Bejártuk az Arany János utca olasz passzusát, mely az elmúlt időkben Via Italiára keresztelődött és egyre egységesebb, igazán haladó arculatot kapott. Kis cégérek jelölik az üzletek jellegét, borospohár vagy éppen fagyi mutatja, hogy éppen merre járunk az 5 fő egység közül. Giannival jártuk körbe a Via Italiát, s közben sokat mesélt nekünk szellemiségéről, és arról is, hogy ezt a szakmát csak igazian lehet csinálni, a legkisebb részletekig menően.

15 éve indult minden, egy igazán tradicionális étteremmel, ahol nemcsak az alapanyagok érkeznek Itáliából, de a szaktudás is. Zömében házias olasz ételek kerülnek étlapra, melyek között élen járnak a házi tészták és a fatüzelésű kemencében sütött, valódi, vékony és roppanós tésztájú pizzák. Fontos, hogy a hagyományok mellett a trendekre is érzékenyek, mely például a tálalásban is megmutatkozik. Igazán bő a borválaszték is, közel 300-féle olasz/magyar borral készülnek. Magukénak tudhatják az Olasz Szakács Szövetség védnöki tábláját, az országban elsőként.

Ez hűen tükrözi a tradíciók magas fokú tiszteletét és követését. Nemhiába, hogy sokan nyitás óta törzsvendégnek számítanak, mind a Budapesten élő olasz közösségből, mind azok a magyar vendégek, akik tényleg karakteres, megjegyezhető ízekre és minőségi vendéglátásra vágynak. Ritka manapság, hogy egy étterem túlnyomórészt magyar vendégekkel telik meg szombaton este. A Pomo D'Oro esetében ez így van és erre joggal lehetnek büszkék. A magas szintű gasztronómiai érték ellenére az árak sincsenek az égbe pozicionálva, éppen ezért családi/baráti összejövetelek kedvelt helyszíne, hiszen nem kíván a környékbéli bisztrókkal birokra kelni az árversenyben.

Miután a budapestiek megismerhették a Pomo D'Oro ételeit, sokakban felmerült az igény arra, hogy a négytojásos szarvacska és a konzerves paradicsompüré helyett valódi olasz alapanyagokkal készítsék el otthonukban a megismert ételeket vagy legalább ízkombinációkat. Gianni Annoni nagyot álmodott és edukatív jelleggel úgy döntött, a kurrensebb márkákat halmozza a Gastronomia Pomo D'oro polcaira, friss sajtokat és prémium felvágottakat a csemegepultba, továbbá halakkal és tengeri herkentyűkkel is bővíti a kínálatot.

Olasz kistermelőktől a világhírű gyártókig mindent megtalálunk a delikátban, ami minőségi. Van lehetőség olívaolaj-csapolásra, illetve a ház tésztáinak megvásárlására is. Nem kérdés, hogy, ha nagy olasz vacsorával készülünk otthon, családnak vagy barátoknak, az alapanyagokat innen célszerű beszerezni.

A Via Italia legfiatalabb tagja a Casa Pomo D'oro, melyre már régóta vágytak az olasz gasztronómia kedvelői. A modern kialakítású 'nyitott konyha' és monumentális betonpult körül időről-időre megtelnek a székek, hiszen tematikus főzőestek, kurzusok, rendezvények, csapatépítők helyszíneként szolgál, Alessandro Manna séf szakmai vezetésével. Hamarosan Michelin-csillagos, olasz séf főz majd itt, de a Bocuse D'Or idején is sokszor izzottak fel az indukciós lapok.

Gianni Annoni a múltban üzemeltetett már egy borbárt, ám az nem az Arany János utcában volt. A D.O.C. fennállása óta egy kicsit átalakult, hiszen kibővítették, ezzel bisztrósabbá vált hangulata, melyre hamarosan még jobban ráerősítenek. Mi legtöbbször a teraszon ülve kóstoltunk több mint 150 tételből álló választékukból. Ha valaki értő és hangulatos helyen borozna, jó szívvel ajánljuk a D.O.C.-t, ahol a különlegességeikkel kilépnek az ismertebb olasz borok világából. Külföldi vendégeik kedvére néhány magyar kuriózumot, őshonos tételt is tartanak. A szép borok mellé pedig sajt és sonkaválogatásokkal készülnek. Természetesen a kóstolt borokat helyben meg is lehet vásárolni. Borvacsorák mellett igazi rendezvényhelyszínnek is nagyszerű, kialakítása miatt, így legénybúcsúk, céges rendezvények, szakmai események, kóstolók, prezentációk is sűrűn kapnak helyet a D.O.C.-ban.
Mindemellett a csoport élményutakat is szervez, októberben például Toscanába indul egy kisebb csoport, hogy testközelből tapasztalják meg a régió gasztronómiáját.