Gasztró
Legjobb görögös gyrosok és közepes kebabok a budapesti kínálatban
Fotó : Balkányi László - We Love Budapest
Legjobb görögös gyrosok és közepes kebabok a budapesti kínálatban

Ha mondani kéne egy olyan utcai ételt, ami az elmúlt 15-20 évben folyamatosan jelen volt Budapest utcáin, az bizony nem lenne más, mint a gyros. Mindenkinek megvannak a legendás kérdések: hagyma, csípős mehet bele? Nos, mi most bemutatunk néhány olyan helyet, ahol ennél azért többre is képesek, valamint néhány olyat, ahol tuti azt kapjuk, amit várunk, se többet, se kevesebbet.

Gyradiko Kyros Gyros Kerkyra Leonidas Gyros Vasilis Gyros Büfé Taverna Dionysos Étterem Kisebb kedvencek

Gyradiko

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

A Gyradiko 1999-ben nyílt meg, egy teljes mértékben a főváros vérkeringéséből kieső helyszínen, a harmadik kerületben, Békásmegyer határában. Nagyon rövid idő alatt népszerű lett a környéken elképesztően autentikus gyrosaival és egyéb görög ételeivel. Köszönhető volt ez a tulaj elkötelezettségének is, aki nem engedett a minőségből, és az egyes alapanyagokat a mai napig Görögországból hozatja. A hely favorizáltságát mi sem mutatja jobban, hogy immár három helyen is jelen vannak a városban, a korábban említett mellett a XIII. kerületben, valamint a Flórián térnél is kérhetünk a híres gyrosból. Ez pitában kínálva 730 forintba kerül, a hagyományoknak megfelelően sertéshúsból készül, kerül bele tzatziki, hagyma, és hasábburgonya is. Ha ránk hallgattok, mindezt amúgy tálon kéritek (1290 forintért), mert ez olyan ízorgiát nyújt, hogy garantáltan emlegetni fogjátok még egy darabig.

Kyros Gyros

Ha a Gyradikot vesszük az elsőnek, akkor a Kyros volt a második, aki berobbant a városba, mint az ‘egyik legjobb gyros‘ cím büszke nyertese. Ők végig a XIII. kerületben lakoztak, és noha volt időközben egy költözésük, néhány éve ugyanúgy már fix helyen vannak, és adják a görög hagyományoknak egészen jól megfelelő gyrost az embereknek. A pita itt sem az, amit megszoktunk, hanem egy sokkal jobb, finomabb verzióját kapjuk, csakúgy, mint a húsnak, és a belevalóknak sincs miért szégyenkezniük (645 forint pitában és 1145 forint tálban). Ha szeretnénk, ehetünk más, tradicionális görög ételeket is, mint például a rostlapon sült feta sajt, vagy éppen a bifteki.
Kyros Gyros

Kerkyra

Amikor kicsit beljebb mozdulunk a város szíve felé, akkor sem kell kétségbe esnünk, ha valami autentikusra vágyunk, mert újfent egy egészen valószínűtlen helyen, a hatodik kerület mélyén találunk rá a következő díjnyertes versenyzőre. A gyroshús itt is autentikus, jelen esetben csirkecombból készül, és persze titkos recept alapján, a pita úgyszintén Görögországból jön, ami nem a zsebes, hanem a félbehajtós fajta, és így jön bele a hús, meg a sült krumpli. Ezt követi a háromfajta ‘szósz’, tehát van benne sajtkrém (más néven tirokafteri), tzatziki, valamint egy sárgarépa saláta, melyet ha először jársz ott, simán meg is kóstoltatnak veled, és ezek annyira jók, hogy mi ismerünk olyan embert, aki letagadta, hogy már volt ott, csak azért, hogy kapjon még egy kóstolót. A gyros itt 750 forint, tál formátumban pedig 1490 forintba kerül.
Gyros Kerkyra Görög Ételbár

Leonidas Gyros

Fotó: Leonidas Gyros
Úgy látszik, a szuper gyrososok valamiért vonzódnak a külvároshoz, így történt ez a jelen esetben is. És bár a Leonidas nincs annyira kint, azért mégis egy jófajta utazásra kell magunkat rávennünk, ha a belvárosba érkeznénk. A jó hír az, hogy mindenképp érdemes lehet ezt a túrát megtenni, hiszen itt is autentikus görög az ételválaszték, sőt, ha hozzátesszük, hogy a Kerkyra egyik tulajdonosának a nagybátyjáé a hely, mindent el is mondtunk róla. Mint az előző esetekben, a pita itt sem a kibelezős fajta, a répasaláta és a tzatziki alap, a hús pedig nem meglepő módon ugyancsak csirke. A pitás verzió 700 forintba kerül, tálban pedig mindezért 1500 forintot kell fizetnünk.
Leonidas Gyros

Vasilis Gyros Büfé

Vannak olyan helyek, amelyek mintha igyekeznének magukat elrejteni a nagyközönség elől. Ilyen a kilencedik kerület hátsóbb részén megbújó Vasilis Gyros is, akit én is csak nagy nehezen találtam meg a Pöttyös utcáról elindulva befelé, az interneten pedig végképp, mintha nem is léteznének. A görög jelző teljes mértékben itt is igaz, szóval a sült krumpli például alap lehet a gyrosban itt is, ami pitában 680 forint, tálban pedig 1280 forintba kerül. Mindezeken felül további görög különlegességeket is megtalálhatunk az étlapon, legyen az a muszaka, vagy a töltött padlizsán.

