Pár száz éve Délkelet-Ázsiában a halat ecetes rizsben tartósították és erjesztették. Ezzel nagyjából el is meséltük a sushi feltalálásának történetét, ami napjainkra új fejezetekkel bővült. A japán kultúra hatalmas divat lett, és ezáltal legismertebb ételük is reflektorfénybe került. A hagyományos változat lényege a frissesség, éppen ezért már a kezdetektől fogva drága és elegáns ételnek számított. Az, hogy trendi gyorsétel lett belőle némi gyanakvásra ad okot az összetételt és a módszereket illetően. A téma természetesen minket sem hagy hidegen, pálcikát ragadtunk, és megnéztünk milyen lehetőségeket kínál nekünk Budapest sushi téren.

1/9

Minőségben és árban a csúcson - Fuji

A Fuji még a Távol-Keleten is állná a sarat. Sok japán cég és magánszemély látogatja a rózsadombi éttermet, akiknek kedvezmény is jár. Itt a felszolgálók nem tudnak rendesen magyarul, az étlapon pedig rajzok mutatják, hogy néznek ki a fura nevű ételek. Ezekből gyorsan megtudjuk, hogy a “maki” nem csak egy kedves kisállat neve, a “nigiri” szó pedig egy finom, feltéttel megpakolt rizsgombócot takar. Az autentikus környezet, a kiemelkedő minőség és a különleges ízek viszont sajnos elég sokba kerülnek. Az árak itt pont olyan magasak, mint a Fuji, Japán ikonikus hegye. Ez persze ne ijesszen el senkit, mert amit itt kapunk, az csúcsminőség.

2/9

Köszönjük a vendéglátást! - Arigato

Képzeljük el, hogy Tokió belvárosában vagyunk, csepereg az eső, mi pedig korgó gyomorral betérünk egy omladozó étterembe, ami legjobban egy piac kínai büféjére hasonlít. Ez az Arigato, ahol kétszer lepődünk meg: egyszer, amikor belépünk és még egyszer, amikor az első sushit megkóstoljuk. Az étterem ízei nagyon jók, az árai pedig viszonylag alacsonyak, bár előfordult már, hogy kifogytak a rizsből, és nem tudták kiszolgálni az embereket. Sok információ nincs a helyről, mert annyira tesznek a trendekre, hogy sem weboldaluk, sem pedig telefonszámuk nincs. Az éttermet egy japán házaspár vezeti, akik olyan otthonos légkört teremtenek, mintha csak vendégségbe jöttünk volna. Még japán kísérővel is érdemes eljönni az Ó utca 3.-ba, mert ez az egyszerű étkezde titokban top konyhát üzemeltet.

3/9

Olcsó sushi? - Tokyo

Budapest közelében nemigen látni tengert, ezért a friss minőségi alapanyag beszerzése az egyik legnagyobb probléma, ha sushiról van szó. Nem mindegy, hogy frissen kifogott halat eszünk, vagy egy szupermarketben leárazott konzervvel bojkottáljuk a hagyományokat. Ha mindez nem számít, csak felvágni akarunk, hogy sushizni voltunk, akkor irány a Tokyo. Az Ajtósi Dürer sor 3. alatt található étteremben 3600 forintért annyit eszünk egy futószalagról, amennyi belénk fér, viszont esélyes, hogy az összetevők a Tesco-ból származnak. A hely próbál ugyan japán hangulatot teremteni, de ezt a külföldi személyzet és az európai evőeszközök miatt nem könnyű átérezni. Valamilyen szinten persze ez is sushi, minden ehető, de nagyjából ezen a ponton vége is a csodának. Ha japán ízekre és minőségre vágyunk, akkor valami kevésbé műanyagot kell keresnünk.

4/9

Exkluzív, modern, de messze van Japántól - Kyoto

A sushi lelke a rizs, aminek tökéletesnek kell lennie, ha azt akarjuk, hogy pont akkor essen szét a szánkban, amikor mi szeretnénk. Épp ezért Japánban nem illik a tekercsek rizses oldalát mártogatni a szójaszószba, nehogy idő előtt darabokra hulljanak. A Kyoto-ban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy jó minőségű sushi rizst szolgáljanak fel, amellett, hogy a többi alapanyagra sem lehet különösebben panaszunk. Ennek ellenére nem lehet a Fujival még véletlenül sem összetéveszteni, árakban viszont nagyon hasonlít rá. Az étterem keleties és modern, az ételek esetében továbbgondolták az eredeti japán, vagy thai koncepciót és európaibbá tették az ízeket. A Kyoto egy exkluzív, bárral egybekötött hely, ami ideális randira, üzleti ebédekre, de semmiképpen sem való arra, hogy a Japánban elfogyasztott sashimi iránti vágyunkat csillapítsuk.

