Kétféle ember lakik Budapesten: azok akik még olvasták a Winnetou-t, és azok akik magázzák őket. Az utóbbi kategória képviselőire jellemző, hogy úgy érzik, hogy csak az övék a város, viszont a náluk akár kétszer idősebbeknek is van igényük arra, hogy néha kimozduljanak, jól érezzék magukat és új emberekkel ismerkedjenek meg.  "Húszévesek felétek még annyit mondhatok, Húszévesnek lenni, sajnos, múló állapot!"

1/10

Budapest Jazz Club

A Budapest Jazz Club a helyi jazz élet egyik központja. Itt tényleg minőségi jazz, vagy blues zenére lehet mulatni hagyományos, értelmiségiekkel gazdagon díszített környezetben, távol a kukaborogatás zajától és a vizsgák miatt izguló egyetemisták lelkesedésétől. A hely szimpatikus tulajdonsága egyébként az, hogy támogatja a fiatal tehetségeket, és sok újat tud mutatni a kezdő és haladó zenerajongóknak egyaránt. Fontos tudni, hogy ez nem kifejezetten evős hely, így ne éhesen érkezzünk.

2/10

Nothin’ But The Blues Pub

Ebben a korábbi szenes pincében nyílt pubban a blues és a jazz mindig élőben szól, és minden koncert teljesen ingyenes. A dizájn letisztult, minden giccset mellőz, tavasszal pedig még egy terasszal is bővül. A Nothin' But The Blues Pubban enni is tudunk, ha szeretnénk: a menün olyan egyszerű ételek szerepelnek, mint például a filézett csirkecomb, vagy a klasszikus húsleves. Akinek Dean Moriarty kortárs szuperhősnek számít, az biztosan jól fogja érezni magát itt.

3/10

Columbus JazzClub

A város talán legszebb jazz klubjának a Columbus nevű hajó ad otthont, ami a Vigadó térnél horgonyozott le. Itt a magyar jazz-szcéna kimagasló előadói adnak koncerteket estéről estére, de nem ritka, hogy fiatal tehetségek is bemutatkoznak. Emellett elsőosztályú konyha is működik itt, olyan különlegességekkel, mint a grillezett lazacsteak, vagy mandulás vajban sült pisztráng. Aki igényes szórakozásra és szép kilátásra vágyik, annak nincs ennél jobb választás.

4/10

Fat Mo's

Bármennyire is furcsa hallani, de eljön az idő minden ember életében, amikor már nem a gyors lerészegedés, a csocsózás és az akciós italok a lényeg, hanem a társaság, a hangulat, az ételek és a minőségi italok. Mindez egy helyen megtalálható ebben az illegális kocsmát üzemeltető gengszterről elnevezett pubban, ahol szerencsére nem kell titokban innia senkinek. Az itallapon van 20 féle whiskey, rengeteg csapolt sör, pálinka és koktélkülönlegességek, amiket steak és grill ételekkel, salátákkal, vagy levesekkel lehet hatékonyan felitatni, hangulatos koncertekkel a háttérben.

5/10

Old Man’s Pub

Ezt a nevet nem kell sértésnek venni, hiszen a kor nem feltétlenül jelenti az élet végét. Sokak szerint, ahogy múlik az idő, úgy lesz az ember egyre kifinomultabb, érettebb és szerencsés esetben ilyenkor száz forintokon sem kell már spórolni, tehát ilyenkor van igazán buli. Aki magára ismert, annak érdemes az 1996. óta működő Old Man’s Pubot választani, ahol a koncertek élménye keveredik a jó sörökkel és a gasztronómiával. Az étteremben egyébként Zenész Múzeum is található, de ez persze nem azt jelenti, hogy úgy kell viselkedni itt, mint egy színházban, sőt, hangoskodni és a kelleténél többet inni is szabad.

6/10

Silenus Pub

Ha valaki a szokásos angolszász pub hangulatot szereti, de mégis vágyik az eleganciára, kedveli a jó borokat, pezsgőket, a különleges söröket, és esélyes, hogy meg is éhezik majd az este folyamán, annak a Silenus Pub jó választás. Szerencsére az étlaphoz nem a hagyományos angol konyhaművészetet vették alapul, így egy változatos menüt sikerült kitalálniuk a helyi szakácsoknak, amelyen vannak könnyű, nehéz, vegetáriánus és snack jellegű ételek is. A hely amúgy kiválóan alkalmas legénybúcsúk, leánybúcsúk, családi, baráti, vagy céges összejövetelek szervezésére is. A Silenus egyébként non-stop nyitva van.

7/10

Belga Söröző

Egyetemistaként az ember nem válogat a helyek között, a lényeg legtöbbször az akciós sör, és a minőséget ilyenkor szívesen feláldozzák a gazdaságosság oltárán. A Bem rakparton található Belga Söröző a 90-es évek óta gazdagítja a budapesti sörválasztékot, különleges ízekkel, amiknek palettája a mai napig folyamatosan bővül. Itt kifejezetten érdemes keverni az italokat, de még így is rengeteg idő kell az alapos végigkóstoláshoz. A Belga Sörözőben egyébként gondosan ügyelnek a kávékülönlegességekre és az ételekre is, hiszen ezek nélkül nem lenne teljes az este.

8/10

PIVO cseh söröző és sörbolt

Természetesen nem csak a belgák tudnak jó sört csinálni, a csehek is nagy mesterei a szakmának, és ők ugyebár köztudottan nem vetik meg az italt és a szórakozást. Érdemes követni a példájukat a Pivot névre hallgató cseh sörözőben, ahol egy tucat sörgyár máshol nem kapható söreit ihatjuk üveges, vagy csapolt formában. A kínálat itt rugalmas, bármikor változhat, és létezik egy úgynevezett vendégcsap rendszer is, amelyen keresztül hetente más kisszériás sörök folynak a poharakba, népszerűsítve ezzel az ismeretlent. Érdemes néha elhagyni a járt utat a járatlanért.

9/10

Tik-Tak presszó

A Tik-Tak Presszó egy több, mint 60 éve működő vendéglátóipari egység, amelyre a budai kiskocsma titulust lehetne a legjobban ráhúzni. Az elmúlt évtizedek során, ha más nem is volt biztos, arra azért lehetett számítani, hogy a Tik-Tak nyitott ajtókkal fogja várni a vendégeket egy nehéz nap után. Miért ne folytathatnánk akár mi is a rendszeres idejárás hagyományát?
Különlegességeket itt sem az étlapon, sem pedig az itallapon nem igen lehet látni, a hely nem próbál semmivel kapcsolatban felvágni, viszont megengedhető áron kínálja a sört, a bort, a rövidet és a melegszendvicset.

10/10

Paulaner Sörház

A masszív faasztalok, a vastag korsók, a hozzájuk illő sörök és a nyugalom tökéletes hozzávalók egy hétvégi baráti összejövetelhez, egy munka utáni sörözéshez, szurkoláshoz, de akár ebédek, vagy üzleti megbeszélések miatt is érdemes ide beülni, hiszen a bajor hangulathoz igazodva van kolbász és perec is, ha esetleg valakinek ehhez lenne kedve. Az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a fonott hajú népvisletben felszolgáló lánycsapat, de ezen a téren még van lehetőség a fejlődésre. Ha nagyobb az igény, akkor különtermek bérlésére is lehetőség van, így akár egy esküvőt is el tudunk itt helyezni.