Taverna Dionysos Étterem

Fotó: Taverna Dionysos Restaurant

Bár egyértelműen más kategória, mint a fentebbiek, a Dionysos már több, mint húsz éve állócsillagként ragyog az itthoni görög éttermek egén. Noha házhoz szállításban is utaznak, azért mindenki egyöntetű véleménye az, hogy aki a valódi élményt akarja, az az éttermet választja. A gyros itt csirkehúsból készül, tzatzikivel, salátával, zöldségekkel és pitával tálalják. Árban is kicsit megszaladt a többihez képest, mivel 2720 forint, de a minőség, valamint a környezet mindenért kárpótolhat. Emellett természetesen kérhetjük a többi görög klasszikust is az étlapról, szóval nem fognak zavarba jönni, ha épp egy brizola mosharit szeretnénk rendelni.

Taverna Dionysos

Kisebb kedvencek

Ezek voltak idáig az autentikus görög gyrososok, most pedig jöhetnek azok, melyeket talán tárgyi tévedés is gyrosnak nevezni, jóval inkább kebabosok, vagy éppen valami más változata ennek az alapvető, mégis ezerfajta néven létező ételnek. Ezek lehet, hogy olcsóbbak, de a különbség a fentebbiektől ég és föld. Nyilván mindenkinek megvan a kedvenc gyrososa, mi most összeszedtük a szerkesztőség kedvenceit, tudván, hogy, ha mindet össze akarnánk gyűjteni, lemenne a nap…

Star Kebab
Jó néhány étteremmel a város főbb csomópontjain támadnak, immár 2004 óta ezen a néven. A kínálatban elérhető a borjú vagy épp a csirke gyros szendvics is tortillába tekerve (750 forint), melyet kérhetünk tál formájában is, ekkor már 1350 forintért.

Sza-Sa Burger és Gyros
Bár a helynek az egyik fő profilja a burger, de a gyros is helyet kapott náluk, ami külön jó pont, mert elég jól csinálják. Friss zöldségek, zsebes pita, hasábkrumpli, az ára a szendvicsnek 690, tálban pedig 1250-et kóstál.

Eker Török Étterem – 1111 Budapest, Bartók Béla út 52.
Ha valami, akkor ez egy igazi klasszikus a Móricz Zsigmond körtét vonzáskörzetében, ezáltal ide az ember leginkább akkor jár be, amikor már nem szomjas. Egy jó gyrostál 1280-ba kerül, és persze, hogy mehet bele hagyma meg csípős, utána egy Ayran, és máris nyugodtabb a világ.

Török Szeráj Étterem és Gyorsbüfé 
Amennyiben az előzőre azt írtuk, hogy egy klasszikus, erre ez hatványozottan igaz, szerintem nincs olyan ember a városban, aki ne evett volna itt valamelyik hajnalban. Nyilván lehet pitában is kérni, de az igazi élmény beülni egy tálra, ami itt döner kebab néven fut, kétfajta húsból, 1250 forintért.

Free Kurdistan
Nem kevés politikai felhanggal megáldott gyrosos a kilencedik kerület szívében. Itt a gyros a klasszikus, kivágós pitában érkezik, a szendvics 600 forint körül, tál pedig 110-ért érkezik, túl sok meglepetést nem tartogatva.

Antalya kebab
Szintén egy török kebabos versenyző a Szent István körútról. A gyros lehet csirke vagy borjú, a szendvics 650 Ft, a tál pedig 1100-1200 Ft, de ha már unjuk, kérhetünk mindenféle mást is, mondjuk vicces a rántott hekk és a köfte egy étlapon.

Istanbul Török Étterem
Ők is egy definiáltan török étterem, a város több pontján is jelen lévő éttermekkel, mégis gyrosnak hívják a terméküket, ami tortillába csavarva érkezik, borjú és csirke, szendvics 750 Ft, tál pedig 1350 Ft.

Meraat
II. János Pál pápa tér 12. Jelen pillanatban ők birtokolják a Budapest legolcsóbb gyrosa címet 295 forintért, és ne legyen semmi kétségünk, ez sajnos olyan is. A pita gyászos, a belevalók egyszerűek, a hús meg felejthető. Ha csak ennyi pénzünk van, inkább együnk egy szelet pizzát, azzal is jobban fogunk járni.