Budapesten sokkal több temető van, mint azt első pillantásra gondolnánk. Az olyan nagy sírkertek mellett, mint az Újköztemető, a Fiumei úti vagy a Farkasréti temető számos kisebb, manapság már fölhagyott, többé-kevésbé elhagyott nyughely is található a város területén. Mi az idei Mindenszentek alkalmából az utóbbiakról készítettünk nektek rövid összeállítást, és egy fotósorozat segítségével mutatunk be három, mára kissé vadregényessé vált temetőt.
1/1
-
A főváros területén található számos, kisebb-nagyobb temető, melyeket akár térképen is megtekinthetünk, fontos zöldterületet jelentenek a városnak. Mint Gergely Eszter tájépítész egyetemi szakdolgozatában írja, 'a városban szétszórtan elhelyezkedő kis temetők hamar beteltek és fenntartásuk, kezelésük nehézkessé vált. Ezért úgy döntött a Székesfővárosi Tanács, hogy egyes temetőket bezár és helyettük nagyobbakat létesít, amelyek a főváros szélén vannak, így bővíthetőek, ugyanakkor könnyen megközelíthetőek.' Érdekes belegondolni, hogy ha ezek egy része - például az alább bemutatott három temető - nem egy kisebb őserdő képét mutatná, külföldi mintára újabb városi területek alakulhatnának át ligetes-parkos helyekké.
A főváros területén több mint harminc, időközben megszüntetett vagy akár fölszámolt temetőt számolhatunk össze: ezek többsége - ha még nincs beépítve - igencsak elhanyagolt állapotban van. Pesthidegkúton például két kisebb temető is volt, az egyik helyén ma parkot találunk, a tőle pár utcára található másik területen is csak néhány sírkő emlékeztet az eredeti funkcióra. Albertfalva temetőjének egy része a Savoya park építésekor ugyan megmenekült, de igen elhagyatottan áll a bevásárlóközpont közelében.
Felfedező túránkat a főváros határánál elhelyezkedő Kisszentmihályi temetőben kezdjük. 1905-ben alapították és utoljára az 1940-es években szűnt meg, de néhány sírhelyet máig gondoznak. A terület nagyobb részét - az utoljára négy éve lezajlott rendezés után - a természet visszavette magának, és a máig viszonylag jó állapotban megmaradt sírkövek körül sarjerdőt találunk, amiben jól érzik magukat a kisebb vadak.
Időnként hivatásos vadászok szállják meg a területet, ami a klasszikus hajtóvadászatokra emlékeztet - meséli a szomszédságban lakó helybéli az általa csak 'haláli jó helynek' nevezett területről. A szóvicc után komolyra váltva azt mondja, tényleg szereti a területet, hiszen csend és nyugalom van. Állítólag Rómában is a temető melletti telkek voltak a legdrágábbak, hiszen a mitológiában is fontos szerepet kapott, hogy a tulajdonosok úgy léphettek be a házba, hogy hátat fordítottak a halálnak.
A telket többször meg akarták venni, de elsősorban jogi akadályok miatt a beépítés mindeddig nem sikerült. Közepén egy lakott házacska található. A terület a Szlovák útról lekanyarodva viszonylag könnyen megtalálható.
A következő állomásunk a Cinkotai öreg temető, amelyet a város legrégebbi, Árpád-kori alapokra épült evangélikus temploma mellett áll. Itt nyugszik Petőfi Sándor szlovák nagyapja és nagybátyja.
A régóta felhagyott terület az előzőnél valamivel rendezettebb képet mutat, az ösvényeket láthatólag a mai napig használják, egy-két sír mellett még mécseseket is találunk, szemetet viszont szerencsére csak elvétve.
A borostyánokkal befutott sírkövek egy része szépen, régies betűkkel faragott és kis fekete-fehér portrét is látunk az elhunytakról, míg másik részük egyszerűbb kivitelezésű, valószínűleg a két világháború közötti időszak ínségesebb időszakából származhat.
A három közül a legbizarrabb látványt manapság a Pestlőrinci temető nyújtja. A sírkert 1905-től működött e helyen, amikor a község Szemere Miklós földbirtokostól két hold területet kapott a kavicsbányai vasút által határolt részen.
Az Üllői út és a Cziffra György utca kereszteződésénél néhány éve egy bevásárlóközpont épült, ekkor a régi sírkert nagyobb részét felszámolták, de a telek szélén elhelyezkedő izraelita temető néhány sírhelye megmaradt. Furcsa összetétel a fennmaradt néhány díszes sírkő az áruház háttérben álló buta acéldobozával együtt.
A cikk megírásához Gergely Eszter tájépítész nyújtott segítséget, melyet ezúton is köszönünk.
