iskolák című kötete.

7/11

Filozófusok kertje

A Gellért-hegy turistákkal kevésbé terhelt, csendesebb részén találjuk ezt a hangulatos parkot, ahol okosan figyelő szemek és elmék között merülhetünk el egy remek könyvben és az általa keltett gondolatainkban. Buddha, Lao-ce, Gandhi, Jézus meg a többiek vigyáznak ránk, közben csicseregnek a madarak, súgnak-búgnak a fák és csattannak a csókok, merthogy a Filozófusok kertje közkedvelt randihely is. Két könyvbeli passzus között pihentethetjük a szemünket a lenyűgöző panorámán: a budai Váron vagy a pesti rakparton, merthogy innen mindkettő jól látszik. Nem véletlenül jut az eszébe az errefelé vetődőknek, hogy rátaláltak a teljesség színhelyére.

Ajánlott olvasmány Platón Lakomája.

8/11

Városmajor

A Krisztinavárosban található park hatalmas kiterjedésű, és ehhez mérten sokszínű is. Vannak forgalmasabb, ha úgy tetszik, zajosabb részei, de ugyanígy el is lehet veszni, bújni benne, és ha könyvvel a kezünkben érkezünk meg ide, ez utóbbi tulajdonsága előnyös lehet a számunkra. Olyannyira, hogy szinte teljesen elveszítjük az időérzékünket. Kevesen tudják, de a parkban található a legkisebb nagy mesehős, Hüvelyk Matyi szobra, tökéletes opció lehet valamelyik mellette lévő padra letelepedni. Ha pedig megéhezünk, megszomjazunk, vagy egyszerűen csak mennünk kell, mert hív a szükség, pár lépés a Majorka, ami ugyan kevésbé nyugalmas, mint a park, de azért pár fejezetet ott is el lehet olvasni.

Ajánlott olvasmány Szerb Antal Pendragon-legendája.

9/11

Mansfeld Péter park

A II. kerületben, a Rózsadombon, a Gül Baba türbéjéhez közel találjuk ezt a tenyérnyi parkocskát, ami bár kicsi, de a fekvése elsőosztályú, amit az elénk táruló panoráma bizonyít a legjobban: látni innen a Citadellát, a Lánchidat és a Parlamentet is. Azzal persze számolnia kell az ide tévedő irodalomrajongónak, hogy nem ő lesz az egyetlen lélek a területen, de mint tudjuk, sok jó ember kis helyen is elfér olvasni. Ha pedig mélyen él bennünk a történelem szeretete meg a tisztelet a hőseink iránt, vihetünk virágot az 1959-ben kivégzett mártír parkban álló szobrához.

Ajánlott olvasmány Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor Budapest a diktatúrák árnyékában című könyve, ami helytörténeti szempontból is rendkívül izgalmas munka.

10/11

Hűvösvölgyi Nagyrét

Bár a hűvösvölgyi Nagyrétig kell kicsit békávézni, majd pedig gyalogolni, de ennek is megvan azért az előnye, mindjárt kettő is. Az egyik az, hogy már az oda vezető úton felüthetjük a magunkkal hozott könyvet, és elkezdhetjük az olvasást, a másik pedig az, hogy a szellemi építkezés előtt a testtel is foglalkozunk egy kicsit, elvégre amíg megtaláljuk a tökéletes olvasóhelyet, az egy kisebbfajta túrával járó feladat lesz. Ételt-italt érdemes magunkkal vinni, mert a Nagyrét végül is már az erdő, ahol azért ritkán futunk bele kisboltba vagy akár egy büfébe. Itt kerülhetünk a leggyorsabban az olvasáshoz szükséges elmélyült állapotba, csak aztán nehogy hirtelen ránk esteledjen, pláne ha krimit vagy horrorregényt visz magával az ember.

De a Nagyréthez egyébként is inkább valami fajsúlyos nagy könyv dukál, úgyhogy az ajánlott olvasmány Paul Auster legfrissebb nagyregénye, a 4321.

11/11

Amfiteátrum

A III. kerületben, a Nagyszombat, Pacsirtamező, Viador és Szőlő utcák által határolt, egészen tekintélyes területen fekszik az egykori katonai amfiteátrum romja. Olyan nagy, hogy ha besétálunk a közepére, és leheveredünk a fűbe, mi mással, mint egy könyvvel, eltűnik körülöttünk a város, az autók meg a zaj, és az ókori Pannónia földjén találjuk magunkat. Itt aztán végképp nem zavarja az embert senki és semmi, mert sosincs tömeg. Esetleg néhány hozzá hasonló olvasni vágyó téved erre, meg persze pár romfüggő, de őket meg úgyis csak a kövek érdeklik.

Ajánlott olvasmány Steven Saylor Gordianus-sorozatának bármelyik kötete.