5/9

Felsőkategória, gasztró-élmény - Nobu

2010-ben Nobu Matsuhisa, a híres szakács Budapestre is elhozta azt a luxust, amit a világ sok nagyvárosa már megtapasztalhatott. A rongyrázásról annyit, hogy az étterem megnyitóján Andy Vajna mellett jelen volt Robert De Niro is, aki az étteremlánc társtulajdonosa. Színházban tehát nincs hiány. Itt minden kifogástalan: a berendezés elegáns, mégis visszafogott, a kiszolgálás pedig gyors és udvarias. Ami az ízeket illeti, itt nem nagyon van mit kritizálni. Magyar viszonylatban a legjobb alapanyagokkal dolgoznak, és naponta érkeznek Japánból friss ételek, amiket elkészítés után a lehető legszebben tálalnak. Még arra is ügyelnek, hogy miután a szakács megtekerte a sushikat, azok perceken belül az asztalunkra kerüljenek, ezzel is garantálva a frissességet. Az ízek természetesen kivételesek. Hogy mennyire drágán kapjuk mindezt? Ne szépítsünk…nagyon. Ezt a luxust meg kell fizetni.

6/9

We Love Budapest, we love sushi - I love sushi

A sushi házhozszállítás még nem fenyegeti a pizza koronáját, de azért sokan szeretnek ebből is rendelni. A legtöbb étteremnek van futárszolgálata, az I love sushinak viszont csak az van. Ha az ember otthon, alsónadrágban ülve tömi magába az ételt, akkor nincs szüksége pompára. Itt bátran mutogathatunk a pálcikával, vagy felszúrhatjuk rá az ételt, sőt még a közös tálba is belenyúlhatunk a nyálas végével. Persze egy étteremben mindez tilos. A menüt böngészve sok dolog közül válogathatunk. A makik között sajtos, zöldséges, libamájas verzió is van, és ha kérjük adnak hozzá majonézt is. Kijelenthetjük, tehát hogy az egész kicsit sem japán, viszont finom és jó árban van. Ha nagyon egészségesek akarunk lenni, akkor rendelhetünk “BioSushit”, bevizsgált alapanyagokból, lebomló csomagolásban. Ez vajon azt jelenti, hogy a többi ételük nem egészséges? Ki tudja.

7/9

Bolygó körüli úton - Planet Sushi

Teljesen igaz, hogy ez egy hagyományőrző étteremlánc, de inkább nemzetközi, mint hagyományos. Az egész hálózat egy orosz franchise része, amibe beletartozik a T.G.I. Firday’s is. Ez persze nem baj. A Planet Sushi egy színvonalas, felső-közép kategóriás hely elfogadható minőségű, változatos ételekkel és megfizethető árakkal. A dizájn letisztult, stílusos, a menün pedig több, mint húsz féle különböző maki szerepel; vannak krémsajtos, lazacos, kaliforniai és unagi makik, valamint több féle nigiri sushi, amik különösen vonzóak. A Planet Sushi éttermek rendszeresen kínálnak kedvezményeket, így vannak napok, amikor a nadrágunkat sem kell otthagynunk.

Cím: 1067 Budapest, Oktogon tér 3.
Facebook

8/9

Aki bújt, aki nem, sushi - Okuyama no

A Kolosy téri üzletház alagsorába “száműzött” étteremnek szerintünk valahol a felszínen lenne a helye, de állítólag Japánban sem ritka, hogy a legjobb sushizók nincsenek szem előtt. Az Okuyama no-t sokan dicsérik, közülük néhányan életük legjobb sushiját ették itt. Az étterem tulajdonosa Ausztriában és a Hiltonban is megfordult már szakácsként, így elhihetjük róla, hogy érti a dolgát. Az étterem egyszerű és kedves, az ízek pedig hitelesek. Szerencsére itt nem spórolnak az alapanyaggal, jó masszív makikat ehetünk korrekt árakon, barátságos környezetben. Tökéletes példája ez a hely annak, hogy nem a külső számít, vagyis 'ronda, de finom'.

9/9

Épp úgy, mint Japánban - Bambuszliget

Szinte minden sushis hely a minőségi alapanyagokkal és a különlegességekkel próbálja magához vonzani a vendégeket. Ez a Bambuszligetnél sincs másként, de itt ezek mellett még keleti étkezési szokásokkal, tévhitek eloszlatásával is kedveskedik nekünk Shoji Morita Sensei és kiválóan képzett csapata. A Belgrád rakparton található étteremben tényleg figyelnek arra, hogy a vendégek jót egyenek, és az eredeti sushi mellett olyan ételekkel is megismerkedjenek, amiket eddig nem is hallottak. Érdemes ide jönni a japán konyha kezdő és haladó rajongóinak is, mert barátságos áron ehetünk finomat, miközben sok érdekes információt is kaphatunk, ha a jól tesszük fel a kérdéseinket.

Facebook